Az inkontineneciát még mindig sokan tabuként kezelik. Persze, hiszen felnőtt létére ki szeret „pelusban” járni? A Kor Kontroll Társaság, ez az egészségügyi felvilágosítást népszerűsítő civil szervezet a napokban nyílt napot rendezett e témában. Kiderült: van más megoldás is.
„Finomságok” GMO gyapotmagból
A génmódosított növényekkel nem sikerült megbarátkoznunk, sőt némelyiket Európában tilos termeszteni. Most az USA-ban az eddig mérgezőnek tudott gyapotmaggal kísérleteznek: hogyan lehetne belőle emberi táplálék. Az eredményt – reméljük – talán unokáink (sem) ismerik meg.
Az inzulin idő előtti halálhoz vezet?
A legfrissebb kutatások szerint a cukorbetegség kezelésében eddig alkalmazott hagyományos gyógymódok akár halálosak is lehetnek. Léteznek ugyanakkor természetes és megfelelően ellenőrizhető módszerek, amelyekkel a 2-es típusú diabétesz hatékonyan orvosolható, sőt megelőzhető.
Úgy vigyázz rá, mint a két szemedre!
Nincs nagyobb kincsünk, mint a szemünk. Mesterséges környezetben élünk, nem követjük a természet ritmusát, ezért gyakran a következményekkel sem számolunk. A gyakori, mesterséges fény mellett végzett tevékenység nem kíméli a szemet, szükség van tehát gondozására, ápolására.
Keserédes tanulságok – az aszpartám
Az embert az evolúció tette naggyá, ez dönti romba is. Pedig minden olyan jól alakult. Halak formájában rátaláltunk az omega-3-ra, ettől jól megnőtt az agyunk, okosabbak lettünk, egyre több dolgot feltaláltunk, de mára ez odáig fajult, hogy kezdünk belehalni saját okosságunkba.
H1N1: a vakcina súlyos mellékhatása?
Jól meggondolta? – kérdezte a körzeti orvos M. E.-től (60), amikor a napokban egyszerre adta be a hagyományos és az újinfluenza elleni védőoltást az asszony jobb és bal karjába. A páciens akkor biztos volt abban, hogy jól döntött, mert így akarta elejét venni a fertőzésnek.
A tüdőrák második vezető oka: a radon
A dohányzás az első, a radongáz a tüdőrák a második vezető oka. A radon színtelen, szagtalan, íztelen gáz, mérés nélkül nem lehet tudomásunk arról, hogy mekkora radonsugárzásnak vagyunk kitéve a lakásban. Gyakorlatilag mindenféle talajban ott van, csak nem egyforma mértékben.
Mindig friss tejet a babának!
Az anyatej összetétele napszaktól függően változik – tudósítanak spanyol kutatók. Ezt figyelembe véve praktikus tippet adnak a szoptató anyáknak: nem mindegy, hogy a baba azon frissiben kapja-e meg a tejet. A nappali tej élénkít, mint minket a kávé, tehát a baba nem alszik jól!
Veszélyes tetőterek, csecsemőhalál
A sorozat előző részében példákkal igyekeztem bemutatni, hogy a meddőség kiváltó oka lehet többek között geopatogén zónák és az elektroszmog káros hatása. Várandósság idején kiemelten fontosnak vélem, hogy óvjuk ezektől a kismamát, biztosítsuk a magzat zavartalan fejlődését.
Beszélő ruha, gumiékszer
A szemét, a saját szemetünk mindenütt ott van: az utcákon, az illegális lerakókon, a parkokban, erdőkben, fesztiválok színhelyén. A szennyezés hatásait már tapasztaljuk a szélsőséges időjárási változásokban, a mind furcsábban változó évszakokban. Nézzünk szét a SzemétVilág-ban!