A kert a legjobb a kikapcsolódáshoz

Azt már eddig is tudtuk, hogy a kerti munka segít a stressz leküzdésében és javítja a közérzetet. A kert az otthon legpozitívabb hatású területe, a zöld kert lényegesen jobb hatással van az emberre, mint az egyszerű erkélyek és teraszok. Szakemberek vizsgálják, hogyan segít legyőzni a stresszt, segít kikapcsolódni, miként tölti fel az embert a kerti munka.

Mit ehetünk a termékenységért?

Komoly problémát jelent, hogy manapság az emberek a hormonokat összezavaró vegyi anyagoknak vannak kitéve, emellett a szabad gyökök is károsíthatják a petesejtet és a spermát. Rengeteg stressz is éri a modern embert, így nem csoda, ha sokan csak akkor ébrednek rá, hogy nem megfelelő a táplálkozásuk, amikor már évek óta hiába próbálkoznak a családalapítással.

A túl sok ülés rövidíti az életet

A túl sok ülés káros az egészségre, és még a rendszeres testmozgás sem elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozzuk a tartós ülés kártékony hatásait. Brazil kutatók 54 országból származó adatok elemzésével kimutatták, hogy a napi három óránál több ülés a halálozások 3,8 százalékáért felelős. Már napi 3 perccel kevesebb üldögélés növelheti az életünk hosszát.

Így ketyeg biológiai ritmusunk

A tudósok mintegy 40 éve foglalkoznak belső óránkkal. A cél, hogy megtudjuk a napi csúcs- és mélypontok szabályszerűségét, amelyek szélsőséges esetben a top fitt és a teljesen kimerült állapot között ingadozhatnak. A hagyományos kínai orvoslás több száz éve figyelembe veszi a belső ritmus fontosságát, szerveink aktív működésének időszakaszait.

Így segíthető elő a jobb alvás

Rengeteg oka lehet annak, hogy miért nem tudunk könnyen elaludni vagy miért alszunk rosszul. Próbáljuk megvizsgálni, milyen kezelhető probléma jele lehet ez. Előfordulhat, hogy nem találjuk meg az alvásgondok okát, mégis tehetünk azért, hogy megfelelő alváshigiéniát alakítsunk ki magunknak. Nézzük meg, mit tehetünk a jó alvás elősegítéséért!

Ücsörgésnél jobb az ácsorgás

Azok, akik az íróasztaluknál félig állva dolgoznak, sokkal energikusabbak, de éppen annyira produktívak, mint azok, akik hagyományos módon ücsörögnek az asztal mellett. Számos vizsgálat mutatta már ki, hogy a hosszas ücsörgés krónikus megbetegedéseket okozhat, többek között elhízáshoz, szívbetegséghez vagy kettes típusú cukorbetegséghez is vezethet.

Nagyobb adagokat eszünk, mint 20 éve

Amikor alaposan megpakoljuk a tányérunkat, nem is biztos, hogy éhesek vagyunk, egyszerűen csak a szokás hatalmáról van szó. A mai ember ugyanis lényegesen többet eszik, mint amennyit a nagyszüleink ettek. Már a 20 évvel ezelőttihez képest is 50 százalékkal nagyobb adagokat kebelezünk be naponta. Ha kisebb tányérokat használunk, kisebb lesz a csábítás.

Éjszakai forgolódás helyett „álompor”

Előfordult már, hogy hirtelen felébredt – miközben az ébresztőóra még csak hajnali 3 órát mutatott –, és nem tudott újra elaludni? Az amerikaiak 42%-a felébred éjszaka, és 29%-uk nehezen tud visszaaludni, olvashatjuk egy alváskutató tanulmányban. Már speciális újra-elalvási tabletták is kaphatók, de akad természetesebb módszer is álmatlanság ellen.

Újrahasznosítás az étkezésben is

Naponta rengeteg ételt dobunk ki – vagy jobb esetben adunk oda a kutyának. Hiába sopánkodunk, hogy eközben éheznek az etióp kisgyerekek, mivel hozzájuk nehezen tudnánk eljuttatni abból, ami nálunk megmarad. Saját magunk viszont újragondolhatjuk, újrahasznosíthatjuk az ételeket, amelyek a tűzhelyen és a hűtőben várakoznak. Hogyan „újíthatjuk” fel a maradékot?

Ezt egye, ha túl van az ötvenen

Az élet során változnak a táplálkozási igényeink. Ahogy idősebbé válunk, a szervezetünknek több vitaminra és ásványi anyagra van szüksége az egészség fenntartásához. Fiatal korban minden a növekedésről és a nemzőképes szervezet karbantartásáról szól. Ötven éves kor után a cél a betegségek megelőzése, az optimális egészség, aktív szellem és test megőrzése.