A mesterséges megtermékenyítés nem növeli a mellrák kockázatát

A szervezeten kívüli megtermékenyítésen áteső nők már régóta aggódtak, hogy az eljárás megnöveli mellrák kialakulásának kockázatát. Végül is az eljárás megkívánja, hogy bizonyos nemi hormonok szintjét a normális érték öt-tízszeresére emeljék. Ezek közül kettő, az ösztrogén és a progeszteron hormon befolyásolhatja bizonyos mellrák fajták lefolyását.

Ezért nem szabad este 7 után enni

Késő este, gyakran éjszaka több millióan esznek szívesen néhány falatot, márpedig ez az ártalmatlannak tűnő szokás jelentősen növeli a szívinfarktus, a stroke és egy sor egyéb szív- és érrendszeri betegség kockázatát. Amikor ugyanis az ember eszik, a szervezet stresszhormonokat bocsát ki, ami igen ártalmas lehet akkor, ha éppen pihenni készülnénk.

Önvagdosás, önsebzés

Becslések szerint Németországban több mint 800 000 embert érint az önkárosító magatartás (SIA), más néven autoagresszió. A nem jelentett esetek száma is magas lehet. Az önvagdosás a hajkitépés, az önégetés, harapás, vagy a tűvel szurkálás mellett az egyik gyakori önkárosítási forma, legtöbbször borotvapengével, késsel, vagy ollóval követik el.

A CrossFit híveinek is szükségük van pihenésre

A CrossFit edzés több sportág mozgáselemeit vegyíti, pl. az atlétikát, a súlyemelést, az evezést vagy az úszást. Pártolói azt mondják, hogy a kardio és az erősítő tréning, a változatos, nagy intenzitású edzés jelentősen fokozza a fizikai és az általános fittséget, méghozzá rövid idő alatt, aminek eredményeként a test izmos, harmonikus, kiegyensúlyozott lesz.

Gyerekeknek legfeljebb napi hat teáskanálnyi cukor!

Gyerekeknek és kamaszoknak naponta legfeljebb hat teáskanálnyi hozzáadott cukrot lenne szabad fogyasztaniuk – ez az Amerikai Szív Társaság legújabb ajánlása. Hozzáadott cukornak minősül minden olyan cukor, kristálycukor, fruktóz és a méz, amit élelmiszerek és italok feldolgozásához és elkészítéséhez használnak fel, vagy külön fogyasztanak el.

A homoktövis, a vitamindús mindenes

A homoktövist használhatjuk a citrom alternatívájaként, a kis sárga bogyói igazi vitaminbombák, tízszer annyi C-vitamint tartalmaznak, mint a citrom. Már három kanál homoktövis leve fedezi a felnőtt teljes napi C-vitamin szükségletét, és külsőleg is csodákra képes. Olaja segít sebes, gyulladt bőr esetén, véd a káros UV-sugárzás és ekcéma ellen is.

Válogatós a gyerek? Csak a szüleit utánozza!

Sok szülő esik kétségbe gyerekei étkezési szokásai láttán: a legtöbben amiatt aggódnak, hogy a gyerek túl válogatós, ezért egy sor fontos tápanyag nem jut a szervezetébe. A Kaliforniai Egyetem munkatársai szerint a gyerekek csak a szüleik viselkedését utánozzák az asztalnál. Az is számít, hogy kivel eszünk, és hogyan esznek körülöttünk a többiek.

A gyerekek egészségesebb ételeket választanak online, mint a menzán

A gyerekek egészségesebb ételeket választanak, ha az interneten keresztül rendelik meg iskolai ebédjüket, és emlékeztetőket kapnak a helyes táplálkozással kapcsolatban. Azok a gyerekek, akik online figyelmeztetéseket kaptak, 51 százalékkal több gyümölcsöt, körülbelül 30 százalékkal több zöldséget és 37 százalékkal több zsírszegény tejterméket fogyasztottak.

Időben kimutatható lesz az időskori demencia

A szakértők olyan technológiák kidolgozásán fáradoznak, amelyek segíthetnek az időskori elbutulás diagnózisának felállításában már azelőtt, hogy a páciens észlelni kezdené a tüneteket, például a memóriaromlást. A sikerhez vezető kulcs egy megbízható és összehasonlításra alkalmas módszer kidolgozása volt, mellyel a demenciára utaló tüneteket tudják kimutatni.

Bogarak – a táplálkozás jövője

A nyugati társadalmakban a túlnyomó többség a rovarok fogyasztását tabunak tekinti. Ugyanakkor történelmi és globális szempontból ez a gyakorlat egyáltalán nem szokatlan. Őseink ettek rovarokat, mielőtt a gyümölcsök és zöldségek étrendjük fő összetevőié váltak. Manapság is számos vidéken folytatják az entomofágiát, azaz bogarak elfogyasztásának hagyományát.