A plasztikai sebészetről először szinte mindenkinek a szépészeti beavatkozások jutnak az eszében, pedig sokkal fontosabb szerepük van a rekonstrukciós műtéteknek. Elvégzésük bizonyos onkológiai betegségeknél és veleszületett rendellenességeknél elengedhetetlen.

Magyarországon évente mindössze 4-500 korrekciós műtétet végeznek, holott ennek a többszörösére is igény lenne. Legfőbb oka a korrekciós műtétek magas ára. Az ilyen műtéteket végrehajtó intézmények minden beavatkozásra ráfizetnek, mert a magas műtéti költségekhez alacsony finanszírozás társul. Leggyakoribbak (az esetek több mint 60 százalékában) a száj-, arc- és állcsontplasztika, de végeznek néhány tucat mellkorrekciót is, ha emlőrák miatt került sor az eltávolításra.

Az orvostudományban a csonkoló műtétek által okozott esztétikai hibák eltüntetésére való törekvés évezredekre tekint vissza – magyarázza a kezdeteket Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. Régebben alapelv volt, hogy a sebész általában a korrigálandó területhez legközelebb eső testtájról pótolta a szövethiányt. Ma pedig már szerveket is rekonstruálnak. Így például pótolják a nyelv, az állcsont, a szemgödör, az arc nagyobb szövethiányait, illetve a csonkolt emlőt. A modern idők technikája a test más részéből kiemelt lágy részekkel vagy csontot is tartalmazó lebenyekkel pótol. Ez a technikailag különösen igényes, az orvostól pontos, finom munkát kívánó eljárás forradalmasította a rekonstrukciós sebészetet. Megjelenése révén lehetőség nyílt azokra a lebenyátültetésekre, amelyeket ma már rutinszerűen alkalmaznak az állcsont pótlására. A 4-20 órás rekonstrukciós műtétek mind a sebész teherbíró képességét, mind a beteg szervezetét nagymértékben megterhelik.

Veleszületett rendellenességek

Az onkológiai csonkoló műtétek miatt kialakult deformitások helyreállításához hasonlóan a veleszületett rendellenességek korrekciója is fontos szakterület. Gulyás Gusztáv plasztikai sebész szerint a veleszületett fejlődési rendellenességek egy része ma már a magzat méhen belüli élete során diagnosztizálható. Néhány éve a világ speciális sebészeti centrumaiban – kísérleti jelleggel – olyan műtéteket is végeznek, amelyek méhen belül korrigálják a fejlődési rendellenességet. Amerikai sebészek először 1999-ben próbálkoztak nyitott gerinccsatorna méhen belüli endoszkópos zárásával. A sikeres műtét után, 2004-ig körülbelül 300, magzati korban végzett műtétre került sor. A hatalmas szakmai bravúrt jelentő, kiváló technikai hátteret és nagy szaktudást igénylő, méhen belüli endoszkópos műtét természetesen sosem lesz rutin beavatkozás, csak kivételes, életmentő esetekben alkalmazható.

Az említett különleges, korai műtétektől eltekintve, a legtöbb fejlődési rendellenesség korrekciójára csak a születés után kerül sor. Ezek közül legáltalánosabb az újszülöttek között 1:1000 arányban előforduló ajakhasadék (nyúlszáj), amely szájpadhasadékkal társulhat. A gyakoribb, egyoldali ajakhasadék mellett ritkábban kétoldali rendellenesség vagy szájpadhasadék (1:2500) is előfordul. A koponya és az állcsontok komplex fejlődési rendellenességeinek korrekciója bonyolultabb, többlépcsős műtétsorozat. Sikeres teljesítéséhez többféle szakorvos (idegsebész, aneszteziológus, gyermekorvos és plasztikai sebész) összehangolt munkája szükséges. Magyarországon kevés ilyen beavatkozást végeznek, többségét az Országos Idegsebészeti Intézetben. A veleszületett fejlődési rendellenességek között a nyitott gerinc előfordulásának aránya az élve születettek között 1:1000-hez.

Más a hazai gyakorlat

A fejlődési rendellenességeket korrigáló plasztikai sebészetek – a helyi szakmai tradícióknak megfelelően – országonként más-más feladatokat látnak el. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában például általános gyakorlat, hogy a korrekciók 80 százalékát kizárólag plasztikai sebészek végzik, a fej-nyaksebészet területén pedig 100 százalékos ez az arány. Az ajak- és szájpadhasadékok plasztikai műtétjei is az arra a célra szakosodott intézmények feladatkörébe tartoznak. A végtagfejlődési rendellenességek helyreállítására orvos-teamek szakosodtak. E csoportok tagjainak többsége plasztikai sebészeti szakképesítéssel is rendelkezik.

Magyarországon egyelőre más a gyakorlat. A szakma hazai differenciálódásakor a plasztikai beavatkozásokat végző intézményekben a szűkös anyagiak miatt nem alakítottak ki intenzív részlegeket, hiányzik a gyermeksebészeti altatás, illetve az ellátásra szakosodott egészségügyi szakszemélyzet. Holott, különös tekintettel a gyermekeken végzendő korrekciós beavatkozásokra, a műtéteknél alapfeltétel lenne a maximális biztonság, a lehető legmagasabb szakmai színvonalú ellátás, az aneszteziológus, a gyermek-intenzív terapeuta, a gyermek-belgyógyász, továbbá a megfelelő képesítéssel rendelkező, gyermekgyógyászatban jártas szakszemélyzet együttes jelenléte. Míg külföldön a fejlődési rendellenességeket általában plasztikai sebész szakorvosok operálják, nálunk inkább a gyermeksebészek. Az eddigi helyzethez képest napjainkban már a hazai tendencia is biztató: egyre több gyermeksebész vállalkozik a szakképesítés megszerzésére. Azokban a kórházakban, ahol plasztikai sebész-team dolgozik, és munkájukhoz megfelelő a technikai háttér, világszínvonalú a betegellátás. A pácienst ugyanazzal a műtéti technikával, eszközökkel operálják, mint a nyugat-európai klinikákon, csak – az alacsony bérköltség miatt – annál sokkal olcsóbban.

Mit mutat a statisztika?

A hazai egészségügyi statisztikák szerint évente veleszületett ajak-, arcdeformitás, illetve a szájüreg, az áll és az arccsont daganatos betegségei miatt átlagosan összesen 300-350 esetben, 100-120-féle korrekciós beavatkozást végeznek. Emlődaganat-eltávolító műtét korrekciójára 50-60 esetben kerül sor. Egy- és kétoldali, illetve középvonali ajakhasadék rekonstrukciós műtétet 60-65 esetben, gerinchasadék operációt 10-12 esetben végeznek, az arckoponya és az állcsont rosszindulatú daganatos betegségei miatt 16-20 esetben kerül sor rekonstrukciós műtétre. A veleszületett végtag-rendellenességek korrekcióját 80-100 esetben végzik el.

Lóránth Ida