Négy nap az egészségért
Ön is tisztában van azzal, hogy egészségünkért elsősorban önmagunk felelünk, és mi vagyunk azok, akik saját egészségi állapotunkat a leginkább tudjuk befolyásolni? Szeretné megismerni a technikákat, melyek segítségével a mindennapokban is sokat tehetünk jól-létünkért?
Akkor jöjjön el a Cívis Hotels egyedülálló Négy nap az egészségért programjára és vegyen részt az előadásokon, gyakorlati képzéseken és gyógyító kezeléseken!
A program célja, hogy a résztvevők megismerjék a legfontosabb öngyógyító és egészségvédő módszereket, amelyekkel segíthetnek önmagukon és családtagjaikon. A tanulás mellett a programvezető természetgyógyászati állapotfelmérést és kezeléseket végez valamennyi résztvevőn. A 4 nap házigazdája, előadója és a gyakorlatok vezetője, valamint a kezeléseket végzi: Kürti Gábor természetgyógyász.
A exkluzív program vezetője:
Kürti Gábor természetgyógyász, a 2003 óta több kiadásban megjelent, Gyógyítás otthon I-II. című, nagysikerű könyv, valamint a Vitamin ABC szerzője, Az otthoni gyógymódok nagykönyve, a Gerinc ABC és a Gyógyítás illóolajokkal című kötetek társszerzője, a Natúrsziget portál főszerkesztője.
Helyszínek és időpontok:
2008. május 22-25. Hajdúszoboszló/Cívis Hotel Délibáb***
2008. július 01-04. Tiszaújváros/Cívis Hotel Phőnix***
2008. szeptember 11-14. Hajdúszoboszló/Cívis Hotel Délibáb***
Részletes információk a szakmai tartalmat illetően:
Kürti Gábor, Tel.: (30) 996-2787, e-mail: kurti.gabor@natursziget.com
A program időtartama: 4 nap/3 éj
Érkezés: 12 óráig folyamatosan
Programkezdés: érkezés napján ebéd (13.00 óra) majd 14.00 órától
Programzárás: elutazás napján 12.00 órakor, majd 13.00 órakor ebéd és hazautazás
Szállás, elhelyezés: kétágyas, fürdőszobás Comfort szobákban
Program: Előadások, gyakorlati tanácsadás, természetgyógyászati állapotfelmérés, kezelések
Részvételi díj: 49.500 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
– szállás 3 éjszakára kétágyas elhelyezéssel
– reggeli, tízórai (gyümölcs), ebéd, uzsonna (gyümölcs), vacsora
– előadások és gyakorlati útmutatás Kürti Gábor természetgyógyász irányításával
– állapotfelmérés és egészségjavító kezelések
– a szálláshelyek saját szolgáltatásainak (pl.: szauna, medence) korlátlan igénybevétele
– felár ellenében a szálláshelyeken lehetőség van további szolgáltatások igénybevételére.
Bővebb információ és jelentkezés:
Cívis Hotels Értékesítés.
Telefon: (1) 279-0972 (H-P.: 8-17 óra)
E-mail: sales@civishotels.hu
A jelentkezés véglegesítésének feltétele: a részvételi díj 33%-ának befizetése (16.500 Ft)!
A részletes program
1. nap
12 óráig: Folyamatos érkezés a szállodába, szobák elfoglalása
13 óra: Ebéd
14-16 óra: Ebéd után találkozás, ismerkedés a résztvevőkkel, a 4 nap programjának ismertetése. (A részvétel valamennyi programpont esetében fakultatív.)
Egészség és betegség – a természetgyógyász szemével. Mi mindenre van szükség egészségünk megtartásához, illetve a betegségekből való gyors felépüléshez?
Egészségvédô légzések megtanítása és gyakorlása.
16-18 óra: a csoport egyik felének (4-7 fő) állapotfelmérése gyorsteszttel (fül-, nyelv- és pulzusdiagnosztika, Körblermódszer), szükséges természetgyógyászati kezelések megbeszélése. A csoport másik felének szabad program.
Közben: 16:30 óra: Uzsonna (gyümölcs)
18 óra: Vacsora
2. nap
6 óra: Reggeli teák elfogyasztása a szobában
6:45-7:45 óra: közös jógázás.
8 óra: Reggeli
9-12 óra: Táplálkozás és egészség, alapelvek, méregtelenítés, diéták, gyakorlati problémák. Miért van szükség táplálékkiegészítőkre?
Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, aminosavak stb. szerepe. Mit és hogyan érdemes szedni – gyakorlati tanácsok.
Közben 11:30 óra: tízórai (gyümölcs)
13 óra: Ebéd
14-16 óra: a csoport másik felének (4-7 fő) állapotfelmérése gyorsteszttel (fül-, nyelv- és pulzusdiagnosztika, Körblermódszer), szükséges kezelések megbeszélése. A többieknek szabadidő.
16-18 óra: Az előző nap állapotfelmérésen már átesett résztvevők természetgyógyászati kezelésének elkezdése (talpmasszázs, testakupresszúra, fülakupresszúra gyógynövénymagvakkal, energetikai korrekció). A többieknek szabadidő.
Közben: 16:30 óra: uzsonna (gyümölcs)
18 óra: Vacsora
3. nap
6 óra: Reggeli teák elfogyasztása a szobában
6:45-7:45 óra: közös jógázás.
8 óra: Reggeli
9-12 óra: A legfontosabb önsegítő módszerek és házi gyógymódok megtanítása és gyakorlati elsajátítása (a talpmasszázs legfontosabb zónái, a
leglényegesebb akupresszúrás pontok a testen és a fülön).
Közben 11:30 óra: tízórai (gyümölcs)
12 óra: Ebéd
14-18 óra: A természetgyógyászati kezelések folytatása (talpmasszázs, testakupresszúra, fülakupresszúra gyógynövénymagvakkal, energetikai korrekció). A többieknek szabadidő.
Közben 16:30 óra: Uzsonna (gyümölcs)
18 óra: Vacsora
4. nap
6 óra: Reggeli teák elfogyasztása a szobában
6:45-7:45 óra: közös jógázás.
8 óra: Reggeli.
9-12 óra: Gyakorlat. Az előző nap elsajátított önsegítő módszerek és házi gyógymódok átismétlése, gyakorlás párokban. Értékelés, a program zárása.
Közben 11:30 óra: tízórai (gyümölcs)
13 óra: Ebéd
Hazautazás.