– Melyek azok a külföldi intézmények, amelyekkel a legaktívabb, legszorosabb a tudományos munkakapcsolatuk?

– A már említett Löweni Katolikus Egyetemmel már nagyon régi és folyamatos együttműködést folytatunk. Zádor Ernő tanár úr a flamand-magyar kapcsolatok koordinátora. Az együttműködés a gyakorlatban azt jelenti, hogy folyamatosan fogadják doktoranduszainkat, diákjainkat és tőlük is érkeznek Szegedre fiatal kutatók. A myocardium (szívizom – a szerk.) kutatások területén írországi, kanadai, török és dél-afrikai intézetek kutatócsoportjaival állunk folyamatos kapcsolatban. A minőség-ellenőrzésben az Európai Unió belgiumi Mérési Módszertani Központjával, olaszországi Egészség- és Fogyasztóvédelmi Intézetével, illetve a német minőség-ellenőrzési és standardizációs szervezettel ápolunk intenzív szakmai kapcsolatot. Ezeken kívül hosszabb, rövidebb időn keresztül számos más tudományos intézettel és szervezettel is kapcsolatban álltunk.

– A magyar biokémikusoknak ma milyen a nemzetközi hírük, szakmai presztízsük?

– Különböző okok folytán már a II. világháború előtt/után és azóta is viszonylag sok magyar biokémikus hagyta el az országot. Közülük később néhányan visszatértek. Lelkiismeretes munkájukkal, eredményes kutatásaikkal megalapozták külföldön is a magyar biokémia hírnevét, amelyre ma is sikerrel alapozhatnak a felnövekvő generációk. Többek között nekik is köszönhető, hogy a szakma utánpótlása, a fiatal magyar kutatók ma jó eséllyel pályázhatnak külföldi ösztöndíjakra, posztdoktori kutatói állásokra, akár a világ legnevesebb intézeteibe is. A kutatók között jól ismert tény, hogy egy sikeres külföldi pályázathoz kevés az egyén teljesítménye és eredményei, ahhoz erős ajánlólevelek, emberi kapcsolatok is szükségesek. A tőlünk pályázó biokémikusok olyan szakemberek ajánlóleveleit vihetik magukkal, akiknek munkáját világszerte ismerik és elismerik.

– Jelenleg mi fordul elő gyakrabban: a fiatalok többsége egy pár éves tapasztalatszerzés, tanulás után visszatér Magyarországra, vagy inkább a külföldi jobb kutatási körülményeket, kedvezőbb anyagi elismerést választja?

– A külföldön élő kutatók közül, ha érzelmeiket tekintjük, bizonyára sokkal többen jönnének haza, mint ahányan valóban megteszik ezt. Ennek oka még mindig a munka területén tapasztalható forráshiány, a külföldinél sokkal szerényebb anyagi megbecsülés. Tény az is, hogy Magyarországon, akár Nyugat-Európához, akár az Egyesült Államokhoz, de legfőképpen Ázsiához képest sokkal kevesebb az ipar, a gazdaság szereplői által megrendelt és támogatott kutatás. Előfordult az is, hogy csalódás érte a többéves külföldi munka után hazaérkező kutatót, mert itthon nem az várta, mint amire számított, mint amit ígértek neki, akik hazahívták, ezért visszament külföldre. Az ilyen esetek sajnos másokat is elriasztanak a hazatelepüléstől.

Minden kezdő kutatónál az volna a cél és az ideális pályakezdet, ha a PhD fokozat elérése után pár évet külföldön dolgozhatna. Ma a fiataljaink 80-90 százaléka ezt meg is teszi, rövidebb-hosszabb időt külföldön dolgozik, és közülük körülbelül minden második egy-két éven belül hazajön. A tartósabban kinn maradók vagy csak 5-10 év múlva térnek haza mint vezető kutatók, vagy örökre elhagyják Magyarországot. Noha önmagában ez a tény szomorúnak mondható, az oktatómunkánk minősége, a hallgatók tudásszintje szempontjából elismerésnek is elkönyvelhető, hiszen a külföldi intézmények szinte versengenek a fiatal magyar biokémikusokért.