Gyógymódkereső
Epegörcs
Jó hatású a borsmentatea és a svédcsepp. Az utóbbiból egy-egy evőkanállal fogyaszthatunk reggel és este, éjszakára pedig beborogathatjuk vele a has jobb felső oldalát.
A heveny epefájdalom, görcs csillapítására érdemes kipróbálni a lenmagos borogatást. Ennek elkészítéséhez 200 g őrölt lenmaggal töltsünk meg egy vékony vászonzacskót (lehet kispárnahuzat is), gondosan kötözzük be, és lógassuk 10 percen át forrásban lévő vízbe. Ez után kicsit lehűtve alkalmazzuk, olyan forrón, ahogyan csak a beteg elbírja. Egyszerűbb és gyorsabb eljárás, ha 6 evőkanál őrölt lenmagot forró vízzel péppé keverünk, és forró vízbe mártott vászonkendőre simítjuk. A borogatást mindkét esetben helyezzük a legjobban fájó pontra, majd kössük át széles gyapjúkendővel. Fél órán át hagyjuk rajta. Lenmag helyett gyógyiszapot is alkalmazhatunk.
A zsurlóteából készített dunsztkötés segít eperohamok (de nem epehólyag-gyulladás!) esetén is. Elkészítése: forrásban lévő víz fölé szitában helyezzünk egy maréknyi zsurlót. Ha a fű forró lesz és megpuhul, csavarjuk vászonkendőbe, és tegyük a beteg testrészre. Még melegen bugyoláljuk be. A kötést több órán át vagy egész éjszaka a testen hagyhatjuk.
Az epehólyag eredetű fájdalom típusosan a jobb lapocka alá sugárzik. Ezt a helyet is eredményesen borogathatjuk.
Testen kezelhető akupresszúrás pontok: Eh-34, Szb-6.
Az epehólyag-vezeték 34-es pontjának (Eh-34) kezelése segít epehólyag-gyulladásnál, epegörcsnél, emellett hasznos májgyulladás és magas vérnyomás esetén. A térd külső oldalán lefelé haladva, a szárkapocs csont feje alatt, egy kis mélyedésben tapintható úgy, hogy a lábunkat térdben behajlítjuk. Nyomkodással masszírozhatjuk.
Ellazító, nyugtató hatása miatt epeeredetű fájdalom vagy gyulladás esetén érdemes kezelni a szívburok-meridián 6-os pontját (Szb-6). Úgy találjuk meg, hogy középső három kézujjunkat összezárva, merőlegesen a csuklóredőre helyezzük a kar belső oldalán, és ebben a magasságban nyomogatjuk a párhuzamosan futó két hosszú ín közötti részt.
Itt olvasható tanácsainkat Kürti Gábor: Gyógyítás otthon című, 2003-2004-ben több kiadásban is megjelent könyvéből vettük – a szerző hozzájárulásával.