„A kisgyermekkorban átélt szegénység mérgezi az agyat.” Ezzel kezdte a napokban egyik cikkét a Financial Times – summázva az AAAS (American Association for the Advancement of Science), vagyis a tudományos haladást előmozdító amerikai szövetség kutatásainak eredményét.
Túlsúlyos tinédzserekből fiatal felnőttként több lesz a szívbeteg
A túlsúllyal küzdő tizenéveseknek nagyobb a kockázatuk arra, hogy szívbetegséget kapjanak fiatal felnőttkorban és idő előtt elhalálozzanak. Erre a következtetésre jutottak a San Franciscói California Egyetem és a Columbia Egyetem Orvosi Központjának kutatói.
A tánc ereje
A tánc az emberi kultúrák hajnalától végigkísérte az ember életét. Az ember táncolt örömében és bánatában; tánc kísérte az átmeneti rítusokat: a születést, a felnőtté válást és a halált. A tánc mindamellett ősidőktől fogva a szakralitás eszköze volt, segített a táncoló számára átlépni saját (test)határait.
Kerteszenciák, rózsakivonatok
Nemrég jelent meg és hamar népszerűvé vált Az otthoni gyógymódok nagykönyve, Frank Zsófia, Kürti Gábor természetgyógyászok és a Puedlo Kiadó közös vállalkozása. Ezúttal, sorozatunk végén, a Perelandra kerteszenciákról és rózsakivonatokról olvashatnak a könyv alapján.
A gyerekeknek jogukban áll unatkozni – de mit tehet a szülő?
A szülők gyakran tehetetlenül állnak az unalommal szemben. Elvárják, hogy gyermekük egyedül lekösse magát, kreatívan, értelmesen töltse el az idejét. Egy idő után a gyerekek kedvetlenek, a szülők idegesek, ingerlékenyek lesznek. Az unalom témája tabuvá válik.
Fülzúgást okozhat a kinintartalmú tonik vagy Bitter Lemon
Fülzúgáson (tinnitus) egy hang vagy zörej tartós vagy visszatérő szubjektív érzékelését értjük. Kellemetlen érzés lehet, következményeként alvászavar, félelem és depresszió léphet fel. Ezek megnehezítik az érintettek mindennapjait, és munkaképtelenné tehetik őket.
A génmódosított növények semmit sem váltottak be az ígéretekből
A génmódosított növények termesztése a növényvédő szerek felhasználásának ugrásszerű növekedéséhez vezetett, nem eredményezett termésnövekedést, és az éhezésre és szegénységre sem nyújtott megoldást – derül ki a Föld Barátai által a napokban közzétett tanulmányból.
A hastánc mint önismereti út
Sok szó esik napjainkban a hastáncról és áldásos hatásáról, mely szerint harmóniába kerülünk női mivoltunkkal, elfogadjuk sőt! Megszeretjük Önmagunkat. Cikkírónk sorra veszi, mi minden vezet ahhoz, hogy valaki leküzdve bátortalanságát, megpróbálkozzon a hastánccal.
A placebo szerepe a gyógyításban: hatóanyag nélkül is jobban van a beteg
Egy amerikai kutatás kimutatta: sok orvos szívesen ír fel placebót a betegeinek, ha úgy gondolja, hogy ezzel jobban tud segíteni nekik, mint a megszokott gyógyszereikkel. A jelek szerint a hatóanyagot nem tartalmazó szer is „működik”, valóban csillapítja a tüneteket.
Igazi gyógyszer testnek és léleknek a zene
Ha nehezen alszunk el, szerelmi bánatunk van, szorongunk vagy szomorkodunk, akkor a jól megválasztott zene gyógyír a lelkünknek. A közelmúlt klinikai vizsgálatai azonban azt is bizonyították, hogy a zene fájdalomcsillapításra szintén kiváló eredménnyel alkalmazható.