Tökéletesítsük önmagunk 2.
Sokunk számára fontos a fejlődés, önmagunk folyamatos jobbítása. Cikkünk első részében már jó néhány ötletet felsoroltunk, amellyel azonnal vagy hosszú távon tehetünk testi, lelki, szellemi egészségünk javításáért. Lássuk néhány további gyakorlati módszert.
Alakítsunk ki egy új szokást
Kerüljük a negatív embereket
„Annak az 5 embernek az átlaga vagy, akikkel a legtöbb időt töltöd együtt”, mondja egy okos mondás. Negatív emberek mindenhol vannak. Ha úgy érezzük, lehúznak bennünket, igyekezzünk minél kevesebb időt tölteni a társaságukban.
Tanuljunk meg bánni a nehéz emberekkel
Van, hogy nem kerülhetjük el a nehéz emberek társaságát, például egy munkahelyen, vagy családban. Ha megtanulunk bánni velük, hosszútávon nagy segítségünkre lesz az olyan munkákban, ahol emberekkel kell foglalkozni.
Tanuljunk a barátainktól
Mindenkinek vannak csodálatos tulajdonságai. Barátainktól is sokat tanulhatunk. Gondoljon most egy jó barátjára. Gondoljon egy tulajdonságára, melyet szívesen elfogadna. Hogyan tanulhatna barátjától, és hogyan lehetne Ön is birtokosa az adott tulajdonságnak? Ha egyedül nem boldogul, beszélgessen erről barátjával – biztos, hogy örömmel segít Önnek.
Kezdjünk naplót írni
A naplóvezetés a tudatosság remek módszere. Visszajelzés önmagunk számára. Írás közben letisztulnak a gondolatok, és ha visszaolvasásnál egy harmadik személy szemszögéből nézzük a leírtakat, mélyebb bepillantást nyerhetünk önmagunkba.
Indítsunk egy személyes fejlődés blogot
Tapasztalatainkat megosztva mások fejlődését is segíthetjük, s egyben bizonyos elvárásoknak is meg kell felelnünk, mind saját magunkkal, mind olvasóinkkal szemben. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy folyamatosan fejlődjünk.
Keressünk magunknak egy vezetőt
Nincs gyorsabb útja a fejlődésnek, mint ha valakivel együtt tudunk dolgozni a céljaink elérésén. Egy mentor vagy életvezetési tanácsadó segítségével sok esetben könnyebben és gyorsabban érhetünk el jelentős eredményeket, mintha egyedül dolgoznánk.
Csökkentsük a cseteléssel töltött időt
Ez korunk egyik legidőrablóbb tevékenysége. Kapcsoljuk ki az automatikus indítás funkcióját, és csak akkor kapcsoljuk be a csevegőprogramot, ha valóban beszélgetni akarunk, és időnk is van rá.
Játsszunk stratégiai játékokat
A sakk, kínai sakk, WarCraft és hasonló táblás és online stratégiai játékok remekül fejlesztik stratégiai készségünket és élesítik az elménket.
Ne nézzünk tévét
A tévénézés elhagyásával felszabaduló idő remekül felhasználható másra – több idő jut a közeli barátokra, a kedvenc elfoglaltságokra, sportra, olvasásra stb.
30 napos kihívás
Határozzon meg egy célt, és adjon magának 30 napot a cél elérésére. Lehet ez a cél egy új szokás beépítése az életében, vagy valami, amit mindig is szeretett volna megtenni, de eddig nem tette meg. 30 nap pont elég a stratégiai kialakításához, tervezéshez, kivitelezéshez és a cél eléréséhez.
Meditáljunk
A meditáció segít lecsendesedni és tudatosabbá válni, ráadásul ösztönző gondolatokat is felszínre hoz.
Tanuljunk beszédet mondani
Érdekes tény, hogy a félelmek között az első helyen a nyilvánosság előtti beszéd áll, megelőzve a haláltól való félelmet. A beszéd tanfolyamokon megtanulhatjuk, hogyan kommunikáljunk jobban, hogyan fejezzük ki önmagunkat, hogyan ragadjuk meg mások figyelmét. Nyilvános beszéd és retorika tanfolyam már hazánkban is elérhető.
Barátkozzunk saját területük kiemelkedő embereivel
Ezek az emberek a megfelelő magatartás, szakmai tudás és ismeretek birtokában érték el eredményeiket. Kitől lehetne többet tanulni, mint azoktól, akik már ott vannak és csinálják? Tanuljuk el tőlük, hogyan fejlődhetünk, és hogyan érhetjük el ugyanazt az eredményt, mint ők.
Engedjük el a múltat
Engedjük el múltbéli sérelmeinket és bánatunkat. Ha ragaszkodunk hozzájuk, nem tudunk előbbre lépni és jobbá válni. Szakadjunk el a múlttól, bocsássunk meg önmagunknak, és lépjünk tovább.
Kezdjünk üzleti vállalkozásba
Van valami ami érdekli Önt? Miért nem kezd vállalkozásba, keres pénzt és tanul egyszerre? Egy új vállalkozás beindítása üzletvezetési ismeretek elsajátítását igényli, fejleszti az üzleti ítélőképességet és versenyszellemet szül.
Legyünk kedvesek a környezetünkben lévő emberekkel
Soha nem lehetünk túl kedvesek másokhoz. Sőt, a legtöbb ember messze nem elég kedves. Ha kedvesek vagyunk, egyben más tulajdonságainkat, a türelmet, szeretetet, együttérzést is fejlesztjük. Kezdjen el kedvesebb lenni most azonnal, és nézze, hogy reagálnak az emberek. Figyelje meg saját érzéseinek változását is.
Nyújtsunk békejobbot ellenségeinknek
Mindenkinek vannak ellenségei. Könnyű gyűlölni azokat, akik bennünket gyűlölnek. Sokkal nagyobb kihívás szeretni őket. Nagylelkűség, nyíltszívűség szükséges hozzá. Forduljunk szeretettel ellenségeink felé. Még ha el is utasítják közeledésünket, szeressük őket. Sokkal felszabadítóbb érzés, mint a gyűlölködés.
Tartsunk szünetet
Túl sokat dolgozik? Az önfejlődés egy foka, amikor felismerjük, hogy pihenésre, a munka megszakítására van szükségünk. Különítsen el egy kis szabadidő önmaga számára minden héten. Relaxáljon , frissüljön fel, töltse fel magát energiával a további feladatok elvégzésére.
Olvassunk el naponta legalább egy személyiség fejlesztő cikket
Ez egy nagyszerű szokás. Számos témába illő cikkre bukkanhatunk újságokban, könyvekben vagy az interneten.
Bízzunk a személyes fejlődésünkben
Ez a legfontosabb feladat. Mi vagyunk felelősek személyes fejlődésünkért – senki más. Határozza el, hogy bízik önmaga fejlődésében, és vágjon neki az élethosszig tartó utazásnak. Válasszon ki néhány tippet a fentiek közül, és kezdjen el dolgozni rajtuk. Lehet, hogy nem lesz azonnali eredménye, de ha folyamatosan tartja magát hozzájuk, megjelennek a pozitív változások a személyiségében és életében.
(Forrás: 42 Practical Ways To Improve Yourself, angolból fordította: H.O.)