Egyre több a bűnelkövető kisiskolás

Az utóbbi 5 év statisztikái szerint a gyermekkorú elkövetők 88-89 százaléka fiú, 11-14 százaléka pedig lány. Az elkövetőknek kevesebb, mint a fele 13 év körüli. Meglepően sok (több száz) a 10 éves, illetve annál még fiatalabb bűnelkövető. Bár a közhiedelemben az a képzet él, hogy a bűnöző hajlamú fiatalkorúak többsége csonka családban vagy nevelőotthonban él, ez a valóságban nem állja meg a helyét. 2003-ban például az elkövetők háromnegyede kétszülős családban élt. Viszonylag kevés (12-13 százalék) az elvált szülők gyermeke, és még ennél is kevesebb (5-7 százalék) a bűnelkövetők között a nevelőintézetes. A hazai gyermekbűnöző kriminológiai profilja: 14 év alatti fiú, aki szüleivel egy háztartásban él és tipikusan valamilyen vagyon elleni bűncselekményt követ el, általában csoportosan (70-80 százalékban).

Kerezsi Klára kriminológus A védtelen gyermek című tanulmányában így vélekedik: „az elmúlt évek gyermekvédelmi adatai – legyen szó akár a veszélyeztetett kiskorúak, akár a gyermek- vagy fiatalkori bűnözés adatairól –, egyértelműen a helyzet fokozatos romlását mutatják. A jelenség mögött társadalmi okok, folyamatok és tendenciák és az ezekben működő érték- és normarendszerek hatásai húzódnak meg. A zavarok oka azonban a felszínen, elsősorban a család hibás működéseként jelenik meg.”

A társadalmi normáktól eltérés hátterében a társadalmi-politikai típusú oktételezés helyett túl könnyen kerül a hangsúly a normaközvetítő közegre, a családra. A tünetek szintjén egyre szorosabban kapcsolódik össze a gyermekek nevelésének elhanyagolása, gondozásának elmulasztása más deviáns magatartásformákkal – különösen az alkoholizmussal és a bűnözéssel. Holott nyilvánvaló, hogy az egyes családok eltérő társadalmi helyzete, létfeltételei, nagysága és összetétele, valamint eltérő nevelési metódusai a gyermekgondozás különbözőségeiben is megjelennek.

Számtalan vizsgálat utal arra, hogy a gyermek- és fiatalkorúak szociális biztonságát és morális fejlődését veszélyeztető körülmények leginkább anyagi természetű vagy a szülők/nevelők beilleszkedési zavaraiból eredő és szorosan összekapcsolódó okokra vezethetők vissza. Ez leginkább az életkörülmények elégtelenségében, a szülők deviáns életvitelében nyilvánul meg, s nemcsak a kiskorú fizikai, hanem személyiségfejlődését is súlyosan veszélyezteti. Az elmúlt években 300 ezer fölé emelkedett a veszélyeztetett kiskorúak száma. A veszélyeztető családokra általában az átlagosnál nagyobb családnagyság és az atipikus családi struktúra jellemző. Ez az inkongruens (nem összeillő – a szerk.) családi állapot a családok labilitására és a családon belüli erős fluktuációra utal, s egészében azt eredményezi, hogy a kisközösség életét az átmenetiség jellemzi.

Társadalmi réteghelyzettől függetlenül minden veszélyeztető családban hiányzik a családi közösség védelmező funkciója. A családi együttélés gyakori családi viszályokkal, konfliktusokkal terhes, melyek megoldásában a családtagok gyakran folyamodnak erőszakhoz, vagy egyéb deviáns megoldási mintát nyújtanak a gyermeknek.

Felnőttek által fenyegetett kiskorúak

A családi erőszak igen gyakran manifesztálódik a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekben, ezeket azonban nem lehet a családban létező egyéb problémáktól elkülönítve vizsgálni. Vagy ahogy Hanák Katalin általánosabban fogalmazza meg: a társadalom szerkezete, működése, mechanizmusa – tehát a leglényegibb esszenciája – termeli újra és újra azokat a körülményeket, szituációkat, kegyetlen csapdákat, amelyek kicsúcsosodnak a szülő-gyermek viszony ellehetetlenülésében, csődjében.