Veszélyforrások a lakásban (2.)

A napunk túlnyomó részét zárt terekben töltjük – a munkahelyen, vagy többnyire az otthonukban. Az egészséges életkörülmények otthon éppen ezért fontosak jólétünk és egészségünk szempontjából. Az atkák, az azbeszt, a higany, az ólom vagy a penészgombák – tehát a szennyező anyagok jelentősen befolyásolhatják a lakás minőségét és ezzel az egészséget.

Veszélyforrások a lakásban (1.)

A napunk túlnyomó részét zárt terekben töltjük – a munkahelyen, vagy többnyire az otthonukban. Az egészséges életkörülmények otthon éppen ezért fontosak jólétünk és egészségünk szempontjából. Az atkák, az azbeszt, a higany, az ólom vagy a penészgombák – tehát a szennyező anyagok jelentősen befolyásolhatják a lakás minőségét és ezzel az egészséget.

Milyen kockázatokat rejt a metabolikus szindróma?

A metabolikus szindróma számos, a szívre és az anyagcserére kockázatot jelentő tényező együttese, amely duplájára növeli a szívbetegség kockázatát, a 2-es típusú cukorbetegségét pedig ötszörösére. Fontos megismernünk, mert az amerikai felnőttek harmadát és a fiatalok 10%-át érinti, így komoly kockázatot jelent a krónikus betegségek számának növekedésére.

Egy kis mozgással az agya is friss marad

Heti háromszori mérsékelten intenzív aerob testmozgás – például a tempós séta – jelentősen javítja a kognitív funkciókat azoknál az idős embereknél, akiknél a memória romlása a kis agyi erek károsodásának a következményeként alakult ki. A testmozgás némi segítséget nyújthat az időskori memória romlása, a demencia és gondolkodási problémák esetén.

Ha gyorsan dobog a szív

Az erős szívdobogás orvosi kifejezés a magas pulzust, azaz a szív túl gyors ritmusát jelenti. A normális ritmus 50-100 ütés percenként, ha pihenés közben percenként több mint 100-at ver a szív, azt tachycardiának nevezzük. Nézzük meg, hogy milyenek az erős szívdobogás jellemzői és leggyakoribb okai, és hogyan kell ezeket megfelelően kezelni.

A britek egy része egész hétvégén nem mos fogat

Mindenki szeret lazítani egy kicsit a hétvégén, de ötből egy brit a jelek szerint olyannyira laza, hogy szombat-vasárnap fogat se mos – derül ki egy friss kutatásból. Egyszerűen „nincs hozzá lelki erejük” – szabadkozik a fogmosást kihagyók 40 százaléka. Ötből egy „bűnös” pedig állítja, hogy arra se emlékszik, mikor váltott legutóbb fogkefét.

Ismeri a karórépát? Csupa vitamin!

A karórépa az utóbbi években növekvő népszerűségre tett szert. A hírhedt karórépa-tél után az I. világháborúban, amikor Németországban sokan szinte csak karórépán éltek, ez az egészséges és finom téli zöldség nagy visszatérő napjainkban. Kevés kalória és sok egészséges összetevő jellemzi, rendkívül egészséges, sok változatos étel készíthető belőle.

Étel az agynak – az Alzheimer-kapcsolat

Amit megeszünk, az kulcsszerepet játszik számos krónikus betegségben. Az agykutatásban pedig újabban kapcsolatot látnak a zsírban, cukorban gazdag étrend, illetve a szervezet gyulladásos állapota, az inzulin működési hibája és az Alzheimer-kór között. A telített zsírok és a cukor fogyasztásának csökkentése segíthet a gyulladás mérséklésében.

Amiről jó lett volna, ha szó van a felvilágosító órákon

Ha visszaemlékszünk az iskolás éveinkre, a legkínosabb pillanatok között bizonyára sokunk esetében ott szerepel a szexuális felvilágosító óra, amikor is kínos csöndben vagy éppen vihogásokkal kísérve hallgattuk végig a védőnő vagy az osztályfőnök előadását. Legtöbbünknek egy szóval sem említették, hogy a szex örömet okoz, nem pedig valami kellemetlen dolog.

Minőség és biztonságosság – bővebben a homeopátiás szerekről

Körülbelül 100 millió polgár, az Európai Unió lakosságának körülbelül 29%-a használ homeopátiás gyógyszereket egészségének megőrzésére és helyreállítására. Az Európai Unióban 45000 orvos gyógyít homeopátiával. Svájcban egy 2009-es népszavazás eredményeként az alkotmányban rögzítették a komplementer orvosi eljárások nyújtásának kötelezettségét.