A vizsgálat azt is megállapította, hogy a jogszabályi háttér folyamatos módosításainak következményeként bővült ugyan a nyújtható szolgáltatások köre és gyarapodott az azokban részesülők létszáma, ám a változások konkrét mértéke az egyes településekre vonatkoztatva mégsem állapítható meg. Amellett, hogy a rendszer működtetése átláthatatlan, annak gazdaságossági és hatékonysági mutatóit sem elemezte senki.

Tényként jelenthető ki, hogy a szociális alapszolgáltatások valamely formáját nyújtóknak körülbelül az egyharmada nem a települési önkormányzatok köréből kerül ki. Az új szolgáltatások indítóinak ahhoz, hogy tevékenységük állami normatív támogatásban részesüljön, elegendőnek bizonyult csupán a működési engedély létének bizonyítása – függetlenül attól, hogy az adott településen az önkormányzat működtet-e már ugyanolyan szolgáltatást, ezért esetleg indokolatlan a bővítés. A rendszerbe belépő új szolgáltatónak nem tartozott a kötelezettségei közé az önkormányzattal kötendő szerződés sem.

A kötelező szolgáltatások teljes körének ellátása a szűkös anyagi lehetőségek miatt a települések önkormányzatainak döntő többsége számára teljesíthetetlen, ezért helyenként a szolgáltatás hiánya volt tapasztalható. Mégpedig éppen a legszegényebb, szociális és társadalmi szempontból leghátrányosabb helyzetű településeken. A hiányzó alapszolgáltatások miatt előfordult, hogy a lényegesen költséghatékonyabb házi ápolás helyett a rászoruló indokolatlanul valamely fekvőbeteg-ellátó intézménybe került.

Cél a minél magasabb támogatás elérése

A vizsgált időszakban a szociális alapszolgáltatások kompenzációjaként 96 756 millió forintos állami normatív támogatást osztottak szét. Az összeg 86,3 százalékát a települési önkormányzatok, további részét pedig a civil és egyházi szolgáltatók kapták.

A különböző önkormányzati feladatokat az állami költségvetés nem egyforma elvek alapján támogatja. Állami normatíva támogatta a szolgáltatásokat attól függetlenül, hogy azok átlépték-e az eredetileg arra szánt keretet, vagy sem. Ennek következménye az lett, hogy a kapacitásnövekedést általában nem a szükségletek növekedése indukálta, hanem a minél magasabb normatív támogatáshoz való hozzájutás szándéka. Ez indokolta a 2007. január 1-jén életbelépő részleges kapacitáskorlátozást.

A központi költségvetés fejezeti előirányzatai évente tartalmazták a szociális alapszolgáltatásokra előirányzott összegeket. A szolgáltatások fejlesztésére a vizsgált időszakban 1321 millió forintot fordítottak. Ebből az összegből 2006-ban 29 millió jutott egyedi elbírálás alapján a szolgáltatóknak. Pályázatokkal támogatták a szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást, a falu- és tanyagondnoki tevékenységet. A pályázati célok megvalósításáról nem készült felmérés.