Könyvek, mozi- és tévéfilmek, internetes és más anyagok egyre többet olvasható-látható szereplői a vámpírok, illetve a mellettük-értük küzdő és az akár ellenük vagy éppenséggel a velük szövetkező emberek. Tudjuk, hogy ez esetben sincs új a nap alatt, hiszen évszázadok óta vissza-visszatér a téma, bár kétségtelen, hogy napjainkban nagyon erőteljes a reneszánsza.

Nézzük most ezt a kérdést a személyiség- és a szociálpszichológus szemszögéből.

Orális fixációról: a szájjal kapcsolatos viselkedés (és/vagy a tudat-, a tudatalatti-, illetve az egyéni tudattalan-tartalom) kórosan merev rögzüléséről akkor beszélhetünk, ha a csecsemő- vagy kisded-, esetleg kisgyermekkorban éri ilyen pszichés trauma a gyermeket. Már most utalni kell arra, hogy az orális fixáció kialakulásában jelentős szerepe van a szoptatás bármi okból való elmaradásának, és/vagy annak, hogy az csupán rövid ideig tart. Sajnos sok kismama csak azért választja el idő előtt a csecsemőt, hogy szép maradjon a melle.

A száj ebben a korban nemcsak a táplálkozás és a kommunikáció szerveként játszik fontos szerepet, de a megismerő tevékenység szempontjából (még később is gyakori, hogy a szájába vesz bármit ilyen céllal, szándékkal a gyermek), és egyes érzelmek (örömszerzés), valamint szociális kapcsolatok kialakulása során is (mosoly, fintor – illetve puszi, stb.) is lényeges.

Felnőtt kori jelenségek

Az orálisan fixált személy a felnőtt korban is kitüntetett szerepet tulajdonít a szájjal kapcsolatos tevékenységnek, viselkedésnek. A teljesség igénye nélkül ide sorolhatjuk a sokat, élvezettel, szenvedéllyel evő, ivó, beszélő, behatolóan csókoló(zó), az orális szexet preferáló, szadistaként a partnert harap(dál)ó vagy más módon bekebelező (nyelvét beszívó, nyakát, stb. kiszívó, stb.), illetve mazochistaként az ilyen viselkedést igénylő; de az így dohányzó, dúdoló, grimaszoló és más érzelmeit is főleg a szájmozgásával kifejező stb. embereket is – hangsúlyozva, hogy sokan közülük egyáltalán nem tudnak erről a fixációról, illetve nem tartják azt kóros rögzülésnek.

Az utánzásos és az identifikácós (az azonosuláson alapuló) tanulás is az első három-öt éves életkorig a jellemző. Köztudott, hogy a gyermekek leghamarabb és legtöbbször a szeretett és a sikeres személyt utánozzák, de gyakran választják az utánzás modelljének az agresszort is (vagy legalább a viselkedését) – illetve (szorongás-elhárítás céljából) azonosulnak. Feltűnően magas az utánzás és/vagy a modellválasztás száma, ha a szeretett-sikeres-agresszor személy egyúttal konszummátor is (cikkünk szempontjából az előző bekezdésben olvasható bekebelező a szó magyar megfelelője – és már megint a vámpírságnál vagyunk ?).

Könnyű belátni, hogy a könyvek, filmek sikeres, vonzó, szeretetreméltó – vagy (ám ugyanakkor) éppenséggel hoch-agresszív vámpír (fő)szereplői hamar válnak modellé az olyan olvasók-nézők számára, akik felnőtt korukban is a kisgyermekekre jellemző utánzásos és identifikációs módon tanulnak, választanak modellt.

Rögzülhet kórosan a mítikus-misztikus világkép és a vágy az omnipotencia (mindenhatóság) iránt is. Az utóbbi tipikusan gyermeki(es) késztetés, az előbbi viszont az infantilis felnőttnél játszhat szerepet az örök ifjúság életelixírjének a szüzek vérével való azonosításában; mint tudjuk, a nemtől függetlenül…

Tudatalatti hatások

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a késztetések a főleg fent említett tudatalattiból vagy az egyéni tudattalanból befolyásolják a fiatal, illetve a felnőtt modellválasztását, viselkedését. Gyakran el is mondják az érintettek, hogy nem értik vonzódásukat a vámpír hőshöz, vagy egyenesen én-idegennek élik meg közben a saját viselkedésüket. Persze ez néha még érdekesebbé teszi a helyzetet: az olvasó-néző kíváncsian, jóleső borzongással várja, hogy mit hoz még ki belőle a szituáció…

Előfordul, hogy a „Helyettem, kisvirág!”-effektus irányítja az olvasó-néző magatartását ennek a jóleső borzongásnak az átélése során. Ilyenkor nem azonosul a vámpír-hőssel, de sajátos kettős kötődésben olvassa/nézi, és minden esetben képileg, tehát érzelemmel átitatva rögzíti magában, amit ő nem tudna vagy nem merne, nem akarna megtenni, ám ez a figura milyen szenvedélyesen vagy éppenséggel mennyire érzelem nélkül végrehajt… Kísérletek igazolják, hogy ilyen esetekben mérhetően csökken a vizsgált személy feszültsége, különösen pedig az agresszív, antiszociális késztetése – tehát magatartása az ő szempontjából sikeres, eredményes, pozitív minősítést kap (!).

Összefoglalásként egyrészt megállapíthatjuk, hogy egyáltalán nem „érthetetlen” napjainkban világszerte az olvasók és nézők vonzódása a vámpírok és az ilyen történetek iránt. Másrészt ismét hangsúlyozni kell, hogy a legtöbb olvasóban-nézőben nem tudatos, tehát észokokkal nem magyarázható ez a vonzódás – ám a viselkedése sikerességének, kellemes izgalmának átélése újabb és újabb ismétlésre készteti, vállalva a belső ellentmondás kétarcú élményét is. Végül pedig megint ki kell emelni az egész személyiség szempontjából a születés utáni első kilenc hónap (de az azt követő néhány év) szó szerint sorsdöntő szerepét, különös tekintettel a szoptatás időszakának hosszúságára.

Pozitív gondolatokkal fejezhető be ez a cikk. Ma már lehetőség van – elsősorban módosult tudatállapotban végzett terápia során – a vámpírok utáni vonzódás okának feltárására (is). John Bradshaw hazánkban is ismert és a szerző által is évek óta sikeresen alkalmazott munkásságának köszönhetően meggyógyítható a pszichésen sérült „belső gyermek” s így a magában őt ma is hordozó felnőtt is. (Bradshaw Vissza önmagunkhoz, A bennünk élő gyermek felfedezése című – nálunk az elmúlt húsz évben több kiadást is megért – alapkönyve az amerikai egyetemeken tankönyvként használatos.)

E cikk talán segített pszichológusi szemszögből értelmezni a vámpír-jelenséget, s remélhetőleg – részben ettől függetlenül – a (leendő) kismamák is gondolnak a most olvasottakra a baba elválasztása előtt.

(Forrás: magazin.gyogyulasutjai.hu)