Folyamatosan módosított jogszabályok, kusza feltételrendszer

A vizsgálatsorozatot összegző jelentés leszögezi: a tapasztalt tények értékelésénél figyelembe kellett venni, hogy az 1993-ban kelt szociális törvény megalkotásakor nem készültek előzetes vizsgálatok a hazai lakosság tényleges szociális helyzetéről, a szükségletekről, és hosszú távú koncepció sem állt rendelkezésre a hiányosságok pótlására. Így a törvényalkotóknak nem volt módjuk a reális helyzetelemzésre, hatásvizsgálatok híján pedig kevés volt számukra a megbízható, realitásokat tükröző információ.

A megfelelő háttér nélkül megalkotott jogszabály következménye többek között az lett, hogy még napjainkban sincs naprakész nyilvántartási rendszer, amely részletes és helytálló adatokkal szolgálna a településeken működő szolgáltatásfajtákról, a ténylegesen ellátottak számáról, illetve a különféle szolgáltatások iránti valódi igényekről. A másfél évtizedes alaptörvényt folyamatosan változtatták, módosították, így az napjainkban még az alkalmazók számára sem egyértelmű. Többek között ennek a következménye, hogy a vizsgált önkormányzatok közül mindössze alig több mint 10 százalék mérte fel a helyi lakosság körében a szociális alapszolgáltatások iránti valós igényt.

Mivel jogszabályilag nem egyértelműek, illetve nincsenek tisztázva a jogosultságra vonatkozó kritériumok, továbbá azokat az egyes alapszolgáltatásokra külön-külön nem határozták meg, évről évre mind többen részesültek olyan állami támogatási formákban, amelyek igénybevételét sem egészségügyi/szociális, sem anyagi helyzetük nem indokolta volna. A kedvezményes szociális étkeztetésnél például nem érvényesült az esélyegyenlőség. Azt a 2007. január 1-je óta érvényes szabályozás előírásai sem támogatják, mert az étkezés igénybevételének alapfeltételeként nem írják elő a szociális rászorultságot.

A szakértők általános megállapítása, hogy a sokféle ellátási forma miatt az ellátórendszer szétaprózott és bonyolult. Az alaptörvény folyamatos alakítgatásai „az ellátási formák, szolgáltatások körét, elnevezését, tartalmát, feltételeit érintve, módosították a személyes gondoskodás megszervezésére kötelezettek körét. Az egyre részletesebb központi szabályozás öngerjesztő folyamattá vált, újabb és újabb szabályozást indukált, ami ellentmondásos jogi szabályozási környezet kialakulásához vezetett. Az egyes szolgáltatások (házi segítségnyújtás-jelzőrendszer, közösségi ellátás, támogatói szolgálat; családsegítés-gyermekjóléti szolgálat) tevékenység tartalma részben átfedi egymást. A »szolgáltatáshoz való hozzáférés« fogalma, a feladat tartalma nem meghatározott. Nem egyértelmű a különbség a kötelezően biztosítandó szolgáltatás és a szolgáltatáshoz való hozzáférés biztosításának kötelezettsége között.” – áll az ÁSZ elemzésében.

Átláthatatlan és ellenőrizhetetlen

Megállapították továbbá, hogy országszerte mind mennyiségileg, mind minőségileg nagy különbségeket mutatnak az önkormányzatok által nyújtott alapszolgáltatások, mert nincs konkrét meghatározás a minimumszolgáltatások mértékére. A hiányok pótlására 2006-ban a szaktárca megállapodott a Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézettel, hogy szakértői dolgozzák ki szolgáltatás típusonként a jogosultsági kritériumokat, továbbá határozzák meg azok kötelezően adandó minimális mértékét.