Gyerekek is szenvedhetnek depressziótól – ezt körülbelül 20-25 éve kezdték felismerni az orvosok. Szülőként azonban elsősorban a mi feladatunk, hogy felfigyeljünk a jelekre, és megtegyük az első lépéseket. A gyerekkor amúgy is tele van hangulatváltozásokkal, és nehéz megállapítani, hogy a fejlődéssel járó problémákról vagy depresszióról van-e szó.

Egy gyerek diagnosztizálása nem könnyű feladat, mert a depresszió tünetei nagyon hasonlítanak az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) tüneteihez. A gyerekkor komplikált, és a gyerekek személyisége egész idő alatt fejlődik és változik. A serdülés hozhat normális változásokat, melyekkel a szülők nehezen birkóznak meg, ugyanakkor a szakembereknek is nehéz feladat lehet megállapítani, ha sor kerül a normál fejlődés és a depresszió közti határ átlépésére.

Mire figyeljünk szülőként, gondozóként, tanárként és nagyszülőként? Milyen tünetekre figyeljünk fel gyermekünknél?

• Állandó lehangoltság vagy közöny, vagy ingerlékeny hangulat. Erről beszámolhat ő maga is, vagy kívülállók látják.
• Az érdeklődés és öröm teljes hiánya minden, vagy csaknem minden tevékenység iránt, szinte egész nap, majdnem minden nap. Különösen vonatkozik ez a gyerek kedvenc elfoglaltságaira.
• Jelentős változások az étvágy és/vagy testsúly terén.
• Alvási problémák vagy túl sok alvás.
• Mások által megfigyelt fizikai lelassulás.
• Nyugtalanság.
• Fáradtság.
• Energiahiány.
• A gyerek értéktelennek vagy vétkesnek érzi magát, amikor nincs is alapja.
• Nehezére esik gondolkodni vagy koncentrálni.
• Határozatlan, nem tud dönteni.
• A halállal vagy öngyilkossággal kapcsolatos visszatérő gondolatok gyötrik.

Szinte minden kutatás azt javasolja, hogy bár a fenti tünetek változatos formában jelentkezhetnek, az értéktelenség vagy vétkesség alaptalan érzésének jelen kell lennie.

Honnan is tudhatjuk, hogy ez más, és nem csak egyszerűen rossz napja van, vagy serdülőkori problémákkal küzd?

• A tünetek tartósan jelen vannak
• Legalább 3 hétig, nap mint nap.
• Befolyásolják a gyerek életmódját az iskolában és a játék terén is.

Mit tegyünk, ha úgy gondoljuk, hogy gyermekünk depressziós?

Először is értsük meg, hogy ez egy betegség. Ha ezt felismerjük, már nem fogjuk hibáztatni a gyereket, nem hibáztatjuk magunkat sem, és ez segít, hogy felhagyjunk a feltételezéssel, hogy szándékosan csinálja. Ha tudjuk, betegségről van szó, megértjük, hogy nem megyünk semmire a „lépj már ki belőle” típusú tanácsokkal.

Másodszor: ne reagáljuk túl! A túlreagálás nem segít a gyereknek, nekünk és a családnak sem. Tartsuk észben, hogy a depressziósnak diagnosztizált gyerekek több mint 80%-a gyógyítható. De még a legjobb terapeuta sem segíthet, ha nem állnak a gyerek mellett támogató, higgadt, kiegyensúlyozott szülők.

Harmadszor: legyünk gyermekünk szószólója. Higgyünk neki, amikor elmondja, hogy küszködik, és álljunk az ő oldalára. Emeljük fel érte a hangunkat, amikor nem tud megszólalni, vagy nem tudja, mit mondjon. (Főleg a gyógyítási folyamat elején.)

Negyedszer: szerezzünk számára segítséget. Keressünk olyan szakembert, aki a gyermekkori depresszióra szakosodott. Vele együttműködve tegyük azt, ami a legjobb a gyermekünknek.

Bár mindannyian abban reménykedünk, hogy a mi gyerekeink soha nem lesznek depressziósok, ez mégis valós veszély, és mindnyájunknak tudni kell, mire figyeljünk.

(Angolból fordította: H. Orsi)