Az emberek többségének megmagya­rázhatatlan és érvekkel alátámaszt­hatatlan az a tény, hogy a 21. században is történnek csecsemőgyilkosságok. Nemcsak Magyarországon, de a világon szinte mindenütt. Dr. Cseres Judit tanulmánya ezt a témát, a magyarországi helyzetet elemzi.

A Rendészeti Továbbképző és Kutatóintézet szociológusa tanulmányában (Újszülött gyilkosságok – Titok és a megelőzés lehetőségei) az okokat, a bűncselekmény talaját jelentő körülményeket és a megelőzés lehetőségeit vizsgálja.

Magyarországon évi 20-25 csecsemőgyilkosság válik ismertté, de ezt a számot némely pesszimista szakértő a valóságban legalább a duplájára becsüli, mert szerintük előfordulnak soha ki nem derülő cselekmények is. Ezeknek a nőknek sikerül megőrizniük a titkot. Azt a titkot, amely végigkíséri őket, és motiválja cselekedeteiket a terhesség észlelésétől a szörnyű tett végrehajtásáig. Cseres Júlia szerint ennek a titoknak a mindenáron való megtartása a vezérmotívum a nem kívánt magzatot testében hordó nő életében.

Néha az orvos is tud a terhességről

A kutató 18 év alatt történt 268 magyarországi esetet analizált. Alaposan kikérdezte a csecsemőgyilkosságért elítélt nőket, áttanulmányozta a periratokat. Egyik fontos megállapítása, hogy az általa vizsgált esetek 26 százalékában orvos vagy védőnő is tudott a később csecsemőgyilkossá váló anya terhességéről, ám a tett megakadályozására nem tehetett semmit. Általában azok a nők keresik fel a távolabbi településen lévő szakrendelőket, akik otthonukból feltűnés nélkül eltávozhatnak néhány órára, egy fél napra. Terhességük megállapítását követően viszont soha többé nem jelennek meg a rendelőben, így eltűnnek az orvos látóköréből. Aki az egyszer nála megjelent páciens további sorsát nem kíséri figyelemmel, az általa észlelt terhességet nem jelenti a területileg illetékes védőnőnek, nőgyógyászati szakrendelőnek. Néhány esetben, valamely más ok miatt, védőnő is megfordult a terhességét titokban tartó nő családjánál. Gyanút fogva, rákérdezett az esetleges terhességre, felajánlotta segítségét, de az érintett élénk tagadása és tiltakozása miatt nem tehetett semmit. Ezekből a példákból nyilvánvalóvá vált, hogy a csecsemőgyilkosságok hatékony megelőzésében kevés szerepe lehet a szakorvosnak vagy a védőnőnek.

Titkot tartani mindenáron!

A vizsgált esetek mindegyikében a végzetes cselekedet kulcsmozzanata a terhesség mindenáron való titokban tartása volt. Az elemzett ügyekben szereplő lányok, asszonyok kivétel nélkül már a fogamzás pillanatától kezdve titkolták terhességüket. Teljesen függetlenül attól, hogy milyen társadalmi réteg tagjai voltak. Magát az eltitkolás tényét a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szakemberei úgy értékelték, hogy az eleve egyértelmű bizonyítéka a későbbi csecsemőgyilkosságnak.

E feltételezéssel ellentétben a kutató állítja: a terhesség eltitkolása és a tett elkövetése között általában nincs összefüggés. A két cselekmény egybeesése csupán a sorozatos elkövetőknél képzelhető el. Az eltitkolt terhességet általában a nő környezete által tiltottnak minősített kapcsolat előzi meg. A vizsgált személyek közül 49 nőnél fogant egy éjszakás kalandból a magzat, 34 lány és 11, rendezetlen körülmények között élő nő diszkóismeretség folytán lett terhes. Három nő pedig zsarolás, illetve erőszak áldozataként. Jellemző, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok közismertek a társadalomban, és az emberek általában tolerálják vagy közömbösen fogadják azokat. Egészen addig, ameddig ki nem derül a kapcsolatból származó terhesség. Különösen a falvakban, kisebb településeken fordul ilyenkor az emberek haragja a „megesett” lány ellen. Akit azután stigmatizálnak, a család szégyeneként emlegetnek. A teherbe esett nő leginkább a családjától és különösen az apjától óvja titkát, mert fél a testi és lelki retorzióktól.

Szégyenlős anyák, megesett lányok

A család, a bajba jutott nő közvetlen környezete legalább annyira felelős a terhesség tragikus végéért, mint maga az anya. Az esetek többségében fellelhető a fiatal nő anyjának felelőssége, aki évekkel korábban, még serdülő lányként elmulasztotta őt felvilágosítani a szexuális élet alapvető ismereteiről. A később csecsemőgyilkossá vált nők anyái szinte kivétel nélkül azt vallották: az ő családjuk tisztességes, és körükben nem illik „olyan” dolgokról beszélgetni. A terhességet a vizsgált esetek 16 százalékában tudta, 38 százalékában erősen sejtette a várandós nő anyja, mégsem tett semmit, hogy segítsen rajta. Helyette a faluban megtörtént régi esetekkel példálózott, hogy miképp üldözték el otthonából, hogyan verték agyon a „zabigyereket” a házhoz hozó lányt.

Az ügyek egy részében az apa felelőssége is tetten érhető: 4 százalékuk tudta, 16 pedig sejtette lánya terhességét. A teherbe esett nők tájékozatlansága valószínűleg alapvető ismereteik hiányával, tudatlanságukkal függ össze. Míg 112 fő már a kezdetektől fogva tisztában volt az állapotával, 71-en csak a magzat megmozdulásakor döbbentek rá terhességükre. Elképesztő, hogy ez utóbbi csoportban pontosan annyian voltak a tapasztalatlan hajadonok, mint a többször szült asszonyok. Közülük három leány és három asszony azt a képtelenséget állította, hogy terhességéről csak a szülés megindulásakor szerzett tudomást.

Se rokonuk, se barátjuk

A terhességüket eltitkoló nőkre általánosan jellemző a társadalmi elszigeteltség, a kevés és laza kapcsolat. Nincsenek barátaik, és családtagjaikra, rokonaikra sem számíthatnak. A szülést megelőző hetekben már állandósul náluk a felfokozott pánikállapot, melyben segítségkérés helyett továbbra is görcsösen ragaszkodnak titkuk megőrzéséhez. E titokkényszer nem szűnik meg az újszülött világra jöttével sem, sőt inkább fokozódik. A szüléstől lelkileg, fizikailag meggyötört nő ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy titka eddig rejtegetett tárgyát végleg eltüntesse, és ezzel az egész történéssorozatot semmissé tegye. E késztetést fokozza a sírásával környezete figyelmét felhívó újszülött. Noha a szülő nő ösztönös cselekedeteiben megnyilvánul az anya, hiszen az esetek döntő többségében betakargatja, bebugyolálja újszülöttjét, felülkerekedik benne a titka kiderülése miatt érzett rettegése.

A világra jött újszülötteknek majdnem a fele anyja passzív magatartásába hal bele (elvérzik, padlóra, árnyékszékbe esik stb.), 28 százalékuk megfullad, de nem erőszakos cselekedet következményeként. Volt például olyan nő, aki a nadrágjába szülte csecsemőjét. A tettleges újszülött-bántalmazás csak az anyák egyharmadánál bizonyosodott be: 51-en a saját kezükkel vagy a köldökzsinórral fojtották meg, 16-an szúró- vagy vágóeszközt használtak a gyilkossághoz, négyen pedig a falhoz, padlóhoz vágták újszülöttjüket.

Hogyan lehetne megelőzni?

A kutató szerint a csecsemőgyilkosságok megelőzhetők volnának, ha a fiatal nők már kisgyermekkortól az éppen aktuális értelmi szintjüknek megfelelő egészségügyi felvilágosítást kapnának. Az óvodában, az iskolában – és mindenekelőtt a szüleiktől.

Az újszülöttgyilkosságok megelőzését szolgálják a szülészeti kórházak kapujában található, ma már országszerte elterjedt inkubátorok is. Tíz év alatt, amióta Magyarországon először a Schöpf-Merei Ágost Kórház- és Anyavédelmi Központ kapuja alá kiállították az első inkubátort, csecsemők százainak mentették meg ezzel az életét.

Lóránth Ida