Írd magad vékonyra!

A Stanford Egyetem legújabb kutatásai szerint azok a nők, akik egy 15 perces írásgyakorlat során olyan értékekről írtak, mint a szoros kapcsolat, a zene vagy a vallás, többet fogytak az elkövetkező négy hónapban, mint, akik nem élték át ezt a tapasztalatot. „Tudjuk, hogy a saját integritásunkat magunk is erősíthetjük. Emlékeztethetjük magunkat például arra, hogy mennyire szeretjük a gyerekeinket” – mondta Christine Logel, a Waterloo Egyetem munkatársa.

A tanulmányba a kutatók 45 olyan női hallgatót vontak be, akiknek a testtömegindexük (BMI) 23 vagy afeletti volt. A BMI 18,5 és 24,9 közötti érték esetén tekinthető normálisnak. A kísérletben résztvevők 58 százaléka ezt figyelembe véve túlsúlyos vagy elhízott volt. A nők ezután egy listát kaptak, amelyen bizonyos társadalmi értékeket soroltak fel, mint például a vallás, a politika, a kapcsolatok, vagy a kreativitás. Az önkéntesek egyik csoportját megkérték, hogy 15 percig írjanak arról, hogy ezek közül mely értékeket tartják fontosnak magukra nézve. A másik csoportnak viszont arról kellett írnia, hogy mások mit tartanak ezek közül fontosnak.Az eredményekből kiderült, hogy 1-4 hónapnyi idő elteltével az első csoport 1,54 kg-ot, míg a kontrollcsoport csak 1,25 kg-ot fogyott.

„Az, hogy hogyan érezzük magunkat, nagyon befolyásolhat bennünket” – tette hozzá Logel. „Úgy gondoljuk, lehetséges, hogy ez a kezdeti lökés, valamilyen rekurzív folyamatokat indít be. Lehet, hogy valamelyik nő, aki fontos dolgokról írt, hazament és otthon is jó dolgokat gondolt magáról, ami miatt nem kellett ennie, hogy jobban érezze magát. Majd másnap sem folytatta a nassolást.”

Az eredmények ellenére a módszer alkalmazása a társadalom egészében még korai lenne, hiszen a kísérletben résztvevő nők nem is tudták, hogy az értékek leírása miatt jobban kellett volna érezniük magukat. A tanulmány a Psychological Science oldalain jelent meg.