Bábakukucs és felhővadászat
Nobel-díjas vendégekkel és számtalan változatos, színes programmal várják az érdeklődőket 2010. június 4-6 között az ország ez idáig egyetlen ÖKO strandján, a gárdonyi Sport Beachen. Az első nap ingyenes!
Frühwald Ferenc, a honi biokultúra megalapítója szervezésében – a Biokultúra Egyesület, a Biokontroll Nonprofit Kft. és a Greenpeace támogatásával – hazánkba, azon belül is a BIO Fesztivál nyitó napjára érkezik Percy és felesége, Luise Schmeiser, a 2007. év Alternatív Nobel-díj kitüntetettjei, akik beszámolnak világraszóló diadalukról, amikor is pert nyertek a világ legnagyobb, gátlástalan génmanipulátor multija, a Monsanto ellen.
Június 4-én minden érdeklődő ingyenesen látogathat el a rendezvényre, ahol az érdekfeszítő előadások mellett az ÖKO Expo 20 000 m2-es vízparti területén – az elmúlt évek gyakorlatához híven – apróknak és nagyobbaknak, érettebbeknek és hajlott korúaknak egyaránt, megszámlálhatatlan természetes élményprogram és elfoglaltság köti majd le a figyelmét:
Felhővadászat – Tintaló Cirkusz – Paprika Jancsi Csúzlizdája – Régi idők játékai – Bábakukucs – Parasztgolf – Öko Játszóház.
Kaláka és Kolompos koncert
A védelmet nyújtó rendezvénysátor alatt bio-, öko-, egészség témakörökhöz kapcsolódó szakmai és felvilágosító előadások tágítják az érdeklődő nagyérdemű elméjét.
Június 4-én Vendégül látjuk a szomszédainkat címmel a bio termékek termelői, előállítói és forgalmazói mellett a Velencei-tó környéki – egyelőre még nem minősített – egyedi termékek is bemutatkoznak az adott tájegység helyi hagyományának bemutatása mellett.
Június 5-én Országos vályogház konferenciának is otthont ad a rendezvény, melynek keretében a vályog tűzállósági kérdéseiről, a Fachwerk házak a Dunántúlon és vályogtégla gyártása gépi erővel témakörökről is szó lesz.
További előadásokon is részt vehetnek az érdeklődők:
– Az új öko-divatőrület: reproduktív egészséggel a Föld megmentéséért
– Biola tanúsított bio-kozmetikumok a szépségápolás szolgálatában
– A hagyományos és a modern étrend közötti különbségek és hatásaik
Június 6-án szinte mindenkit érintő kérdésekben hallhat előadásokat a közönség:
Komposztálás – a természetes újrahasznosítás
Utólagos nyílászáró szigetelési bemutató – gyakorlati bemutatóval
Egészséges táplálkozás gyógynövényekkel – a gyógynövények bemutatásával
A környezetünk védelmében mindenki által használható praktikákkal találkozhatnak a vendégek az előadók és kiállítók jóvoltából.
Viking VI. Országos Hobbikertész Biatlon – Fűnyíró és talicskatoló verseny
Folyamatos programok
Bio zöldségek – Nemes Mátyás és Nemes Gábor biogazdák jóvóltából
Bio kozmetikumok – a Biola Kft. kollekciójából
Bio sör, üdítő és kávé – a Biocentrum kínálásában
Bio vegán és húsos hamburger, ropogtatnivalók – a Zöldház Egésszégcentrumtól
Bio fűszerek, mártások, krémek – a BioBerta kreációi
Napelem, napkollektor, szélkerék a háztartás szolgálatában
Egészségmegőrző és helyreállító technikák, gyakorlatok
Elektromos autó – REVA – tesztvezetés – előzetes regisztráció alapján
Elektromos járművek bemutatója
Vályogtégla gyártó gép bemutatása, működés közben
Bio-, öko-, egészség témakörökhöz kapcsolódó szakmai, felvilágosító és gyakorlati előadások
Vashulladékból funkcionális szobrok – Páhi Péter: Új haverok című kiállítása
ÖkoTeregetés – ruha csere-bere – Újítsd fel ruhatáradat környezettudatosan! Ahány ruhát hozol, ugyanannyit vihetsz helyette. A cserére leadott darabszámot egy bónon jelöljük, amelyet a 3 nap bármelyikén, akár többször visszajárva beválthatsz, azaz lecserélhetsz.
Bonsai kiállítás – a Gárdonyi Bonsai Klub szervezésében
Apróknak és nagyobbaknak, érettebbeknek és hajlott korúaknak egyaránt, megszámlálhatatlan természetes élményprogram és elfoglaltság köti majd le a figyelmét a három napos eseménysorozaton.
A rendezvény első napján ingyenesen látogathatják a vendégek a fesztivált.
További részletek:
http://www.biotar.hu/
(x)