Egyre hosszabb ideig kell várni szervátültetésre
Veseátültetésre körülbelül ezer beteg, májtranszplantációra 30-50, szívre 25, hasnyálmirigyre 20, míg tüdőre 6-7 beteg várakozik. A beültetések száma a májtranszplantáció esetében növekedett leginkább. A hasnyálmirigy- és a tüdőbeültetésnél azonban Magyarország külföldi segítségre szorul: tüdőt egy bécsi klinikán ültetnek át, míg a kivett hasnyálmirigyeket Genfbe viszik ki előzetes laborkezelésre, annak ellenére, hogy Szegeden meglenne ennek a lehetősége.
A Népszava információja szerint az elmúlt fél évben jelentősen emelkedett a donorjelentések és a szervátültetések száma, a jövőben mégis várhatóan többen várnak majd transzplantációra. A magyarországi szervátültetések szervezését végző Hungarotransplant KHT országos koordinátora, Mihály Sándor elmondta, hogy az átültethető szervek száma nő ugyan, ennél nagyobb mértékben emelkedik viszont a transzplantációra várók száma. Idén a Hungarotransplant olyan kórházlátogatási programot indított, amelynek keretében azt kérik a felkeresett intézményektől, hogy ne csak a szerintük donornak alkalmas eseteket, hanem minden agyhalottat jelentsenek – tette hozzá a koordinátor. Ennek köszönhetően a beültetett szervek száma az első félévben 228 volt, azaz 18 százalékkal emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest, és nőtt azon esetek száma is, amikor egy donorból több szervet sikerült felhasználni mások megmentésére.
Magyarországon a vesetranszplantáció élő donorból is történhet, a felajánlások száma azonban nagyon alacsony, évente 10 körüli – mondta Mihály Sándor.
Magyarországon a négy orvosegyetemen (Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged) végeznek szervátütetést. Az intézmények régiós centrumonként is működnek.
A magyar jogszabályok szerint, aki nem rendelkezik másként, annak szervei halála után felhasználhatók lesznek átültetésre. A gyakorlatban azonban nincs olyan kórház, amely a hozzátartozók tiltakozása ellenére eltávolítaná és felajánlaná a halott szerveit. Az idei első félévében 14 alkalommal hiúsult meg így átültetés, emiatt 35 szervet nem kaptak meg a rászoruló betegek.
A szerkesztő kommentárja:
A nálunk jellemző irányzattal ellentétben külföldön egyre nő az élő donorból származó átültetett szervek aránya. Az Egyesült Államokban végzett szervátültetések történetében először 2001-ben az élő donorok száma már meghaladta a holtakét. Az amerikai sebészek ma már rutinszerűen javasolják betegeiknek, hogy rokonaik és ismerőseik körében keressenek alkalmas donort ahelyett, hogy feliratkoznának az egyre duzzadó várólistára.
Korábban ez másképp volt: az emberek inkább egy-két évig várakoztak például egy veseátültetésre, mint hogy a családtagjaikat vagy a barátaikat kockázatos és fájdalmas műtétre kérjék. Ma azonban már 5-6 évre nőtt a várakozási idő, így a betegek szemlélete is változóban van. Az élő donorok több mint 90%-a az egyik veséjét adományozta embertársának. Az ilyen műtétet az orvosok viszonylag veszélytelennek minősítik, ha a donor mindkét veséje tökéletesen egészséges. Az élő donorok 9%-a a mája egy részét bocsátotta rendelkezésre, és 1% alatt volt azoknak a száma, akik a tüdejük egy részétől váltak meg, hogy segítsenek másokon.
Eközben az új gyakorlat kapcsán mind többen vetnek fel orvosetikai kérdéseket. A lehetséges donorokra ugyanis egyre nagyobb lélektani nyomás nehezedik. A kérdés egyik szakértője, Gregory Pence, a Birminghamban lévő Alabama Egyetem munkatársa szerint: „Kell valamilyen védelem azoknak, akik nem akarnak szentek lenni. Ez a beavatkozás nagy próbatétel a test számára, és a műtét után igazán rossz dolgok történhetnek”. Valószínű, hogy a donorok nagy részét csakis a segítőkészség vezeti, és valójában nincs teljesen tisztában a rá váró kockázatokkal. Ráadásul a sebész helyzete is ellentmondásos, hiszen egyfelől el kell magyaráznia a donorra leselkedő esetleges veszélyeket, másfelől viszont segíteni szeretne a szervre váró betegén, akinek talán nincs is más esélye az életben maradásra.
A szakértők egy dologban mindenképpen egyetértenek: a lehetséges donorokat minden egészségi kockázatról részletesen tájékoztatni kell, mielőtt rászánják magukat az operációra.
Ha Önnek a témához kapcsolódó észrevétele, netán családjából vagy ismeretségi köréből származó tapasztalata van, megoszthatja a Natúrsziget más látogatóival, ha felkeresi a Fórum erről szóló topicját.