Sürgős esetben az orvos adná a gyógyszert
A kormány tervei szerint az orvos látja el majd gyógyszerrel a sürgősségi betegellátásban részesülő betegeket. A szabályozás célja, hogy az akut ellátásra szorulók gyógyszerellátását az egészségügyi szolgáltatással egyidejűleg lehessen biztosítani. A javaslat a sürgősségi betegellátás átalakításáról szóló koncepció része, ezt a minap a kormány is megtárgyalta.
A Magyar Orvosi Kamara ugyanakkor bejelentette, hogy a gyógyszerfelírást szabályozó kormányrendelet újragondolását kéri a kormányzattól – adta hírül a Népszava. A szervezet alelnöke közölte: az új szabályozás elsősorban a betegek érdekeit sérti. Nagy Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy miután a magánorvosok július elseje óta nem írhatnak fel kiemelt tb-támogatással gyógyszereket, ezért a betegeknek a szakrendelőbe is el kell menniük, ott feltehetően újra megvizsgálják őket, s csak ezután állítják ki számukra a receptet.
Az alelnök közölte azt is, hogy felmérést készítenek arról: Magyarország uniós csatlakozása óta mennyi túlóradíjat nem fizettek ki az orvosoknak. Ez az összeg, becsléseik szerint, a járulékok nélkül 25-30 milliárd forintra tehető.