Gyógymódkereső

Visszeres láb

A testmozgás olyan formáját válasszuk, amely segíti a keringést, csökkenti a vér pangását a vénákban. Ilyen az úszás, a kerékpározás és a séta. Hasznosak lehetnek a tornagyakorlatok is. Hanyatt fekve emeljük fel a nyújtott lábakat függőleges helyzetig, majd lassan engedjük vissza a talajra. Többször ismételjük. Egy módosított változatban felváltva hajlítjuk be a térdeinket, amikor a lábak vízszintes helyzetben vannak. A lábakkal végzett ollózás, terpesztés, keresztezés és „biciklizés” ugyancsak segíti a vérellátást, edzi a vénákat és a kötőszöveteket. Mindennap néhány percen át gyakoroljuk.

A beteg napközben rendszeresen pihentesse a lábát párnával alátámasztva, megemelve. Éjszaka szintén érdemes felpolcolni a lábat 15-30 cm magasra, esetleg felemelni az ágynak a láb alatti végét. Kerülni kell a hosszan tartó álldogálást vagy üldögélést, az álló munkát, valamint a keresztbe tett lábakkal való ülést. Nehéz tárgyakat ne emeljünk.

A beteg ne hordjon olyan ruhát, cipőt, harisnyát vagy övet, amely elszoríthatja a láb visszereit vagy akadályozza a vér áramlását. Jó hatásúak viszont az orvos által is rendelhető, különféle erősségű kompressziós harisnyák.

Lábfürdő, lemosás, gyógypakolás: Kádban járjunk helyben egy-két percig térdmagasságig érő, hideg vízben. A lábat ne töröljük meg, húzzunk rá meleg zoknit, és járjunk tovább, amíg a lábunk átmelegszik és megszárad. Tilos alkalmazni az eljárást érelmeszesedés, szívgyengeség, trombózisra való hajlam, valamint súlyos asztma esetén. A visszértágulat ugyanis már önmagában trombózisra hajlamosít.

Külsőleg sokféle gyógynövényt használhatunk a fürdőhöz. Ilyen a gesztenye, a gesztenyevirág, a körömvirág, az apróbojtorján, az orbáncfű, a levendula és a rozmaring. A növényekből vagy keverékükből 2-3 evőkanálnyit főzzünk 5 percig két liter vízben, szűrjük le és keverjük langyos vízbe. (A forró víz nem ajánlott, mert tovább tágítaná az ereket.) A visszeres lábakat merítsük bele a gyógynövények főzetével kevert vízbe, tartsuk benne 20 percig, miközben körkörös mozgással finoman masszírozzuk őket, a szív irányába haladva. Fürdés után a lábakat hagyjuk megszáradni, majd kenjük be gyógykenőccsel.

Fürdő vagy zuhanyozás után, illetve lefekvés előtt érdemes rendszeresen lemosni a lábat gyümölcsecettel vagy bedörzsölni kukoricacsíra-olajjal.

Segíthet az iszappakolás is. Az agyagot vagy gyógyiszapot kevés vízzel sűrű péppé keverve ujjnyi vastagon vigyük fel a vénákra, helyezzünk rá vászonkendőt, és hagyjuk rajta 2-3 órán át. Az iszaphoz is hozzáadhatunk kevés gyümölcsecetet. A pakolás eltávolítása után langyos vízzel mossuk le a bőrt, majd dörzsöljük be olívaolajjal. Ez a módszer visszérgyulladásnál és lábszárgörcsnél is jótékony hatású.

Pakolást készíthetünk káposztalevelekből is. A (sodrófával) puhára simított friss káposztaleveleket több rétegben helyezzük rá a visszértágulatra, rögzítsük mullpólyával, és hagyjuk rajta több órán át.

A hagyományos gyógyászatban évezredek óta ismert a piócák jótékony hatása a láb visszérbetegségeiben. A piócák által termelt hirudin nevű anyag gátolja a vérlemezkék összecsapzódását, és gyulladáscsökkentő hatású. Ma már krém formájában is hozzáférhető.

Vissza a betegségek listájához

Itt olvasható tanácsainkat Kürti Gábor: Gyógyítás otthon című, 2003-2004-ben több kiadásban is megjelent könyvéből vettük – a szerző hozzájárulásával.