Oldható rostokkal a zsigeri zsír ellen
Nem minden zsírfajta egyenlő. Bármilyen furcsa is, de a bőrünk alatt található szubkután zsír sokkal kevésbé veszélyes, mint a zsigeri zsír, ami a létfontosságú szerveinket veszi körbe.
A Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ kutatásai szerint a zsigeri zsírennyiséget gyümölcsökből, zöldségekből és hüvelyesekből származó oldható rostok fogyasztásával és rendszeres testmozgással csökkenthetjük. A vizsgálatok szerint öt évre vonatkoztatva minden napi plusz 10 gramm rost fogyasztása után 3,7 százalékkal csökken a zsigeri zsír mennyisége. Azonos időtartam alatt mozgással kombinálva a rostfogyasztást ez az arány akár 7,4 százalék is lehet.
„Régóta tudjuk, hogy a magas zsigeri zsír arány összefüggésbe hozható a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a nem alkoholos zsírmáj kialakulásával.” – nyilatkozta Dr. Kristen Hairston, a kutatás vezetője. „Vizsgálataink szerint már egyszerű életmódbeli változtatásokkal is sokat tehetünk egészségünkért. A plusz tíz gramm rost már napi két alma, egy csésze borsó vagy fél csésze tarkabab elfogyasztásával biztosítható, a mérsékelt testmozgás pedig heti 2-4 alkalommal, legalább 30 percen keresztül intenzíven végzett mozgásformát jelent” – tette hozzá Dr. Hairston.
A mostani kutatásban összesen 1114 önkéntes vett részt, akiket fizikai és CT vizsgálatoknak vetettek alá, hogy megbecsüljék a zsigeri és bőr alatti zsír arányát a szervezetükben. Ezek után egy életmódbeli sajátosságokról szóló kérdőívet is ki kellett tölteniük. A vizsgálatokat öt év elteltével megismételték.
Az eredmények szerint az oldható rostok fogyasztása jelentősen csökkentette a felgyülemlett zsigeri zsír mennyiségét, a bőr alatti zsírra azonban nem volt hatással.
„Ez rendkívül fontos felfedezés még akkor is, ha nem értjük pontosan, milyen kapcsolatban áll a zsigeri zsír a fokozott rost-bevitellel. A lényeg, hogy rendszeres mozgással és egészséges táplálkozással valóban képesek lehetünk csökkenteni a zsigeri zsír mennyiségét szervezetünkben, ezzel pedig rengeteg betegséget előzhetünk meg.” – mondta Dr. Hairston.
A kutatás részletes leírása az Obesity című szaklap június 16-ai online kiadásában olvasható.
(Forrás Medipress)