Mellékhatások nélkül gyógyítanak
A homeopátiáról, erről a gyökereit tekintve több ezer éves gyógymódról az egészségügyben dolgozó szakemberek még ma is rendkívül különböző módon vélekednek. Világtendencia azonban, hogy az elfogadók tábora folyamatosan nő.
– Orvostörténeti szempontból ki tekinthető a homeopátiás módszer feltalálójának, első alkalmazójának?
– Két és fél ezer évvel ezelőtt Hippokratész, az orvostudomány atyja mondta ki először: „Ugyanazok a dolgok, amelyek a betegséget okozzák, meg is gyógyítják azt”. Ezt az elméleti megállapítást fejlesztette tovább a középkori német orvos, Paracelsus. Az alapelvek kidolgozása és gyakorlati alkalmazása szintén egy német orvos-gyógyszerész, Samuel Hahnemann nevéhez fűződik. A szakma őt tekinti a homeopátiás gyógymód megalapítójának. A homeopátiás gyógymód mai nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy George Vithoulkas 1996-ban alternatív Nobel-díjat kapott a klasszikus homeopátiás tanok továbbfejlesztéséért és oktatásáért.
– Napjainkban mennyire elterjedt a világon ez a gyógyítási módszer?
– Egyre több országban ismerik és alkalmazzák. A Föld legtöbb országában a homeopátiát orvosi tevékenységhez kötött, holisztikus gyógymódnak tekintik. Nyugat-Európában általánosan jellemző, hogy az alapellátást végző orvosok 30-60%-a a homeopátiás gyógyszereket is rutinszerűen alkalmazza saját gyógyító munkájában.
– Magyarországon mikortól számíthatjuk a homeopátiás gyógymód elterjedését?
– Az 1820-as években egyre több magyar orvos kezdte alkalmazni. Az 1840-es évekre már magánalapítású homeopátiás kórházak is létesültek, 1848-ban az egyetemi tantervbe is felvették a homeopátia oktatását. 1866-ban Pesten megnyílt a Bethesda, egy homeopátiás kórház, amelyet a református gyülekezet tartott fenn. Egy év múlva megnyílt az első, ingyenes homeopátiás járóbeteg rendelő. 1873-ban a pesti orvosi egyetemen megalakult az első, majd hamarosan a második homeopátiás tanszék.
A hazai homeopátiás gyógyítás virágkorát 1910-50-ig számolhatjuk, azt követően a hanyatlás évei következtek. Egészen a rendszerváltásig leginkább csak áltudományos módszerként, kerülendő és haszontalan eljárásként beszéltek róla. Magyarországon megszűnt a homeopátiás orvosképzés, és homeopátiás gyógyszereket sem árultak a patikákban.
1990-ben az Egészségügyi Tudományos Tanács feloldotta a homeopátiás gyógymód tiltását. Egy év múlva megalakulhatott a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület, melynek tagjai kizárólag olyan, diplomával rendelkező (általános-, szak-, fog- és állat-) orvosok, továbbá gyógyszerészek lehetnek, akik alapképzettségük mellett homeopátiás oktatáson részt vettek.
– Ma hogyan vélekednek az akadémikus orvoslással foglalkozó szakemberek erről a gyógymódról?
– A hivatalos magyarországi álláspont szerint a homeopátia ma kizárólag orvosok által gyakorolható, komplementer gyógymódnak minősül. Szép számmal akadnak szkeptikusok, akik teljesen elutasítják, mások viszont napi gyakorlatukban egyre többször alkalmazzák. Nemcsak a páciensek, de a szakma egyre több képviselője is igényli, hogy a homeopátiás gyógymód az orvoslás szerves részévé váljon.
– Az akadémikus orvoslást gyakorlók közül kik az érdeklődőbbek?
– Talán többségben vannak a háziorvosok. A gyermekgyógyász szakorvosok is az átlagosnál sokkal többen jönnek. Valószínűleg azért, mert szakterületükön különös jelentősége van egyrészt a mellékhatások nélküli gyógyszerelésnek, másrészt a preventív módszereknek. Ugyanezen ok miatt az állatorvosok is nagyon érdeklődnek a homeopátiás módszerek elsajátítása iránt.
– A homeopátia két évszázados fejlődése során három fő irányzatra tagozódott. Mik a főbb jellemzőik, és Magyarországon, a három közül melyik a legelterjedtebben alkalmazott módszer?
– A klasszikus irányzat a Hahnemann által kidolgozott módszerek alapján gyógyít. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület ennek az irányzatnak a követője. Mi az akut és krónikus betegeket egyaránt holisztikus szemlélet alapján kezeljük. A beteget testi és lelki-szellemi egységében gyógyítjuk. A gyógyszerválasztás mindig egyénre szabott. Egykomponensű készítményeket használunk és törekszünk arra, hogy lehetőség szerint egyszerre, egy időben csak egyfajta szert adjunk.
Az organotrop, vagy klinikai homeopátia inkább csak akut betegségek kezelésére használatos. Alapja az egyedi betegségkép, tehát az adott diagnózisban a páciensre jellemző tünetekre alapító szerválasztás. Itt is egykomponensű készítmények használatosak, de egyidejűleg többféle szert is kaphat a páciens.
A komplex terápiás irányzatra az egyszerűsítés a jellemző. A kezeléshez többkomponensű készítményeket használnak.
– Európa több nagy kórházában önálló homeopátiás osztály is működik. Magyarországon a klinikumban alkalmazzák ezt a módszert?
– Igen, néhány helyen. A jászberényi kórházban például a szülészeten homeopátiás protokollt is alkalmazhatnak a várandósság, a szülés, a gyermekágyi és a szoptatós időszak problémáinak megelőzésére, enyhítésére. A fővárosban is tudok olyan szülészeti osztályról, ahol a homeopátia is szerepel a gyógymódok között.
– Milyen betegségek kezelésére nem használhatók a homeopátiás szerek?
– Természetesen a homeopátia lehetőségei is végesek. Ez a terápia a szervezet öngyógyító mechanizmusainak erősítésén alapul. Így hiánybetegségek esetében például alkalmazása csak kiegészítő kezelésként jön szóba. Természetesen egyes műtétek elvégzését, az intenzív terápiás kezelést sem helyettesítheti a homeopátia.
– Folynak kutatások a homeopátia működési elveinek, hatásmechanizmusának tudományosan bizonyítására?
– Információim szerint a Magyar Tudományos Akadémia a mai napig elveti a módszer tudományosan bizonyított voltát. Ez a tény hátráltathatja a homeopátia hazai fejlődését. Egyébként ma már számos kettős vak, placebo kontrollal végzett, több, neves orvosi szaklapban közölt klinikai vizsgálat bizonyítja a homeopátia hatásosságát.
– A homeopátiát világszerte sok ország orvosi egyetemein már önálló tárgyként oktatják. Mi a helyzet Magyarországon?
– Egyes főiskolai és egyetemi karokon speciális kollégiumok formájában már ma is létezik fakultatív oktatás Magyarországon. Tanfolyamainkra is egyre több orvos és gyógyszerész jelentkezik, mert kellemetlen számukra, hogy a páciensek többet tudnak a homeopátiáról, mint ők maguk.
A homeopátia támogatása már csak azért is kívánatos, mert széleskörű elterjedésével jelentős összegű gyógyszerköltség lenne megtakarítható az állami költségvetésben. Összehasonlítva egy kizárólag tradicionális gyógyszereket felíró háziorvos praxisának gyógyszerköltségeit egy, a homeopátiás szereket is rendszeresen alkalmazó kollégájával, kiderül, hogy ez utóbbinál a felhasznált havi gyógyszermennyiség lényegesen kisebb, mint az előbbinél.
Lóránth Ida
A témával kapcsolatban kérdezze tanácsadóinkat:
Dr. Sebő Zsuzsanna – homeopata, gyermekgyógyász, mentőorvos
Dr. Flórián Sándor – belgyógyász szakorvos, NES terapeuta, akupunktőr, hagyományos kínai orvos, homeopata, hahota-tréner
Dr. Kopócsi Andrea – homeopata állatorvos, humán fizikai és lelki terapeuta (transzperszonális pszichológia)