Hazánk a gyerekek tévés paradicsoma – a magyar szülők a legengedékenyebbek
Magyarország a tévé előtt ülő gyerekek valóságos paradicsomának számít Európában: hazánk ifjai élvezik a legnagyobb szabadságot a távkapcsoló felett. A magyarok a legkevésbé törődnek azzal, mikor és mit néz a gyermekük. Erre világított rá egy nemzetközi felmérés.
A legnagyobb európai kábeltelevíziós szolgáltató 2007-ben már negyedik alkalommal végzett az egész kontinensre kiterjedő felmérést a világ legnagyobb fogyasztói piackutató intézetével, a Research Internationallel együttműködésben arról, hogy az európai nézők mindennapi életében milyen szerepet tölt be a televízió. Az idei, a gyermekek tévézését és a felnőttek ezzel kapcsolatos hozzáállását vizsgáló felmérés eredménye szerint az európai szülők többsége (57%-a) a jelenleginél szigorúbb ellenőrzést tart kívánatosnak a tévéműsorok tartalma felett. Összességében csupán 3%-uk vélekedik úgy, hogy lazíthatnának a médiahatósági felügyeleten. A nagyobb mértékű beavatkozásra a válaszadók több mint háromnegyede szerint a tévés tartalmak túlzott erőszakossága miatt lenne szükség, de 56%-ban a szexuális jelenetek elburjánzása miatt is indokoltnak tartják ezt.
A tévés erőszak és szex a fő oka annak is, hogy a szülők kétharmada bizonyos műsoroktól eltiltja gyermekét. Zömében (74%) a szülők önállóan vagy a gyerekkel közösen döntik el, hogy mit nézzenek és mit ne, a látottakat pedig túlnyomó többségük (83%) kisebb-nagyobb rendszerességgel megbeszéli, együtt értékeli csemetéjével.
Tévézés szülői kontroll nélkül
A magyar családok azonban meglehetősen elütnek az európai átlagtól. A felmérés kimutatta, hogy Európa keleti felén a gyerekek általánosságban több szabadságot élveznek a tévéképernyő előtt, mint nyugaton. Hazánk pedig még a regionális mezőnyből is kiemelkedik.
Miközben például Franciaországban a szülők 96%-a valamiképpen beleszól abba, hogy mi mehet a tévében, ha a gyerek is látja, nálunk a családok csaknem felében (47%) a gyermek szülői kontroll nélkül, teljesen egyedül határozhat arról, hogy mit néz meg. Ez természetszerűleg a gyerekek életkorának előrehaladtával egyre inkább így van, de jellemző, hogy már 5 éves kor alatt is a kicsik 16 százaléka egyedül dönthet a tévézésről.
A többség kétévesen már saját tévét néz
Ez pedig azért is lehetséges, mert a hazai gyerekszobák több mint felében (56%) – Románia után a második legnagyobb arányban – külön tévékészülék található, s már az 5 év alattiak közül is minden 5. gyerek akár önállóan is tévézhet a szobájában. Az európai átlag ezzel szemben 41%, de például a gazdag Svájcban csupán a családok 18%-ában van a gyerekeknek külön tévéjük.
A magyar ifjak többsége (42%) legkésőbb kétéves korától, de 21%-ban már egyévesen vagy ennél is hamarabb a képernyő elé ülhet, és mindössze 7% azok aránya, akik csak 4 éves koruk után nézhetnek először tévét. Németországban ez utóbbi arány 38%! Ez azért is meglepő, mert mindeközben a magyarok között vannak a legnagyobb arányban (több mint egyharmadnyian), akik bizony folyamatosan aggódnak, hogy gyermekük magára maradva olyan jeleneteket lát a tévében, amelyeknek a megtekintésével ők nem értenek egyet.