Azok, akik szinte függőségi tüneteket mutatnak a napfürdőzéssel kapcsolatban, nagy számban hordoznak egy bizonyos génvariációt. Arra kerestek választ kutatók, hogy egyeseknél miért mutatkozik függőségszerű igény, sóvárgás a napozásra, míg mások boldogan elüldögélnek az árnyékban. Magyarázatuk szerint a DNS szintjén dől el, ki melyik tábor tagja.

A szakértőket elgondolkodtatta, hogy egyeseknél miért mutatkozik függőségszerű igény a napozásra, míg mások boldogan elüldögélnek az árnyékban. Magyarázatuk szerint a DNS szintjén dől el, ki melyik tábor tagja. Egy bizonyos génvariáns hordozói ugyanis nagyobb eséllyel sóvárognak a napfény után, így szerfüggőséghez hasonló magatartást tanúsítanak.

A szerzők remélik, hogy a felfedezés segít rávilágítani, miért folytatják sokan a veszélyes mértékű napozást a bőrrák kockázatának ismeretében is, továbbá új módszerek kifejlesztésében is reménykednek a megelőzésre.

Az eredmények azután láttak napvilágot, hogy kiderült: az elmúlt 50 évben elképesztő mértékben megnövekedett a bőrrákos megbetegedések aránya.

Jelenleg évente 2-3 millió nem melanomás és 132 000 melanomás esetről számol be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Több országban a melanoma számít a leghalálosabb rákfajták egyikének. A nem melanomás változatot hosszú távú napsugárzás okozza, és könnyebb kezelni.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2000 és 2009 között például évente 1,9 százalékkal nőtt a bőrrákosok száma, az Egyesült Királyságban pedig évente több mint negyedmillióan betegszenek meg.

A kutatás során a szakértők 292 fő nyálmintáját vették górcső alá, akik közül 79-en mutattak barnulásfüggőségi tüneteket. Ez azt jelenti, hogy a napozás hasonló örömöt okoz számukra, mint a kábítószerezőknek a szerhasználat, és adott esetben elvonási tüneteik is vannak. Az elemzés során világossá vált, hogy az eddig ismeretlen funkciójú PTCHD2 máshogyan fejeződik ki az érintetteknél.

„Nagyon izgalmas eredmény született, és első ízben sikerült genetikai összefüggést megállapítani a barnulási függőségnél” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Brenda Cartmel, a Yale Egyetem Közegészségügyi Iskolájának munkatársa.

A tanulmány az Experimental Dermatology című szaklapban jelent meg.