Szívroham ellen irány a szauna

Azoknál a középkorú férfiaknál, akik hetente 4-7 alkalommal szaunáznak, kétharmadával csökken a szívroham veszélye azon társaikhoz képest, akik sohasem ülnek be a kabinba. A hirtelen szívhalál kockázata 22 százalékkal mérséklődött már azoknál is, akik hetente 2-3 alkalommal szaunáztak. Ez az érték 63 százalékra emelkedett heti 7 alkalom esetén.

Nem varázslat, arcfitnesz

Lézerkezelés, botox injekció, vagy akár a sebész kése? Mindezekre nincs szükség, mert arcbőrünket ki tudjuk simítani természetes módon is. A költséges beavatkozáshoz képest ismét nagyon kapós lett a jó öreg arctorna. Már az első célzott gyakorlatok után frissebben néz ki az arc, a szemek nagyobbnak hatnak, enyhülnek a ráncok, eltűnnek a könnyzacskók.

Halevők között kevesebb a béldaganat

A halevés a legújabb kutatások szerint védelmet nyújt a vastag- és végbéldaganatokkal szemben. Több mint 77 ezer embert vizsgáltak, olyanokat, akiknek jelentős hányada vegetáriánus étrenden él. Azok esetében, akik hús nélküli, halat és zöldségeket tartalmazó étrendet követtek, 43 százalékkal alacsonyabb a béldaganatok kialakulásának kockázata.

Töredezett haj = lyukas fog? Talán.

A haj és a fogak közös fejlődési mechanizmuson mennek keresztül, de a fő építőelemek, amelyek a hajat és fogat alkotják, különböznek egymástól. A hajszálak alapvetően összegubancolódott keratinszálakból állnak, a fogzománc zománcfehérjéből (amelogenin, ameloblastin), amelyet a zománc érése folyamán ásványi anyagok helyettesítenek.

Zacskós saláta rengeteg klórral

A saláta elfogyasztásának legbiztonságosabb módja, ha otthon megmossuk a zacskós salátát, vagy nem készet vásárolunk, hanem a frisset mossuk meg. Az a víz, amelyben a kész salátákat megmossák, gyakran porított vagy folyékony gyümölcssavakat tartalmaz, és fertőtlenítőszerként klórt is adnak a vízhez a baktériumok elszaporodásának megakadályozására.

Alulértékelt zöldségek kiváló előnyökkel

Edd meg a zöldséget! – ezt a mondatot sokszor hallottuk gyerekkorunkban. A felszólítás többnyire a spenótra, brokkolira vonatkozott. Tudományos kutatások azonban kimutatták, hogy van néhány olyan zöldségféle, amelyek egészséges volta talán nem annyira ismert, nemigen foglalkozunk velük, valójában azonban igazi tápanyagbombák, és meglepően erős hatásúak.

Rohanok, nincs időm!

A kapkodó modern életritmus miatt sokunk állandóan azt érzi, hogy semmire sincs elég ideje. Nem biztos, hogy ennek feltétlenül köze van magához az időhöz, mert az olyan érzelmek, mint a bűntudat amiatt, hol töltjük el az időt, vagy a jövedelem elvesztése miatti félelem generálhatják a stresszt, és ezért érezzük úgy, hogy kevesebb az időnk, mint valójában.

Tévedés a paleóban: az ősember is evett glutént

Az ősemberek étrendje attól függött, mely élelmiszerek kínálták a legtöbb energiát a legkevesebb erőfeszítéssel. A kutató szerint a paleolit étrend túlságosan leegyszerűsíti a kérdést, mert a korabeli étrend helyszínenként eltért, és az ősember örömmel ehette a paleo diéta által tiltott élelmiszereket, például a hüvelyeseket, a gabonaféléket és a glutént.

Baba három szülővel?

Ellentmondásos törvénytervezetet fogadott el a brit felsőház: a világon elsőként engedélyezték az emberi embriók létrehozását három ember DNS-éből. A cél, hogy meg lehessen előzni a genetikai degeneratív rendellenességek kialakulását a gyermekekben. A „tervezett csecsemők létrehozása” azonban felveti a génmódosított embriók beültetésének veszélyét.

Alzheimer ellen természetes olajok

Az Alzheimer-betegségben érintettek száma folyamatosan nő, így egyre többen élnek olyan állapotban, amely megfosztja őket az emlékezetüktől és szorongást, zavarodottságot okoz. Jelenleg nincs olyan gyógyszer, amely kezelné, megállítaná vagy visszafordítaná az Alzheimer-kór tüneteit. Hacsak nem válnak be a természetes kókusz- és pálmaolajok…