Ha rendszeresen figyelemmel kísérjük az egészségügyi híreket, akkor tudjuk, hogy ha brokkolit eszünk, ha nem dohányzunk és ha kerüljük a stresszt, akkor erősebb lesz az immunrendszerünk. De azt tudjuk-e, hogy az is erősíti az immunrendszert, ha összeveszünk a házastársunkkal vagy ha marhasültet eszünk?
Életmód
Saláták, rosszabbak egy Whoppernél!
Olykor a gyerekek miatt betérünk egy gyorsétterembe. Vagy esik az eső, és valahova csak beülünk egy beszélgetésre a rég nem látott barátnőnkkel. Esetleg a párunk nem bír ellenállni a hot dog és hamburger csábításának, függetlenül attól, hogy szeretnénk odafigyelni a súlyunkra. A megoldás akár egyszerű is lehetne – rendeljünk salátát.
Az vagy, amit dolgozol
Az emberek a nap nagy részét munkával töltik. Nyomtatványokat töltenek ki, munkatársakat irányítanak, számítógépes programokat írnak vagy reklámokat készítenek. És ez kihat a személyiségükre is – főleg, ha a szabadidejükben nem találnak kiegyenlítésre.
Próbafekvés: a megfelelő matrac kiválasztása
Az alvászavar és hátfájás széles körben elterjedt tünetegyüttes. Aki reggelente úgy kel fel az ágyból, mint akit kerékbe törtek, elmerevedett és hátfájdalomtól szenved, fordítson néhány perc figyelmet az alvóhelyére.
Kalóriaégetés tavaszi nagytakarítással
Ismét süt a nap, ideje megtisztítani az ablakokat. A tavaszi nagytakarítást a sokak által szintén ilyenkor célul kitűzött fogyással összhangban is elvégezhetjük – főleg, ha környezetvédő módon, az ütős kemikáliákat kerülve tesszük, állítja a berlini Verbraucher Initiative fogyasztóvédelmi civil szervezet. Az enyhébb tisztítószerekkel ugyanis több kalóriát égetünk el, például padlósúrolás közben – mivel erősebben kell súrolni.
Az enzimek és a mindennapi táplálkozás
Az enzimek jelenléte mindennapi táplálékunkban meghatározó fontosságú az emberi egészség megőrzéséhez. Ha a szervezetbe csak biológiai szempontból „halott”, hőkezelt és kémiailag módosított táplálék kerül, akkor a testet kimeríti a tápanyag-feldolgozáshoz szükséges enzimek termelése. Ezeket ugyanis normális körülmények között szintetizált állapotban „élő”, módosítatlan növényi táplálékkal is biztosíthatnánk szervezetünk számára.
Bőrápolás házilag
Ki ne szeretne szép lenni? Nem sajnáljuk a pénzt sem a sokat ígérő kozmetikai szerektől. Biztos, hogy szükség van erre? Nézzünk körül először a saját házunk táján. Az alábbiakban bemutatunk néhány hatékony, otthon is elkészíthető bőrápolót.
Aki reggelizik, az fogy és karcsú marad
A reggelit hanyagolók között gyakoribbak a túlsúlyos emberek, mint azok között, akik reggelente „feltöltik az akkut”. De csak úgy, a vaktában evés, még messze nem elég a karcsú vonalakhoz.
Ej, ráérünk…
Már nagyanyáink is hirdették: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” Könnyebb mondani, mint megtenni – minden ötödik ember szenved a szakértők szerint halogatásban. Amit gyakran lustaságnak nevezünk, abból valódi betegség fejlődhet ki: a krónikus halogatást a felesleges késleltető viselkedés jellemzi.
Hajhullás, korpásodás otthoni kezelése
Életkorunk a hajunk állapotán is lemérhető, és nagyon jól látszik belőle, hogy az illető szervezete biológiai értelemben fiatalabb vagy öregebb-e az életkoránál. Ha valakinek az időskor elérése előtt már gondjai vannak a hajával, az többnyire valamilyen belső okra vezethető vissza. Az androgén hormonoktól a férfi a feje tetején kívül mindenütt szőrösebb lesz. E hormonok a változás korában viszonylagos túlsúlyba kerülnek a női szervezetben, például hajhullást okozva.