Frissen végzett dúlaként, a könyveket bújva és dúlaságomat egyelőre még csak szakmai és kevésbé szakmai jellegű szövegek fordításában kiélve, nap mint nap azon gondolkodtam, hogyan is fog nekem beindulni igazán a dúlai karrierem. Réka születése válasz volt kérdéseimre.

Elképzeltem az első felkérést, a beavatódást és természetesen a folytatást. Igaz, saját szüléseimen kívül voltam már jelen szülőszobán egy barátnőmet támogatva, akinek férje nem érzett késztetést a szülőszobai jelenlétre, na de az anno domini, tehát dúlává képződésem és a dúlaságban újjászületésem előtt volt.

Az a bizonyos nap hamarabb elérkezett, mint gondoltam

December közepén telefonon keresett meg Rita, és elmondta, hogy jelentkezett nála egy kismama, akit ő különböző okok miatt nem tud vállalni. Úgy hallotta, hogy én nem utazom el a karácsony-szilveszter körüli időszakban, és ez ebben az esetben kulcsfontosságú, hiszen a mama január 3-ára van kiírva. Természetesen nagy boldogan válaszoltam, hogy rám számíthatnak. 24-én is? Igen, és 31-én is. Jó, akkor megadja a számomat a kismamának, aki hamarosan jelentkezni fog.

Hívott is, és aznap este már el is jött hozzám a párjával. Beszélgettünk arról, miért keresnek dúlát, miért viszonylag későn jutottak erre a döntésre, hogyan képzelik el a szülést, és én miben tudok segíteni. A választott szülésznőjük december 24-26-ára nem vállalta a munkába jövetelt, ezért fordult meg a fejükben a dúla, viszont ha már választanak egyet, akkor azt nem csak erre a három napra gondolják. Az orvossal is megbeszélték, hogy lesz dúlájuk, aki megértő volt, mert azt mondta, hogy semmi kifogása nincs a dúlák ellen, csak azokat a dúlákat nem szereti, akik beleszólnak a szülésbe.

Ja, és két centire ki van nyílva a méhszáj

A doktor úr azt mondta előző nap, hogy most már bármikor, bármi megtörténhet. Jesszus Mária! De hiszen én még nem vagyok készen. Kineveztem ugyan egy táskát dúlatáskának, de az pillanatnyilag még üres. Meg hát annyi mindent el szerettem volna még olvasni, hogy a lehető legfelkészültebben érjen az első felkérés. Pánik közeli állapotba kerülésemből Rita billentett ki azáltal, hogy felajánlotta, elvisz engem a kórházba, ahol neki nagy helyismerete van, és megmutat mindent, bemutat a választott szülésznőnek, az orvosnak, átadja nekem a komplett dúlafelszerelését stb. Minden eltelt napért hálás voltam, hogy kaptam még egy kis időt a felkészülésre. A dúlatáskámba lassan belekerült minden szükséges eszköz, az elolvasandó szakirodalom is redukálódott.

Eltelt a karácsony, a szilveszter is. Közben az anyukával rendszeres telefonkapcsolatban voltunk, hiszen sűrűsödtek a vizsgálatok, gyűltek az egészen konkrét kérdések. Aztán eljutottunk arra a pontra, hogy az orvos felvetette a szülésmegindítás kérdését, amennyiben a baba nem születne meg január 5-éig. Ok: a mamánál Streptococcus fertőzést diagnosztizáltak, ezenkívül vércsoport-összeférhetetlenséget, meg el is múlt 35 éves, szóval sok a rizikófaktor. A megindítás hallatán a kismama is elkeseredett, hiszen roppant felkészült volt, tudta, mivel járhat az. De végül is megnyugodott, amikor belátta, hogy orvosa is legszívesebben elkerülné a megindítást, és azt szeretné, ha a kismamának nagyon szép, természetes szülése lenne, és csak akkor kerülne sor az indításra, ha ez mindenképpen elkerülhetetlen. Ettől még a mama vajúdhat úgy, ahogy szeretne.

Ebben a helyzetben annyit tehettem, hogy beszéltem neki a különböző szülésbeindító praktikákról. A ricinusolaj-koktél is felmerült mint opció. A megfelelő szakirodalomból kikerestem a pontos receptet, és felolvastam neki szó szerint a könyvből a következőt: „három-hat órán belül megkezdődnek az erőteljes fájások, ha mégsem így lenne, az anyának abból kell kiindulnia, hogy a gyermek még nem akar megszületni”. Nála ez a módszer azért is tűnt áldásosnak, mert egyetlen dologtól tartott a szüléssel kapcsolatban, hogy a szülőágyon „galiba” történik, ez őt saját szemérmessége miatt zavarta elsősorban. Ebben a kórházban nem alkalmaznak rutinszerűen beöntést.

Ricinusrecept megadva

Eredmény: semmi. Másnap beszélünk telefonon, nem merte meginni, mert aznap ment az orvosához vizsgálatra, és azt szerette volna, ha ő is rábólint. Rábólintás megtörtént: „Csinálja csak, kismama!” Másnap telefon, továbbra sincs bátorsága bevenni, mert fél, hogy kontrollálatlanná válik a perisztaltika, és nem tud ura lenni a helyzetnek. Hát persze, megértem a félelmét, és nem ajánlgatom tovább a módszert. Megbeszéljük, hogy másnap reggel találkozunk a kórházban, jöjjön a szülésmegindítás. Este kapok egy sms-t: „Megittam, csak egy nagyon picit hagytam.”.

Telefonnal a fülem mellett alszom el, akárcsak a megelőző három hétben. Fél háromkor ébreszt is a csörgés. Csak nem? De igen, már bent vannak a kórházban, négyujjnyira ki van tágulva, kérik, hogy induljak. A kórházban meghitt csend és félhomály fogad, tágas, kádas, franciaágyas szülőszoba, rajtunk kívül senki nincs az osztályon. Viszont a mama pocakján ott a monitor, a baba szívhangja nem tetszik a szülésznőnek, túl magasnak találja a pulzusát. Ezek után a kádban vajúdás nem tűnik megvalósíthatónak. Hol állva, hol ülve, hol az ágyon fekve vajúdik. A keresztcsontját masszírozom vajúdóolajjal, szemmel láthatóan jólesik neki.

Hajnali 4-kor újabb vizsgálat, szegény kiabál, talán kézzel tágítja a szülésznő. Igen, ő is mondja, és bár tiltakozik, a következő vizsgálat is hangos. Monitor majdnem folyamatosan fenn, de úgy veszem észre, hogy bár leszűkíti a lehetőségeit, egyben megnyugtatja őt is és az apukát is, gyakran pillantanak a kijelzőre. Még beszélgetünk, érdeklődik az én saját szüléseimről. Egy óra múlva újabb vizsgálat, még egy centivel tágult. Fél hatkor bejön az orvos, 8 cm, burokrepesztés.

A magzatvíz nagyon zöld, ettől kezdve folyamatos a monitorozás. A kontrakciók elviselhetetlenné erősödnek, összefolynak. Most már nincs beszélgetés, csak befelé fordulás, együtt lélegezzük át az összehúzódásokat. Forró muskotályzsályás borogatást teszek oda, ahol éppen nincs az érzékelő tappancs. A pelenka gyorsan kihűl, újabb vízforralás. Mindezt kétszer-háromszor tudom csak megtenni, mert már jönnek is a tolófájások. Hirtelen nagy lesz a nyüzsgés, hoznak lepedőket, törölközőket, előkerül egy cefetül világító lámpa és a szülőszék is. Felteszik a nagy franciaágyra, ahol eddig hol ülve, hol fekve zajlott a vajúdás, papa a mama mögé ül, mama nekitámaszkodik, orvos pedig betérdel.

Alexáné Topál Katalin

A cikk folytatása a Születés Hete portálon.
(Forrás: www.szuleteshete.hu)