Élelmes – A táplálkozásról másképpen

  1. A természetes étel: az ember természetes környezetében, természetes körülmények között termő, permetezés, műtrágya nélkül termelt, természetes állapotban fogyasztott élelem.
    Az ősi magyar hit szerint a természetellenes körülmények között tartott állatok húsa, tojása megbetegít. Tehát a kapirgáló tyúkok, legelésző állatok, kakaslátta tojások fogyasztása nem egészségtelen.
  2. A teljes értékű élelem azt jelenti, hogy élelmiszer-alapanyagaink komplettek, finomítás mentesek. Tehát lisztünk teljes őrlésű legyen és nem finomliszt, olajunk hidegen sajtolt és nem feldolgozott-finomított, krumplipürénk burgonyából készüljön, ne krumplipehelyből. Rizsünk nem felületétől megfosztott fehérrizs, hanem barnarizs, mely még minden olyan vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, melyet a természet beletett.
    A feldolgozás során a hozzá adott állagjavítók, sűrítőanyagok, tartósítók, színezékek (E-számok) lerontják az értékét. Ezek már csak mű-ételek lesznek. Több országban betiltották némelyek használatát, mert gondot okoztak. A legtöbb betegség ezek fogyasztására vezethető vissza!
  3. Az élő táplálék a lehető legfrissebb, alkalmasint nyers gyümölcsöt jelent a lekvárral, gyümölcslevessel szemben.
  4. A méregmentes élelem pedig a biotermesztésből – vagy vegyszermentes kertből – származó, természetes tápanyagokkal kezelt földben termő, vegyszerrel nem permetezett terményeket jelenti.

Kimutatható, hogy a mai termények a vitaminoknak és ásványi anyagoknak csak mintegy felét tartalmazzák (a korábbiakhoz képest – a szerk.). Ennek oka az évtizedek óta tartó műtrágyázás, mely a talajba csak az alap makroelemeket pótolta vissza. A mikroelem igényünket fedező mennyiséget nem tudjuk elfogyasztani, ezért ajánlott a biotermesztésből származó élelmiszerek fogyasztása. Itt a termesztés méregmentesen, természetes talajerőpótlással, gyógynövényes védelemmel és kondicionálással folyik.

Budapesten az Ökopiacon beszerezhetők ilyen termények, közvetlenül a biotermelőktől. Érdeklődésére a Magyar Biokultúra Szövetségtől felvilágosítást kaphat a lakóhelyéhez legközelebb élő biotermelőkről.

Kerülendő: génmanipulált élelmiszerek

A géntechnológia az élő szervezetek genetikailag történő módosításának módszere, melyre jelenleg a világ több országában szabadalmi oltalom vonatkozik. A gének manipulálhatósága számos izgalmas új lehetőséggel kecsegteti az emberiséget, mint pl. a hibás, úgynevezett vörös emberi gének kijavítása. Gyógyászati génmanipulációk egész sora teremthetne új korszakot az emberiség számára egy egészségesebb világban. A baj csak az, hogy a gyógyszeriparnak óriási anyagi érdekei fűződnek az ez irányú kutatások hátráltatásához. Helyette viszont aggasztó módon a génmanipuláció káros oldala kerül mindinkább előtérbe. Növényi és állati gének manipulációjával számos ijesztően veszélyes „terméket” állítanak elő. Az állatokkal kapcsolatos kísérletek is rendkívüli aggodalomra adnak okot.