Gyógymódkereső

Gerincproblémák, hátfájás

A gerinc problémáinak, fájdalmának enyhítésére – a jól képzett szakember által végzett masszázs mellett – két akupresszúrás testi pont a legalkalmasabb, ezek a húgyhólyag-meridiánon helyezkednek el.

Az egyik a húgyhólyag-meridián 40-es pontja (H-40). Ez a térdhajlat közepében lévő bicepsz izom két ina között található. Kezelése következőképpen történik: ülő helyzetben, derékszögben behajlítva tartjuk a lábunkat, majd a hüvelykujj begyével alulról megkeressük a két ín közötti rész felezőpontját, és erősen felfelé nyomjuk a térd irányába. Ha megtaláltuk a pontot, amit a szokásostól eltérő, különleges fájdalomérzés jelez (úgy is szoktuk mondani, hogy „jól fáj”), akkor nyomogassuk a pontot 25-30-szor akkora erővel, hogy a fájdalomhatárig jussunk el. Ez azt jelenti, hogy kicsit fájhat is a kezelés, de azért ne legyen nagyon kellemetlen.

Mivel a húgyhólyag-meridián – mint a legtöbb akupunktúrás energiavezeték – szimmetrikusan, párban fut végig a testen, a H-40-es pontot mindkét lábon kezelhetjük. Figyeljük meg, hogy azonos nyomást alkalmazva melyik térd alatt reagálunk érzékenyebben, hol fáj jobban a kezelés. Ez fontos jelzés, hiszen az aku­presszúrában az azonos oldali pontok érzékenysége többnyire a fájdalom helyére is utal. Magyarán: ha a H-40-es pont nyomogatásra inkább a jobb térdnél érzékenyebb, akkor a fájdalom vagy a baj inkább a gerinc középvonalától jobbra eső részen jelentkezik, és fordítva.

A H-40-es pont kezelése segíthet a következő bajoknál: az összes gerinc menti panasz, alsó háti derékfájás (a H-60-as ponttal kombinálva), isiász, lumbágó, merev nyak, Bechterew-kór. Jó még hőguta, akut gyomor- és bélgyulladás, térdízületi gyulladás, az alsó végtag bénulása és a lábikraizom görcse esetén.

A másik leglényegesebb pont a húgyhólyag-meridián 60-as pontja (H-60). Ez a külső boka csúcsa és az Achilles-ín közötti távolság felénél található. Ugyanúgy kezeljük, mint a H-40-es pontot, vagyis a fájdalomküszöbig eljutó nyomogatással. Szintén érdemes megfigyelni, melyik lábunkon érzékenyebb a pont a kezelésre.

A H-60-as pont kezelése a következő esetekben segíthet: fejfájás, merev nyak, golyva, alsó háti derékfájás (a H-40-es ponttal kombinálva), isiász, az alsó végtag bénulása, bokaízületi panaszok.

Vissza a betegségek listájához

Itt olvasható tanácsainkat Kürti Gábor: Gyógyítás otthon című, 2003-2004-ben több kiadásban is megjelent könyvéből vettük – a szerző hozzájárulásával.