Vannak, akik feltétel nélkül hisznek az asztrológia előrejelzéseiben, mások kételkednek bennük. A többség – így a kétkedők is – elismeri, hogy a különböző csillagjegyek szülötteinek tipikus jellemvonásai valóban karakteresen megmutatkoznak az asztrológiai elemzésekben.
Influenza ellen: hagyományos módon
Megérkezett az influenzajárvány. A hagyományos kínai orvoslás az influenza elleni védekezésre főként a gyógynövényeket ajánlja, az immunrendszer megerősítését segítő táplálkozás mellett pedig fontos a nem túlfűtött, de páradús lakókörnyezet és annak ecetes fertőtlenítése.
A „kórházasnál” jobb a valóság
Az európaiak többsége számára nehezen olvashatók a tévéképernyőn megjelenő feliratok, teletext-szövegek, ezért növekvő igény mutatkozik olyan kiegészítő szolgáltatások iránt, mint a nagyítás vagy a betűméret beállítása, amelyek „akadálytalanná” teszik a televíziózást.
Gyerekeknek szánják, tele cukorral
Egy neves amerikai fogyasztói magazin szerint az USA-ban kapható – és többnyire a gyerekeknek kínált – reggelire szánt pelyhek akár annyi cukrot is tartalmazhatnak, mint egy cukormázas fánk. Ilyen például a Kellogg’s Honey Smacks, amelynek tömege gyakorlatilag 50%-ban cukor.
Megfizethető a zöld gazdaság
Adottak a lehetőségek a globális fölmelegedés + 2°C alatt tartásához – állítja a német McKinsey stratégiai és technológiai tanácsadó cég. A jelentés világossá teszi, hogy az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeinek elkerülése csupán azonnali cselekvéssel lehetséges.
Kefires diéták
A kefires diéták elsősorban azoknak segíthetnek, akik rövid idő alatt akarnak lefogyni, és sokáig nem szeretnének emlékezni a fölös kilókra. Vagyunk így néhányan… Igyunk tehát kefirt – nagyon jót teszünk vele a szervezetünknek, hiszen ez az egyik legnépszerűbb diétás étel.
A koffeinmentes kávé is élénkít!
Érdekes felfedezésre jutottak a barcelonai egyetem kutatói: a kávé erősebben hat a férfiakra, mint a nőkre, és ezek a hatások már tíz perccel a kávéfogyasztás után jelentkeznek. Újabb adalék, hogy a feltételezésekkel ellentétben a koffeinmentes változat is élénkítő hatású.
Miért élnek rövidebb ideig a férfiak?
Európában rövidebb életűek a férfiak. Életkilátásaik azonban nem csak genetikai okokra vezethetők vissza, ők ugyanis ritkábban vagy túl későn fordulnak orvoshoz bajaikkal, így a késői diagnózis és a később megkezdett kezelés rosszabb gyógyulási és túlélési esélyeket jelent.
Borogatások köhögés, torokfájás ellen
Hideg és szeles napokon gyakran kínoz minket torokfájás és köhögés, emellett jön, vagy itt is van már az újabb influenzajárvány. Megnyugtató lehet számunkra, hogy vannak olyan régi, jól bevált természetes gyógymódok, mint például a borogatás, amelyek gyors enyhülést hoznak.
Állandó és változó szülői mesterség
A városban sétálva felfigyeltem egy szórólapra, amely a „szülői mesterségről” szóló továbbképzést és tréninget hirdette. Kíváncsivá tett, amit olvastam, ezért megkérdeztem Karsainé Soós Katalin trénert, instruktort, mentálhigiénés szakembert: mi az a szülői mesterség.