A kezelés és a gyógyítás összetett feladat. A kezelés célja, hogy az esetlegesen öröklött allergiás hajlam és a külső kiváltó, provokáló tényezők ellenére meg tudjuk előzni az allergia kialakulását vagy a már kialakult betegségben enyhülést és gyógyulást érjünk el.
Apa, én itt nem alszom!
Nyugodtan hajtja álomra a fejét? Pedig kutatók, radiesztéták, természetgyógyászok számos betegség megjelenését hozzák szoros összefüggésbe a lakásokban, munkahelyeken jelen lévő elektroszmoggal és a különböző földsugárzásokkal. Szakszerű védelemmel azonban a baj elkerülhető.
„Gyógyszergyártó” krumpli, kukorica
Európába is jöhetnek a még veszélyesebb génmódosított növények – hagyta jóvá az EU. Nálunk ugyan nem engedélyezett a génmódosított növények termesztése, de kiderült, az eddiginél jóval veszélyesebbé válhat a helyzet: az újfajta módosított növények ellen jóformán nincs védelem.
A lisztérzékeny is ehet jókat!
A lisztérzékenység öröklődő betegség, amely – ki hinné – Magyarországon legalább minden 100. embert érint. Az enyhe tünetek „csak” kellemetlenek, de súlyosabb esetben veszélyes szövődmények is felléphetnek. Diétával segíthetünk magunkon, sőt a nyaralásról sem kell lemondani.
Mi a pollenallergia?
Mi a pollenallergia? Rendkívül egyszerű megfogalmazásban erről van szó: a fák, füvek, gyomok virágporai, 15-20 mikron nagyságú részecskéi a nyálkahártyákra (szem, felső- és alsó légutak) kerülve immunológiai folyamatokat indítanak be az érzékennyé vált szervezetben.
Az egészséges ember szépet álmodik
Az álmok elemzését évtizedeken keresztül tudománytalan hókuszpókusznak tartották. A kutatási módszerek fejlődésével mára lehetőség nyílt az álmok és az egészségi állapot közötti összefüggések tudományos bizonyítására, az álmodás eddig megfejtetlen rejtelmeinek vizsgálatára.
A céklalé javítja az állóképességet
A céklalé fogyasztásának újabb előnyös hatását fedezték fel kutatók. Azt eddig is tudtuk, hogy ez a növény igen egészséges, sőt sokan még rákmegelőző hatást is tulajdonítanak neki. Most kutatók állítják: a céklalé minden eddig ismert módszernél jobban segíti az oxigénfelvételt.
A hívószó: Mantra
Van egy iskola Magyarországon, ahol még vidéki emberek is olykor meglepődve üdvözlik egymást: – Te is ide jársz? Van egy iskola Budapesten, amelynek társaságban elég a nevét kiejteni, és valaki rögvest felkiált: – Nem mondod! Te is ott végeztél? A neve fogalom: Mantra.
Az orosz konyhaművészet rejtelmei
A következő áttekintés is mutatja, mennyivel sokszínűbb, változatosabb az orosz konyha, mint amilyennek mi ismerjük. Egy-két étel kivételével nem is tudjuk, milyen sokszínűség jellemzi, mennyivel több egészséges fogás kerül ott az asztalra, mint nálunk. Érdemes „csemegézni”!
H1N1: immunerősítés akupresszúrával
Hónapok óta áradnak az ijesztgetések az újinfluenzáról. Már a múlt század eleji, félmilliós áldozatot szedő spanyolnáthához kezdik hasonlítani, holott az eddigi áldozatok csaknem mindegyike egy már meglévő betegsége miatt vesztette életét. Védekezzünk a kór ellen házilag!