A szemölcsök szinte varázsütésre megjelennek, és általában egy idő után maguktól eltűnnek. Különösen nyáron, amikor mezítláb szaladgálunk, uszodába járunk, akkor szerzünk be igen gyorsan szemölcsöket – főként a talpunkon. A megelőzéshez a fürdőszandál sem mindig megoldás. A bőrgyógyász és az egyik, vagy a másik természetes gyógyszer segít.
Miért fáznak a nők jobban, mint a férfiak?
A női test a középpontjában gyűjti össze a hőt, így az ujjak és a lábujjak hamarabb kezdenek fázni. Többek között ez az oka annak, hogy az irodában a nők folyton fáznak, és otthon, a takaró alatt is gyakran találkozik hideg lábujjakkal párjuk. Az ösztrogén hatására a vér sűrűbb, a véráramlás lassabb, így rosszabbul oszlik el a hő a testben.
A szmog a vérnyomást is emeli
Minden jel arra utal, hogy a légszennyezettség veszélyesen magas vérnyomást okozhat. Elég már néhány nap erős légszennyezettség ahhoz, hogy több beteget kelljen a sürgősségire szállítani súlyos vérnyomás problémákkal. Hosszú távon tehát azok, akik folyamatosan erős légszennyezettségnek vannak kitéve, akár krónikus magas vérnyomástól is szenvedhetnek idővel.
Műnap a konnektorból vagy önbarnító?
Nyár, napfény, pihenés – és szép barna bőr. De amilyen gyorsan eltűnik a kipihentség üdülés után, úgy tűnik el a nyári barnaság is. Nekünk, európaiaknak el kellene fogadni azt a tényt, hogy az arany-bronz bőrszín nem a mi sajátunk. Csak az számíthat hosszan tartó barna színre, aki latin bőrtípusú. Aranyszabály: ki nehezen barnul, gyorsan elveszti színét.
LED-fényben kellemetlen mellékízt kap a tej
Mitől lesz műanyagízű a tej? A LED fényforrásnak (Light Emitting Diode) akár csak három-négy órán át kitett tej minőségében észrevehető minőségromlás áll be, és ez nagyobb, mintha mikrobák szaporodtak volna el benne természetes úton, a tárolás ideje alatt. A LED-fénytől megbízhatóan védett csomagolásban a tej egyébként két hétig tartja meg a minőségét.
A cisztám kisebb lett
Senkinek nem engedem meg, hogy a GYNEX-ről bármi rosszat mondjon! Főleg a tegnapi nőgyógyászati kivizsgálásom után. Ez a gyógynövény-koncentrátum számomra sokszorosan bizonyított, egyedülálló hatásait megtapasztaltam. A cisztával és más nőgyógyászati problémákkal küzdő társaimnak csak ajánlani tudom. Az ENERGY más készítményeivel is jók a tapasztalataim.
Mit egyen, ha túl sovány?
A gyors fogyásra annyi tipp van, mint homok a tengerparton. Az orvosok ugyanakkor a túlsúly egészségi kockázataira panaszkodnak, a szupermarketek pedig a könnyű termékekkel csábítanak. De ez csak az érme egyik oldala. Sokan vannak, akik soványak, nem érzik magukat jól bőrükben, és a soványságuk a legrosszabb esetben az egészségüket is veszélyezteti.
Egy csepp vérből kimutatja a szívrohamot
A sürgősségi osztályokon mellkasi fájdalommal jelentkező betegek esetében azonnali teszt elvégzésére használható fel a készülék, amely a Philips fejlesztésében készült el. A Minicare I-20 nevű kézi vérvizsgáló készülék a szívroham gyors kimutatására képes az ellátás helyszínén, ezzel jelentős mértékben csökkenti a szívroham diagnosztizálásának idejét.
Csupa rost és vitamin: sárgabarack
Illatos, puha és zamatos, igazi nyári kedvenc. A sárgabarack szezonja elég rövid, de a június ideális arra, hogy beillesszük a diétánkba ezt a gyümölcsöt. Nagyon jó béta-karotin és likopin forrás, ez a két anyag útját állja a lipoproteinnek, az alacsony sűrűségű LDL, azaz a rossz koleszterinnek. Amíg lehet, fogyasszuk nyersen, azután jöhet a lekvárkészítés!
A dohányfüsttől jól élnek a szánkban a kórokozók
Meglepő módon a szájüreg a testünk egyik legpiszkosabb része, amely sok millió kórokozónak ad otthont. A cigarettázás azonban megnövelheti annak valószínűségét, hogy bizonyos baktériumok – például a Porphyromonas gingivalis – nem csupán sátortábort, hanem valóságos erődítményeket építsenek a szánkban, ahonnan felveszik a harcot az immunrendszerrel.