Advent fényei
Ma már szinte minden lakásban megjelenik karácsony előtt az adventi koszorú, amelyet sokszor legfeljebb az alapelemek, a négy gyertya és esetleg a fenyőkoszorú köt össze a hagyományossal. Bár sokszor a jelentése is feledésbe merül, jelenléte mégis minden családban a karácsony közeledtére utal. Alkossuk meg hát mi is adventi gyertyás asztaldíszünket.
December a keresztény emberek számára az adventi bűnbánati időszakot jelenti, amikor önmegtartóztatással, önmagukba tekintéssel készülnek Jézus születésének megünneplésére.
Az adventi gyertyagyújtás is erre emlékeztet. Ennek a hagyománynak a jegyében a négy adventi gyertya közül három lila (a bűnbánat színe), egy pedig rózsaszín. Ezt advent harmadik vasárnapján gyújtják meg, amikor a bűnbánatból kiemelkedve a közelgő ünnep örömét hangsúlyozzák.
Az itt bemutatott darab ötvözi a modernet és a hagyományost. Koszorú helyett egy tálat választottam alapnak, méghozzá nem is akármilyen tálat. Én magam készítettem régi, kiszuperált bakelitlemezből (hanglemezből).
A bakelitlemez a sütőbe téve már 150 fokon is gyorsan megpuhul, s egy kis ideig könnyen formázható. Tegyük a lemezt egy konzervdobozra vagy más hőálló tárgyra helyezve a meleg sütőbe, húzzunk mindkét kezünkre edényfogó kesztyűt (ez fontos, nehogy megégessük magunkat!), és figyeljük, mi történik. Amikor a lemez szélei kezdenek lekonyulni, vegyük ki a lemezt a konzervdobozzal együtt a sütőből, és körbe-körbe forgatva igazítsuk kedvünkre a hullámokat. Eleinte nemigen akar megmaradni, de nagyon hamar keményedik, akkor már könnyebb vele dolgozni, míg végül már nem is hajlítható.
A módszer nagy előnye, hogy ha nem tetszik az alkotásunk, semmi gond, csak dugjuk vissza a sütőbe egy kis időre, és már kezdhetjük az egész játékot előröl. Ráadásul minden darabunk garantáltan egyedi lesz.
Az adventi asztaldíszhez egy lapos, kiterülő tálat választottam. A gyertyákat üveg mécsestartóba helyeztem, és beleállítottam a tál aljába. Karácsony táján mindig elcsábulok, s újabb díszgömböket veszek már amúgy is tetemes készletemhez. Ezek a díszgömbök a kedvenceim. Nem csak a karácsonyfán mutatnak nagyon szépen, de ajtódíszhez, díszcsomagoláshoz is jól használhatók.
Most nagyon jól jött, hogy ilyen sok van ezekből a csillogó, arany és ezüst gömbökből. Feltöltöttem velük a tálat, s már el is készült az olcsó, mutatós és egyedi asztali kompozícióm.
H. Orsi