Több kutatás is kimutatta, hogy az elhízott betegek hajlamosabbak az ínybetegségekre. A legújabb felfedezés szerint a férfiak zsírdepóiban bekövetkező változások nyomon követésével előre lehet jelezni a betegség progressziójának kockázatát, adta hírül a Journal of Dental Research. Azok a férfiak, akik rövid idő alatt híznak meg, főleg hasra és karra, azoknál gyakoribb az ínygyulladás, és gyorsabban is romlik állapotuk, mint azoknál, akik kevesebbet híznak egyszerre.

Az eredmények a Journal of Clinical Periodontology februári számában közzétett kutatás folytatásából származtak, mely megállapította, hogy mind az elhízás, és mind a középtájékon felhalmozódó zsírréteg magában hordozza az ínybetegségek veszélyét férfiak esetében.

Az Egyesült Államokban egyre növekszik az ínybetegségben szenvedő felnőttek száma, árulta el a kutatás vezetője, Andrea Gorman, a Rhode Island Kórház és a Hasbro Gyermekkórház klinikai táplálkozástudományi szolgálatának vezetője. Az nem tiszta, hogy az elhízás – mely egy gyulladással járó állapot – okozza az ínybetegséget, vagy épp fordítva, de Gorman hozzátette, hogy akár kölcsönös kapcsolat is fennállhat a két állapot között. „A szájüreg egészségi állapota közvetlen hatással van a táplálkozási státusra, és az Egyesült Államokban egyre növekvő probléma a helytelen étkezés. Ez jelenthet alul- és túltápláltságot is. Éppen ezért a szájhigiénét is figyelembe kell venni a betegközpontú egészségügyi modellben.”

Gorman és munkatársai megvizsgálták, hogy a súlygyarapodás, a derékbőség és a karban felgyülemlő hájréteg összefügg-e az ínygyulladás kialakulásával a nem cukorbeteg férfiak esetén. A résztvevők adatai a Veterán Fogászati Longitudinális Kutatásból származtak (DLS). 893 fehér bőrű férfi vett részt a zárt panelű, megfigyeléses, csoportos kutatásban. Az adatokat 1968 és 1998 között gyűjtötték össze. A kutatás egyedülálló jellemzője az volt, hogy a trendeket longitudinálisan szemlélte, jelentős időintervallumban. Háromévente felmérték a résztvevők szájüregének állapotát, a testsúlyát, életmódját, akik kérdőíveket töltöttek ki a szájhigiénével, dohányzással kapcsolatban. A kutatás kezdetén felvették iskolázottsági státuszukat is.

Az íny és fog közötti távolság mérése (PPD) kalibrált eszközök segítségével történt. Abban az esetben állapították meg az ínygyulladás fennállását, ha négy vagy több fog esetében a PPD több mint 3 mm volt. Minden egyes vizsgálatnál megmérték a testmagasságot, testsúlyt, derékbőséget, a tricepszet fedő zsírréteget és a felkar körfogatát. Az eredmények alapján a következőket állapították meg: azok a már kezdetben is túlsúlyos férfiak, akik a legyorsabban híztak (évente 0,19 kg-nál többet), azoknál sokkal gyakrabban jelentkezett ínygyulladás. Ugyanezt figyelték meg azoknál is, akiknek a derékbősége több mint évi 0,39 cm-rel lett nagyobb, illetve több zsír gyűlt össze a felkarjuk körül. „Ez arra enged következtetni, hogy a zsírréteg változásainak nyomon követésével előre lehet jelezni az ínygyulladás progresszióját” – magyarázta Gorman.

Bár néhány fogorvos úgy gondolhatja, hogy a táplálkozástudomány nem szakterülete, mind a fogorvos, mind a dietetikus hallgatóknak oktatni kellene a szájüreg rossz egészségi állapota és a nem megfelelő étrend közti összefüggést, mert így lehetne megfelelően ellátni a betegeket, hangsúlyozta ki Gorman. A szakmai kapcsolatok kiterjesztésével, az egyes szakmák együttműködésével a betegek többet nyerhetnének. „A fogorvostan fejlődésével ki kellene alakulnia annak a gyakorlatnak, hogy a fogszakorvosok táplálkozási tanácsadásra irányítják át betegeiket, különösen, ha fennállnak krónikus betegségek is, mint amilyen a cukorbaj, a magas vérnyomás, vagy az elhízás” – vélekedett a kutató.