A politika támasztotta akadályok ellenére Donald Paarlberg, a bostoni Wellesley College professzora több tanulmányában hangsúlyozta már, hogy az őssejtkutatás területén Európa messze lemaradt Amerika mögött. Oka ennek főként a dinamikus magánszektor hiánya, amely hajlandó volna milliárdokat áldozni erre a célra. Utalva egy 2002-es uniós tanulmányra, kijelentette, hogy a kontinensen tevékenykedő biotechnológiai cégek száma visszaesőben van Amerikához képest, ahol az ilyen vállalkozások évi bevétele háromszorosa az európainak. E tőkeerős cégek pedig mágnesként vonzzák a kontinens biotechnológusait. Európából évente több ezer szakember távozik az Újvilágba, és a többségük (70 százalékuk) sosem tér már haza munkát vállalni. Ennek eredménye, hogy az Egyesült Államok tudósainak csaknem a fele Európában született.

Európa engedékenyebb

Az embrionális őssejtek kutatási célú felhasználásának engedélyezését Európában is évekig elhúzódó viták előzték meg. 2003-ban az Európai Parlament úgy döntött, hogy elvben nem ellenzi az ilyen jellegű kutatásokat, ám a tagállamokra bízza, hogy a saját országukban milyen döntést hoznak. Voltak államok, amelyek megtiltották az ilyen jellegű kutatásokat, máshol viszont engedékenyebbek voltak. A tagállamok kutatási kérdésekért felelős miniszterei brüsszeli tanácskozásukon deklarálták, hogy a 2007-2013 közötti periódusra szóló, 51 milliárd euró összértékű kerettervből az embrionális őssejtekkel való kísérleteket is finanszírozzák.

A konzervatív beállítottságú tagállamok (Lengyelország, Németország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Ausztria) nyomására kompromisszumot kötöttek, melynek lényege, hogy az Unió nem finanszíroz olyan kísérleteket, amelyekben az embriókat kifejezetten a kutatás céljából hívnák életre. A kísérletekhez kizárólag a mesterséges megtermékenyítésekből „megmaradt”, be nem ültetett magzatkezdemények használhatók. A kutatás a hétéves időtartam alatt 50 millió eurónyi támogatásban részesül.

A Távol-Keleten csak beültetnek, de alig kutatnak

Míg Európában és Amerikában évek óta tartanak az embrionális őssejtek kutatásával kapcsolatos etikai csatározások, addig csendben, szinte észrevétlenül színre léptek a távol-keleti kutatóbázisok. A régió fő erősségét Paarlberg az olcsó kutatói munkaerőben, a hatalmas állami támogatásban látja. Kínában például egy biotechnológiával foglalkozó tudós a tizedét keresi annak, amit az amerikai kollégái, holott a többség amerikai egyetemeken tanult és szerzett diplomát, de hazatért Ázsiába. Szingapúrban fél milliárd dolláros állami tőkéből épült egy biotechnológiai kutatóközpont, Dél-Korea pedig két év alatt 20 millió dolláros állami támogatást adott őssejtkutatásra. További előny Ázsiában a teljes kutatói szabadság, vagyis az őssejtekkel foglalkozó tudósoknak nem kell megküzdeniük a társadalmi/egyházi/politikai lobbi ellenállásával.

Hátrányuk viszont másutt dolgozó kollégáikhoz képest, hogy csekély a hozzáférési lehetőségük a globális kutatási hálózatokhoz és azok eredményeihez, továbbá gyenge és kevés az ilyen kutatási célokra áldozni hajlandó magántőke. Szingapúrban például egyetlen cég foglalkozik embrionális őssejtkutatással, Kínában pedig egy sem. E nehézségek ellenére az amerikai elemző úgy véli, hogy Amerika mellett a Távol-Kelet lesz az őssejtkutatásokban nyertes, vezető régió, Európa pedig lemarad. „Mialatt az európai kormányok a szélsőségekig elmentek a kutatások megakadályozásában, az Egyesült Államokban lehetőség nyílik arra, hogy a szövetségileg nem támogatott kutatásokat alternatív tőke bevonásával tovább folytassák, és a kutatóműhelyek korlátozás nélkül részt vegyenek a versenyben. Ahogy idővel a kutatási eredmények egyre közelebb kerülnek majd a gyakorlati alkalmazáshoz, egyre inkább nő az értékük, és mágnesként vonzzák a magántőkét.” – véli Paarlberg.