A visszaeső bűnelkövetők többsége gyerekként eleve hátránnyal indul az életbe, vagy pszichés jellemzőiből, magatartásából, viselkedéséből következtetni lehet az ismételt bűnözésre. A megfelelő terápiás foglalkozás azonban csökkentheti a visszaesés kockázatát.

Az ismételt bűnelkövetés előfordulási aránya a fogva tartottak körében körülbelül 60 százalék. Természetesen sok mindentől függ, hogy valakiből bűnismétlő lesz-e, vagy életében többször már nem kerül börtönbe. Tomasovszki László kriminálpszichológus szerint az ismételt bűnelkövetés általában a szabadulás után 4 éven belül bekövetkezik. Annak megtörténte függ például attól, hogy első alkalommal milyen bűncselekményt követett el az elítélt. Hiszen vannak olyan tettek, melyeket természetszerűen csak egyszer lehet elkövetni, mint például az anyagyilkosság vagy némely fehérgalléros bűncselekmény. Ez utóbbiakhoz bizonyos társadalmi, hivatali pozíció szükséges, és a börtönbüntetés eleve kizárja, hogy abba az elítélt újfent visszakerüljön.

Kevésbé jellemző a bűnismétlés a közlekedési bűncselekmények miatt elítéltekre is. Nemek szerint sem egyforma a visszaesők aránya. A teljes populációt tekintve, a nők eleve sokkal ritkábban követnek el bűncselekményt, mint a férfiak. Míg a nemek aránya Magyarországon 60:40 százalék a nők javára, addig a börtönökben körülbelül 5 százaléknyi a női elítélt.

Nagy a kockázat

A visszaesés kockázatát vizsgálva fontos tényező, hogy az elkövető milyen társadalmi rétegből, szociális körülmények közül kerül a börtönbe, illetve milyenek a szellemi, szakmai, fizikai képességei a fogva tartás utáni élet újrakezdéséhez. Sokan vannak, akiknek a börtön előtti élete növeli az ismételt bűnözés kockázatát, mert a szabadulás után nincs hol lakniuk, nem kapnak munkát, vagyis a körülményeik teszik visszaesővé. Ez a bűnözői csoport az életben eleve hátránnyal indul, mert a többség családi és szociális háttér nélküli állami gondozott volt.

Az ismételt elkövetők másik nagy csoportja a pszicho- és szociopatáké, a személyiségzavarban szenvedőké, a deviáns viselkedési formákat követőké, akik felülreprezentáltak az elítéltek között. Ez az a csoport, melynek tagjai nem elmebetegek ugyan, de súlyos pszichés, illetve személyiségzavarral terheltek, és valószínűsíthető náluk a visszaeső bűnelkövetés. Ennek bekövetkezte esetükben is függ az iskolázottságtól, intellektusuk minőségétől, a börtönön kívüli szociális háttértől.

Egyéni és csoportos terápia

Tomasovszki szerint a 32 magyar fegyintézet mindegyikében dolgozik pszichológus, igaz, sok helyen csupán külső munkatársként. A fogva tartottak pszichés támogatása hasonló a gyógyintézményekben alkalmazotthoz, vagyis egyéni és csoportos foglalkozásokon vehetnek részt. A terápiás csoportok tagjainak kiválasztásakor alapvető szempont az azonos fajta cselekmény elkövetése, a hasonló szintű intellektus. Külön terápiás foglalkozásokat tartanak a drogosoknak, ezek általában legalább fél évig tartanak.

Az időtartam a program jellegétől függ. A verbális képességekkel gyengén megáldott elítéltek számára speciális kreatív és manuális terápia a célravezető. A rajzolás, gyurmázás, kerámia- és textilmunkák készítése – mind az önkifejezés, a személyiségfejlesztés eszközei.

A különféle foglalkozásfajták hatékonyságát az e szakterületen jártas kutatók nem egyformán értékelik. 1974-ben például Robert Martinson szociológus tanulmányában azt állította, hogy az általa elemzett 231 kezelési program eredményei alapján semmivel sem kevesebb a visszaeső a programokon átesettek, mint a bennük részt nem vevő bűnözők között. Ezzel az eredménnyel bizonyítottnak látta a terápiás foglalkozások sikertelenségét. Később a kutató belátta, hogy elmélete téves, mert munkájában számos módszertani hibát vétett, így visszavonta korábbi állítását.

Noha a Martinson-doktrína több szempontból is megkérdőjelezhető volt, kétségtelen sikere abban nyilvánult meg, hogy világszerte megsokszorozta az ilyen jellegű kutatásokkal foglalkozó tanulmányok számát. Az újabb elmélet szerint a megfelelően alkalmazott terápiás módszerek legalább 10 százalékkal csökkenthetik a visszaesés kockázatát.

A magyar szakértő úgy véli, a megfelelő koncepcióval felépített programoknál ez az arány sokkal kedvezőbb. Az azokon részt vevők egyharmada elkerülheti a bűnismétlést. Vannak persze olyan bűnfajták, amelyek elkövetői markáns visszaesők, ilyenek például a nem családon belüli pedofil cselekedetek. A náluk alkalmazott speciális terápia elsősorban nem szexuális beállítottságuk megváltoztatására törekszik, hanem arra, hogy megtanítsa kontrollálni az elkövető cselekedeteit és féken tartani az abnormális ösztönöket. A pszichopátiás személyiségjegyeket viselő bűnelkövetőkből nagy valószínűséggel ugyancsak visszaeső lesz. Különösen akkor, ha viselkedésükre jellemző az agresszivitás.

Viselkedéséből megjósolható a jövője

A pszichológus számára az elítéltek börtönben való viselkedése jól prognosztizálja a visszaesés lehetőségét. A problematikus magatartásúak, mivel rossz az alkalmazkodó képességük, szabadlábra kerülve szinte biztosan újra bűnözni kezdenek, a jó magaviseletűeknél viszont a börtönbeli viselkedés nem zárja ki a későbbi visszaesést.

A Magyar Helsinki Bizottság évek óta végez börtönmegfigyelő programot. Tapasztalataik alapján úgy vélik, hogy Magyarországon mindenképp humanizálni kellene a börtönviszonyokat s ennek szerves részeként erősíteni a pszichológiai szolgálatot. Szerintük a jelenlegi pszichológus létszámnak legalább a kétszeresére volna szükség ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak az elítéltekkel, és olyan, külföldön már jól bevált módszereket is alkalmazzanak, melyeket most idő- és létszámhiány miatt mellőzni kénytelenek. A 17-18 ezres fogva tartotti létszámnak körülbelül az egyharmada igényli a pszichológusok beavatkozását, de mivel csupán 500 bebörtönzöttre jut egyetlen szakember, általában csak a krízishelyzetek megoldására képesek.

(lóránth)