Szemrevaló helyett, dioptriák nélkül

Mindig azt hangsúlyozom: az agyunkkal látunk, a szem csak rásegít. Ezért állítom, hogy minden kis és komolyabb szemprobléma javításában sokkal nagyobb szerepe lehetne az öngyógyításnak, mint az orvosoknak. Jó volna végre megmosolyogni a szemüveg kizárólagos szerepét.

A jövő: mellrákszűrés termográfiával

A legfrissebb amerikai kutatások szerint egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a szigorúan havi önvizsgálat – amelyet előszeretettel javasolnak a hölgyeknek az Egyesült Államokban is – csökkenti a mellrákkal összefüggő halálozások számát. Ráadásul felesleges biopsziákhoz (szövetminta-vételeket) vezethet…

Védjük mindennapi vizünket!

A víz az élet eredete és alapja. A felelőtlen felhasználás miatt a készletek fogyóban vannak, és talán az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy tegyünk ez ellen. A Föld egyik központi, egyre sürgetőbb problémája a vizek szennyezése, az ivóvíz mind korlátozottabb mértéke.

A Nap energiáinak hatása

Előző cikkemben a mellrák és a Hold energiáihoz köthető érzelmek degradálódásáról írtam. Most lássuk ennek ellentétpárját, a Nap energiáival való visszaélést és azt, hogyan határozza meg életünket a nagy, fényes bolygó, illetve hogyan magyarázza mindezt az asztrológia.

Sokféle alakban, különböző helyen

A szemölcs olykor pusztán szépséghiba, esztétikai probléma, de sokszor súlyos betegségek hírnöke is lehet. Bármely testtájon megjelenhet, de akármilyen ártalmatlannak látszik is, tanácsos mielőbb megmutatni szakembernek, hogy időben megelőzhessük a nagyobb bajt.

Lánchídi séta a mellrák ellen

A mellrák elleni küzdelem jegyében október 5-én hetedik alkalommal rendezi meg az Egészség Hídja Összefogás a Lánchídi sétát és Rózsaszín Egészségnapot. Az immár hagyományossá vált rendezvényre várják az érintetteket és a támogatókat.

Készülődés tél előtt

Aki hajlamos rá, ősszel biztosan felszed néhány kilót, és szinte mindenkit elér kisebb-nagyobb nátha, influenza. Gyakoribbak az emésztőrendszeri panaszok is. Mindez nem törvényszerű – állítja a hagyományos kínai orvoslás. Mit tegyünk-együnk, hogyan készüljünk a télre?

Méz, tök, szőlő – bőrre kenve

Nyaraltunk bár tengerparton, kiskertben vagy a városi dzsungelben, nem kerülhettük el a napsugárzást. A napfény – még ha is nem gondoltunk rá – megviselte a bőrünket, ezért jó előre fel kell készítenünk a hideg szél, a zord, csapadékos időjárás megpróbáltatásaira.

Diabétesz: marad a megelőzés

A diabéteszről már háromezer éves papirusztekercseken is említést tesznek egyiptomi orvosok. Nem újkori betegségről, hanem tipikusan civilizációs jelenségről van tehát szó, amely az orvostudomány mai ismeretei szerint nem gyógyítható, „csak” megelőzhető, karbantartható.

Ne kenj tejfölt a sebre!

A balesetek statisztikájában előkelő helyen állnak azok, amelyek a háztartásokban esnek meg velünk. Megvágjuk, megszúrjuk magunkat, rosszabb esetben ránk fröccsen a forró olaj. Tudjuk-e vajon, mi a teendő? Íme néhány alapvető jó tanács sebesüléseink ellátásához.