Idegerősítő légzés

Dinamikus gyakorlat, egyike azoknak, amelyeket nem nyugalmi testhelyzetben, vagyis állva, ülve vagy fekve, de egy helyben maradva, testmozgás nélkül végzünk. Terpeszállásban vagyunk, kilégzés után lassú belégzést végzünk, mialatt a karjainkat, felfelé fordított tenyérrel, vállmagasságig előre emeljük. Ezután a légzésvisszatartás közben az ökölbe szorított mindkét kezünket hirtelen a vállunkhoz rántjuk, majd újból kinyújtjuk, megint visszarántjuk, és ezt még egyszer megismételjük. Végül kilégzés közben a karjainkat ellazítva leeresztjük, és előrehajolva pihenünk.

A gyakorlat akkor hatásos – mondja Yesudian –, ha karjainkat olyan erővel nyújtjuk ki, mintha azokat valami teljes erővel visszatartaná, és nekünk ezt a nyomást kellene legyőzni. Tehát az erőltetéstől lassan és remegve kell a karjainkat minden egyes alkalommal kinyújtani. Ha valakinek sok a háromszori karnyújtás visszatartott lélegzettel, az gyakoroljon kétszeri karnyújtással.

Az idegrendszer ellenálló képességét fokozó gyógyító gyakorlat. A legjobb módszer a kéz és a fej ideges remegése ellen, pszichikai téren pedig a lelkierő fokozódásához vezet, biztos fellépést ad. Az ember az idegerősítő légzés végrehajtása után úgy érzi magát, mintha minden küzdelemre felvértezett volna.

Relaxációs légzés

A teljes jógalégzésből fejlődött ki évezredek során a relaxációs légzés, amelynek a lényegéről már korábban szóltam, hangsúlyozva, milyen fontos szerepük van az időtartamoknak: a belégzés és a kilégzés, illetve a belégzés utáni légzésvisszatartás és a kilégzés utáni légzésszünet időtartamának.

Ha a légzésszabályozás révén szeretnénk csökkenteni a feszültséget és ellazulni, akkor próbáljuk elképzelni, hogy a levegő kilégzésével együtt egyre több feszültséget – és ha van, fájdalmat – távolítunk el a testünkből. Míg a hétköznapi ember egy légzést általában 7-9 másodperc alatt végez el, addig a teljes jógalégzésnél ez 20-30 másodperc, másképp számolva tehát a nem jógázó ember percenként 7-9-szer vesz lélegzetet, míg a teljes jógilégzést végző csupán 2-3-szor. Az is egyértelmű, hogy míg a hibásan légző emberek a tüdejükbe férő levegő mennyiségének csak körülbelül az egyharmadát veszik magukhoz, addig egyetlen teljes jógalégzéssel szinte teljesen megtöltjük a tüdőt, vagyis háromszor annyi levegőt juttatunk be a szervezetünkbe. Ezzel is magyarázható, hogy a rosszul lélegző emberek légzésének ritmusa háromszor olyan gyors, mint a teljes jógalégzést végzőké.

A relaxációs légzés gyakorlója tudatosan arra törekszik, hogy minden egymás után történő kilégzésnél mindig egy kicsit több levegőt távolítson el a tüdejéből, mint az előző alkalommal. Ha emellett folyamatosan növeljük a kilégzés utáni szünetet, akkor még hatékonyabban el tudunk lazulni. A relaxációs légzés alapja tehát a teljes jógalégzés és a hasi légzés. Teljes jógalégzés közben gondosan ügyelünk arra, hogy lassan, kis levegőmennyiséggel lélegezzünk, és a tüdő valamennyi részét bekapcsoljuk a légzésbe. Igyekszünk a kilégzés utáni szünetet egyre tovább tartani, és folyamatosan lassítjuk a légzést, vagyis a kilégzés is egyre tovább tart. Végül úgy érezzük, hogy szinte már nincs is belégzés, csak lassú, egyenletes kilégzés és a kilégzés utáni, nagyon hosszú szünet.

Mindennek következtében ellazulnak az izmaink és a szerveink, csökken a szervezet gázcsereszükséglete. Olyan körfolyamat ez, amelynek során tovább lassul a légzés, és még tovább lazulnak az izmok és a szervek.