Szokjon le a túlevésről!
Ha valaki tévézés közben chipset majszol, a moziban pattogatott kukoricát csipeget, akkor is kér anyukája fasírtjából, ha már jóllakott, az valószínűleg többet eszik a kelleténél. A szakemberek szerint a túlevés legtöbbször egy megoldatlan problémára adott reakció.
A túlevés, a kényszerevés nem csak a nőket fenyegeti. A férfiak jelentős része is túl sokat eszik, anélkül, hogy egyáltalán tudatában lenne rossz szokásának. Szerencsére le lehet szokni róla, ha felismerjük és akarjuk.
Mi is az a túlevés?
A túlevés nem egyenlő azzal, amikor valaki az izomtömegének növelése végett több fehérjét fogyaszt. A túlevés a szükségesnél több étel bevitelét jelenti úgy, hogy valaki annak ellenére eszik, hogy nem is éhes. Mivel a férfiak étvágya jellemzően nagyobb, sokszor a túlevés náluk nem is tűnik fel a környezetnek, és nem is tekintik problémának. Pedig foglalkozni kell vele, mert a kényszeres túlevés, csakúgy, mint az anorexia (saját magunk éheztetése), vagy a bulimia (túlevés, majd hánytatás), súlyos betegség, és olyan egészségügyi problémákhoz vezethet, mint a cukorbetegség vagy a szívpanaszok. Ráadásul a kényszeres túlevést gyakran követi bűntudat és depresszió is. A szégyen miatt a sokat evők legtöbbször egyedül esznek, hogy mások ne láthassák, mennyi táplálékot vesznek magukhoz.
A túlevés leggyakoribb okai
Unalom
Amikor unatkozunk, hajlamosabbak vagyunk nassolni: például ha jobb híján nézünk valamit a tévében, gyakrabban nyúlunk a chipses zacskó után. Sok férfi emellett az evés kedvéért is eszik, ezzel tölti fel érzékeit; a táplálkozásra, mint a szórakozás egyik formájára gondol.
Stressz és szorongás
Mindegy, hogy a stresszt a munka, a család vagy az iskola okozza, valahogyan meg kell küzdenünk a mindennapi feszültséggel. A körömrágás és a hajtépés mellett stressz esetén a legtöbben az evés felé fordulnak, és ez nemcsak a nőkre igaz. Az evés a hatalom és a kontroll érzését kelti bennünk, az ízek és a teli gyomor pedig elterelik a figyelmet a problémákról, legyen az egy túl sokat követelő főnök vagy egy szakítás.
Káros szenvedélyről való leszokás
A dohányzásról vagy az ivásról leszokók jellemzően az evésbe menekülnek azokban a pillanatokban, amikor egyébként a cigaretta vagy a pohár után nyúlnának.
Kultúra és a társadalmi normák
Egyes kultúrákban nagy hagyománya van a sokfogásos nagy lakomáknak (gondoljunk csak a Bazi nagy görög lagzi című filmre, vagy egy igazi magyar lakodalomra), emiatt sok férfi úgy érzi, hogy elvárás, hogy nemcsak másodszor, de harmadszor és negyedszer is szedjen magának – elismerve ily módon a szakács tehetségét. Más kultúrákban az evés a társas összejöveteleknek szerves része: természetes a moziban majszolt pattogatott kukorica vagy a kocsmai sörözéskor csipegetett sós mogyoró. Észak-Amerikában az étkezések közti nassolásnak óriási hagyománya van.
Vannak olyan társadalmak is, amelyekben az ideális férfi nagy és erős, így a férfiak nincsenek rákényszerítve, hogy sudárak maradjanak, és figyeljenek rá, mit esznek. Emiatt kevésbé is aggódnak az elfogyasztott étel minősége és mennyisége miatt, mint a nők.
Kedveskedés a nőnek
Sok férfit édesanyja főztje és annak dicsérete indít el a túlevés útján. Később párkapcsolatukban azzal hálálják meg a nekik főző nő munkáját, hogy bőven szednek tényárjukra az ételből – ezzel magyarázható, miért szednek fel a friss házas férfiak az esküvő után néhány kilót.
Hogyan kerüljük el a túlevést?
1. Keljünk fel a kanapéról, kapcsoljuk ki a tévét, és keressünk magunknak olyan hobbit, amely sok odafigyelést igényel. Tanuljunk meg gitározni, sziklát mászni vagy fejtsünk keresztrejtvényt!
2. Ne evéssel vezessük le a stresszt! Beszélgessünk barátainkkal és családtagjainkkal, így sokkal hamarabb megoldást találunk majd problémáinkra, mint egy zserbó segítségével.
3. Foglaljuk le a kezünket! Pörgessünk kislabdát, próbáljuk meg kirakni a bűvös kockát, vagy ha végképp nem bírjuk tovább, kapjunk be egy rágógumit, rágcsáljunk zöldséget, gyümölcsöt.
4. Tervezzük meg az étkezéseket! Érjük be kisebb adagokkal, az étkezések közötti nassolás elkerülésére együnk rendszeresen. A szakemberek három nagy étkezés helyett inkább hat kisebbet ajánlanak.
5. Járjunk edzeni! A férfiak jellemzően inkább keveset mozognak, mint túl sokat esznek. A kor előrehaladtával csökken az aktivitás, az adagok azonban nem, miközben az anyagcsere viszont lassul. A kardioedzés nemcsak a súlyfelesleg leadásában segít, de az energiaszintet is növeli, míg az erőedzés az izomtömegre és az anyagcserére van jó hatással.
6. Értékeljük, amit eszünk! Másképp tekinthetünk az elfogyasztott táplálékra, ha megtanuljuk elkészíteni az egészséges ételeket. Ha lassan eszünk, és az étel ízére és textúrájára koncentrálunk, hamarabb eltelünk, és csak annyit eszünk majd, amennyire szükségünk van.
Szervezetünk tudja, mikor vagyunk éhesek és mikor laktunk jól. Ha tisztában vagyunk vele, miért eszünk túl sokat, megtanulhatunk csak akkor enni, ha éhesek vagyunk, és abbahagyni az evést, ha már jóllaktunk.
(Forrás: 6 tipp a férfiaknak, hogy leszokjanak a túlevésről)