A puszta vándorainak képes krónikája
A könyv
A Magyar szürke című albumról csak felsőfokon lehet beszélni, alapos fotóbeállításokra emlékeztető erős kompozíció uralja a szerkesztést is. Szabályos címnegyedet, hiszen különleges könyv, ne is várjunk. Már a szennycímlap (a kifejezés nem nagyon illik az itt látható fotóhoz) ráhangol a könyv hangulatára: nyári napforduló fotómontázsát látjuk a gémeskút mellett tartózkodó gulya fölött felkelő, delelő, majd lenyugvó nap 17 pillanatával (Stirlitz kézenfekvő lenne, de ettől a banális analógiától most eltekintünk).
Az univerzalitás jegyében a kötet utolsó oldalán a nap pályáját a téli napforduló hét pillanatával mutatja meg. A címlapig 12 nagyon szép oldal után jutunk el, ekkor már szó szerint képet kapunk és fogalmunk lehet arról, hogy ez a kötet egy nem mindennapi vállalkozás, magas mércével, amit végig fenn is tart, és számos különleges képpel (például sarki fényt [!] láthatunk a Hortobágy fölött a 7. oldalon). És a 14. oldalon olvasható „Magyarországnak” ajánlás már egyáltalán nem hat fellengzősnek.
Szent György napjától Szent Mihályéig
Az élet teljességét, a világ mozgásban megnyilvánuló állandóságát is hivatott érzékeltetni a szerkesztés: a szerzők, Radisics Milán és Horváth Árpád, aki a szöveget szerezte (együtt szerkesztik a Zoom Magazint), három fő szerkezeti egységet különítenek el: Szent György napja előtt, Szent Györgytől Szent Mihályig, Szent Mihály napja után. A ma már a fiatalság számára nem sokat mondó napok a régi naptárakban kiemelkedő időpontokat jeleztek: a marhák esetében a gulya pusztára való ki- és az onnan való behajtását, az évben a legfontosabb munka kezdetét és befejezését, majd a felkészülést az újabb kihajtásra.
Az előszóban prof. dr. Bodó Imre, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke kijelenti, hogy csatlakozásunk után Európának nem az az érték, amit így vagy úgy átveszünk tőle, hanem amit mi adunk neki, ami eredeti és a miénk. A gyönyörű felvételeken kívül nagyon jónak tartja, hogy komplex kép bontakozik ki a magyar szürkéről, a szürke és tragikus hétköznapokat is láthatjuk, a vágóhidat, egy-egy selejtes, pigmenthiányos tehenet is, amit majd a szakembereknek ki kell selejtezniük.
A kötet képeit pedig szavakkal nem igazán lehet leírni. Légi felvételek, spontán és beállított, gondolom órák/napok várakozása után lencsevégre kapott események dokumentumai, a nap és az év minden szakában készült fotók váltakoznak – s szereznek híveket úgy a mozgalomnak, hogy az olvasók észre sem veszik. Aki pedig behatóbban meg szeretne ismerkedni a szürke marhával, látni akarja a budapesti felvonulást, látogassa meg a projekt honlapját. Radisics Milán és Horváth Árpád megtette a magáét, most már rajtunk, egyszerű fogyasztókon, a vállalkozó állattenyésztőkön vagy az éttermekben étkeket készítőkön múlik, hogy a magyar szürke ne csupán itthon méltányolt hungarikum, hanem nemzetközileg is elismert „márka”, akár országjelkép legyen.
És mint a jó boroknál, meg kell jegyeznünk: kitűnő az ár-érték arány.
(leho)
(Forrás: Papiruszportál)