2005. november végén egy francia orvoscsoport új fejezetet nyitott a transzplantáció történetében: Amiens város klinikáján végrehajtotta az első arcátültetést. A páciens arcának csak egy részét állították helyre, a műtét szakmai szempontból mégis fordulópontnak tekinthető. Az öngyilkosságot megkísérlő nő arcának egy darabját saját labrador kutyája harapta ki, hogy felébressze gazdáját gyógyszeres álmából. A baleset utáni fél évben a 38 éves asszony részletes tájékoztatást kapott a műtétről. Nagy visszhangot és vitát váltott ki az első arctranszplantáció. Az alábbiakban ismertetjük az érveket és ellenérveket, no meg bemutatjuk, miről is van szó.

Mint a Magyar Hírlap összeállításából kiderül, a körülbelül ötórás operációt Bernard Devauchelle és Jean Michel Dubernard professzorok irányításával egy specialistákból álló csoport végezte. A beteg egyelőre jól van, de korai még távolabbi kilátásokról beszélni.

Egy teljes arc átültetése az elmúlt néhány évben került napirendre. Három nemzet – Franciaország, Nagy-Britannia, USA – orvosai versengtek, hogy elsőként végezzék el a műtétet.

Óvatos amerikaiak és britek

Az amerikai Cleveland Klinika szakorvosai több holttesten végzett kísérlet és egy év vita után döntöttek úgy, hogy belevágnak. A klinikán a lap kérdésére elmondták, már egy éve keresik az alkalmas alanyt. A munkát vezénylő Maria Siemionow professzor olyasvalakit keres, aki valóban rászorul az átültetésre: balesetet, égési sérülést szenvedett embereket, klinikai beavatkozások mellékhatását arcukon viselő pácienseket. A kizáró okokról a kórház szóvivője nem tudott pontos felvilágosítást adni, de elmondta, a potenciális jelöltek alapos pszichológiai és fizikai szűrésen mennek keresztül: „Ha megtaláljuk a megfelelő pácienst, nincs akadálya az átültetésnek.”

A londoni Royal Free Hospital csapata technikailag szintén készen áll az átültetésre, de a lehetséges komplikációk eddig visszatartották őket. „Amíg további adatok nem állnak rendelkezésünkre, és az utóhatásokat nem tudjuk jobban kontrollálni, nem volna bölcs arctranszplantációt végezni” – nyilatkozta Peter Butler, a munkacsoport vezetője. Hamarosan az angolok is elkezdik a páciens kiválasztását, de előtte a kórház etikai bizottságának is rá kell bólintania a műtétre.

Több, mint korrekció

A transzplantáció nem azonos a plasztikai sebészet korrekciós eljárásaival. A cél a roncsolt szervek, szövetek helyettesítése újakkal, ami nem pusztán esztétikai javítás. Egy sikeres operáció után a betegnek újra képesnek kell lennie enni, inni, beszélni, grimaszolni. A művelet a hagyományos szépészeti eljárásoknál jóval összetettebb; a páciensen egy egész team dolgozik.

„A máj- és vesetranszplantációhoz képest a Franciaországban végrehajtott részleges arcátültetés jóval több szakorvost igényelt” – mondta el a Magyar Hírlap érdeklődésére Jánky György plasztikai sebész. Ahhoz, hogy a szövet átültethető legyen, a plasztikai sebészeknek úgy kell „levenniük” a donorról az arcrészt, hogy az erek és idegek összevarrhatók legyenek. Azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen eséllyel fogadja be a szövetet a beteg szervezete, mert az adott szervet nem lehet mindenkibe átültetni. A műtét előtt az immunológusok szövetvizsgálattal igyekeznek a lehető legkisebbre csökkenteni a kilökődés esélyét, ugyanakkor gyógyszerekkel is elnyomják a szervezet védekező reakcióit. Ahhoz, hogy megfelelő vérellátás alakuljon ki, az érsebészek mikroszkóp alatt „kötik össze” az ereket.

Más lesz, de nem a donor mása

„Nem kell mindegyiket összekapcsolni, mivel idővel maguktól is kialakulnak az összeköttetések, ám ez több hónapba is telhet” – magyarázta Jánky doktor. Azt nem tudta megbecsülni, hány eret kötöttek össze Franciaországban. Mint mondta, erre nincsenek szabályok, ez mindig függ az adott szövet sajátosságaitól. Valószínűsíthető, hogy az arcizmok mozgatóidegeit is összevarrták az orvosok. Az érzőidegeket viszont nem biztos, hogy összekapcsolták, mert – Jánky elmondása szerint – ezek „távolabbról is megtalálják egymást”. Az aprólékos „összeillesztések” ellenére a műtét igazi kockázatát a magyar sebész a fertőzés és a kilökődés veszélyében látja.

„Szakmailag gratulálok az orvoscsapatnak, etikai szempontból pedig úgy vélem, nem kell attól tartani, hogy önértékelési problémái lesznek a betegnek, hiszen nem a teljes arcát ültették át” – válaszolta Jánky György kérdésünkre az amiens-i műtét morális vetületeiről.

Nehéz megjósolni, hogy fog kinézni a beteg a műtét után. Szakemberek nem tartják valószínűnek, hogy a donor vonásai tükröződnének az arcon, a bőr inkább az új koponya formáit veszi fel. Számítógépes modellezés szerint a páciens sem korábbi önmagára, sem a donorra nem hasonlít majd – írja a Magyar Hírlap.