Az ősemberek étrendje attól függött, mely élelmiszerek kínálták a legtöbb energiát a legkevesebb erőfeszítéssel. A kutató szerint a paleolit étrend túlságosan leegyszerűsíti a kérdést, mert a korabeli étrend helyszínenként eltért, és az ősember örömmel ehette a paleo diéta által tiltott élelmiszereket, például a hüvelyeseket, a gabonaféléket és a glutént.
Életmód
Egy kis mozgás – nagy haszon
A kímélő testmozgás jót tesz az idősek szívének, még akkor is, ha mozgásképességük korlátozott. Ha valamilyen mozgást illesztettek a napirendjükbe, például könnyű házimunkát vagy nyugodt sétát, a következő 10 évben csökkent a szívroham kockázata. Már pusztán az ülő tevékenységekkel töltött idő csökkentése is szív-érrendszeri előnyökkel járhat.
Élen járunk az egészségtelen étrendünkkel
Az egészségtelen étkezési szokások gyorsabban terjednek, mint az egészségesek – mutatja egy 197 ország 4,5 milliárd felnőtt lakóját vizsgáló tanulmány. A legegészségtelenebb étrendű országok között szerepelt Belgium és Magyarország is, a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó, egészségesebb étrenddel pedig az afrikai Csád és Sierra Leone büszkélkedhet.
Fülhallgatóval kizárt világ
A mai fülhallgatós generáció azt kockáztatja, hogy elfelejti, hogyan kell hallgatni, és így süketté válik a természet szépségeire. Ők nemcsak a madárcsicsergés és a patakcsobogás szépségének, hanem nyugtató hatásának elvesztését is kockára teszik. A fülhallgatóval kizárt világban gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a fülükön keresztül érkező információkat.
Szaunázás a korai halál ellen
A gyakran szaunázó középkorú férfiak fele akkora valószínűséggel haltak meg szívbetegségek következtében, mint azok, akik nem hódoltak ennek a szenvedélynek – ezt mutatják friss kutatási eredmények. A szaunázás állítólag bármilyen eredetű korai halálozás ellen is védelmet nyújt, napi egyszeri alkalom 40 százalékkal csökkentheti ezt a kockázatot.
Táplálkozás Slow Food módra
Slow Food és a gyorséttermek – két irányzat két teljesen különböző motívummal és elképzeléssel. A Slow Food ezúttal nem jelent lassú evést, a nemzetközi mozgalom mögött messze több rejlik, a gyorsétkezdei fast food étkezési stílus ellentettje. A Slow Food az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudatos mozgalom, amely szerte Európában egyre népszerűbb.
A mediterrán étrend mérsékli a stroke veszélyét
Akik következetesen kitartottak a mediterrán étrend mellett, kisebb eséllyel kaptak vérrög okozta stroke-ot. A mediterrán étrend sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, halat, szárnyast és olívaolajat tartalmaz, és korlátozza a vörös húsok, az édességek és a telített zsírsavak bevitelét, beleértve például a vajat vagy a zsíros tejtermékeket.
Alvászavarok ellen meditáció
Az éberségre épülő meditációs technika segít az időseknek a nyugodt alvásban. Ha valaki képtelen elaludni, vagy rendszeresen felriad, előbb-utóbb aggódni kezd emiatt, ami szorongáshoz, depresszióhoz vezethet. A meditációval megtanulunk ítélkezés nélkül tekinteni a gondolatokra, érzésekre, ennek eredménye egy nyugodt, tudatos állapot, amely segít ellazulni.
Bőrápolás cukorbetegségben
A cukorbetegek nagy része bőrproblémákkal küzd. A bőr többnyire rendkívül száraz, sokszor vöröses színű és hajlamos a hámlásra, viszketésre. A szabálytalan vércukorszint miatt testük vízháztartása elveszíti egyensúlyát, és ez befolyásolja a bőr állapotát. Ahhoz, hogy a cukorbetegek is jól érezzék magukat a bőrükben, fontos a megfelelő bőrápolás.
Viagra-diéta segít az ágyban
A sok halat, salátát, olívaolajat és mértékkel fogyasztott vörösbort tartalmazó mediterrán étrendről eddig is köztudott volt, hogy jót tesz a szívnek és az ereknek, ám most bebizonyosodott: a szexuális életre nézve is jótékony hatású. A szakértő egyenesen úgy fogalmaz, hogy a megfelelő táplálkozás akár a kis kék tabletta hatását is felülmúlja.