Eddig két külön sorozatban próbáltam az olvasókat közelebb vinni saját természetükhöz. Álomelemző sorozatomban bemutattam, hogyan jelzik az álmaink rejtett gondjainkat, mostantól példákkal és esetekkel szeretném illusztrálni, hogyan árulkodnak az álmaink a személyiségünkről.
Segítenek a homeopátiás golyócskák
Nem újdonság: télen menetrendszerűen növekszik a megfázásos betegek száma. Az idei télre azonban minden eddiginél nagyobb járványt jósolnak a szakemberek, és újfajta influenzavírus is fenyeget. Testünk állapota határozza meg, hogy a kórokozók milyen eséllyel támadnak.
Bioinformatika: adattömegből gyógyítás
A klasszikusnak számító biológia és az orvostudományok tradícióihoz mérten a bioinformatika – a maga alig két évtizedes múltjával – fiatal tudománynak mondható. E rövid idő alatt elért eredményei ma már nélkülözhetetlenné teszik, különösen a molekuláris biológia területén.
Obama bírálja a modern orvoslást
„Nemzetünk a krónikus betegségek járványának küszöbén áll” – szögezte le az új amerikai elnök. Egyre több amerikai hal meg értelmetlenül olyan betegségek következtében, amelyeket meg lehetett volna előzni, vagy akár a diagnózis pillanatától késleltetni lehetett volna.
Hipertóniáért felelős gént találtak
Amerikai tudósok megtalálták azt a gént, amely megnöveli az artériás hipertónia kifejlődésének veszélyét. Az európai embereknek körülbelül a 20%-a hordozza a gén rosszindulatú variációit – írja a washingtoni Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat.
Jöhetne már a biomassza
Megtörhető lenne a nagy földgázkitermelők monopóliuma, és a fosszilis energiahordozókat tekintve csökkenhetne Európa importfüggősége. A megoldás: a megújuló energiaforrások felhasználásának alternatív módszereinek alkalmazása. Fontos szerepet játszhatna például a biomassza.
A parányi kalciumőr
Az emberi szervezet azért is csodálatos, mert ha csupán egyetlen parányi részecskéje nem működik tökéletesen, máris jelez: baj van, tessék odafigyelni! Ilyen pici, lencsényi „részek” a mellékpajzsmirigyek, amelyeknek hibás működése akár súlyos betegségek forrása is lehet.
Népi módszerek, bevált gyógynövények
Télen fokozottan ki vagyunk téve a megfázásnak, a vírusoknak. A betegség legyőzésére gyorsan ható gyógyszerhez, gyakran antibiotikumokhoz nyúlunk, ezzel azonban csak legyengítjük az immunrendszerünket. Vegyük fel hát a harcot a megfázás ellen népi módszerek segítségével!
Teendők fagyás, kihűlés ellen
Az idén aztán nem panaszkodhatunk, hogy enyhe telünk van! A hideggel szemben a szervezet kétféle módon védekezik: csökken a perifériás vérkeringés, az izmok remegni kezdenek (vacogunk). Emellett létezik néhány trükk is, amelyekkel segíthetünk magunkon a zimankós téli napokon.
Fényterápiával a téli depresszió ellen
A tél erősen befolyásolja legtöbbünk kedélyállapotát. A nappalok rövidek, az égbolt és a táj nyomasztóan szürke. Az időjárás sok embernél vált ki úgynevezett szezonális, évszakhoz kötött depressziót, amely megfosztja az érintetteket az életörömtől és a cselekvési kedvtől.