Táncos kalóriaégetés

Már harminc perc tánc alatt is több kalóriát égetünk el, mint ugyanennyi időt futással, biciklizéssel vagy úszással. Egy átlagos szving során 293 kalóriát égetünk el, míg ugyanennyi idő alatt úszással csupán 249 kalóriától szabadulunk meg, a futás 264 kalóriával tesz bennünket karcsúbbá. Ráadásul tánc közben pszichésen is jobban érezzük magunkat.

Úgy tűnik, hogy a tánc nemcsak segít a negatív érzések legyőzésében és a pozitív gondolatok előidézésében, hanem ráadásul a fáradságérzetet is jelentősen csökkenti, sőt: energetizál. Míg a két előbbi dolog a testmozgás legtöbb válfajára igaz, az utóbbi jelenséget kizárólag a táncnál figyelhettük meg – mondja a kutatást vezető dr. Nick Smeeton, a University of Brighton szakembere.

Smeeton és csapata 24 és 38 év közötti diákok teljesítményét vizsgálta, miközben London top táncosai táncórákat adtak a résztvevőknek. A szívritmus, a megtett távolság és a pszichés állapot egyaránt vizsgálódás tárgya volt, miközben a balettet, a báli táncot, a kortárs, a salsa, az utcai és a szving táncot is tesztelték. Minden egyes mozdulatot mértek, így hamar világossá vált, hogy a kortárs, az utcai és a szving az a táncfajta, amelynek a legtöbb jótékony hatása van a testre és a lélekre egyaránt.

Az elégetett kalóriák száma – 293 – magasabb volt, mint amikor a résztvevők fociztak (258 kalória), futottak (264 kalória) vagy éppen úsztak (249 kalória) harminc percig. Az összehasonlítható eredmények érdekében az alanyok súlyát, magasságát, korát és általános edzettségi szintjét és figyelembe vették.