A belsőnk (jellemünk, aktuális lelki állapotunk, hangulatunk) kihat a külsőnkre. Ha reggel belenézünk a tükörbe, ugyanaz az arc másként fest boldog időkben, és másként nehéz, fájdalmas szakaszban. Reggelenként változó színösszeállítású és fazonú ruhát öltünk magunkra.

Alkalomadtán máshogy fésüljük a hajunkat, vagy más színű, típusú sminket teszünk fel – ha egyáltalán felteszünk. Az a hiteles, ha ez így van. Még akkor is, ha nem vagyunk képesek az állandó kedveskedő, mosolygós „keep smiling” megjelenésre. A külsőségek világában ez nem kifizetődő; de csak magunknak tartozunk elszámolással, amíg magunkat látjuk a tükörben, ha belenézünk.

Min múlik a hitelesség?

Mások véleményét, vélekedését hallgassuk meg, de ne éljünk meggondolás nélkül aszerint, ki mit mond. Senki sincs a világon, aki mindenkinek meg tudna felelni. Megvalósíthatjuk és adhatjuk magunkat anélkül is, hogy bárkit megbántanánk.

Egyes tanításokból megtudhatjuk, hogy a belső megmutatkozik a külsőnkben (de akár a környezetünkben is, ahol élünk, amivel körbevesszük magunkat – legyen az a lakásunk, a munkahelyünk, a barátaink), máskor pedig azt, hogy a külső visszahat a belső világunkra. Hogy lehet az, hogy az egyik állítás éppúgy igaz, mint a másik, annak ellenére, hogy ellentmondani látszanak?

Bizonyára találkoztunk már olyan emberekkel, akik kedvesek, barátságosak, tisztességesek, segítőkészek, de valahogy nem stimmel valami. Nem hitelesek számunkra. Ez azért van, mert a bentről kifelé sugárzás és annak visszahatása körforgásából kimaradt egy láncszem.

Ha hagyjuk és figyelemmel kísérjük, hogy belső világunk miként mutatkozik meg a külsőnkben, akkor egészséges képet kaphatunk magunkról. Ha változik ez a kép, visszacsatolást ad arról, mi zajlik bennünk. Lehet, hogy éppen azt mutatja meg: most nyugodt visszavonulásra van szükségünk; hogy újabban feketében járunk anélkül, hogy szomorkásak lennénk, vagy éppen gyászolnánk, vagy vékonyabbnak kívánunk látszani. Ha valaki külsőségekkel erőlteti magára az óhajtott jellemet, az a legtökéletesebb kivitelezés mellett sem fog sikerülni – miközben ezzel számos embert félrevezethet.

A huszonévesek félnek az öregedéstől

Egy felmérés szerint annak ellenére, hogy a szemránckrémeket és az öregedésgátló arckrémeket huszonévesekkel népszerűsítik – vagy talán épp ezért –, ez a korosztály láthatóan fél az öregedéstől. A középkorúaknak kidolgozott kozmetikumok kevesebb mint felét 30 éven aluliak használják. Hogy miért? Ha körülnézünk az utcán vagy a környezetünkben, láthatjuk, hogy a fiúk, de főleg a lányok milyen hamar válnak – látszólag – felnőtté. Nem ritka, hogy iskola után a kávézóban gyülekeznek a tizenéves koruk végén járó barátnők, és egy kávé vagy koktél mellett cigarettázva beszélik meg életük dolgait.

Ha tudnák ezek a lányok, ha valaki még fiatal korukban elmagyarázná nekik, hogy az életmóddal, amit élnek, a saját jövőjüket alapozzák meg… A régi öregek ezt tudták, tudják. Jó lenne ezt továbbadni! Ebből következik a gondolat, hogy fontos lenne életmód-tanácsadást bevezetni az iskolákban. Néha az is megfordul a fejemben, hogy talán tudatosan irányítanak, szoktatnak bele minél több embert a külsőségek világába; abba, hogy a holnappal nem kell törődni, ezzel létrehozva az „irányítható tömeget”. Aztán lehet, hogy épp ezek az emberek idővel meglátják az üzleti lehetőséget abban (is), hogy a gyökereiktől és hagyományaiktól elszakított egyéneknek életvezetési tanácsokat, hagyományos eljárásokat tanítsanak, lehetőségeket adjanak az egészséges életmód kialakítására – ismét jó pénzért.