Természetes módszerek kedvenceknek (1.)

A különféle statisztikák kimutatásai szerint a kutya- és macskatartók egyre több pénzt adnak ki kedvenceik egészséges tartására, táplálkozására, gyógyítása és terápiájára. Sok esetben indokolatlanul. Ennek oka elsősorban az, hogy hiányoznak a tapasztalatok.

Persze ez az állapot nem utolsósorban az egyre vonzóbb és így meggyőzőnek ható reklámok hatásának köszönhető. Pedig sok gyógynövényt, receptet, ötletet, amit még nagymamáink ismertek és használtak, de az utóbbi évtizedekben a modernnek mondott társállat-tartás egy kissé elfelejtett, a mai kor emberei is jól hasznosíthatnak.

Bolha és tetű

Évtizedekkel ezelőtt nem voltak tele a boltok polcai különféle parazitairtó, illetve -megelőző készítményekkel. A lelkiismeretes állatbarátok azonban már akkor is megpróbáltak védekezni az emberre, kutyára, macskára és ezekkel egy közösségben élő más állatokra sem veszélytelen paraziták ellen.

Az 1:2 arányban összekevert almaecet és víz az egyik leghatékonyabb bolhaírtó szer. Ami még külön figyelemreméltó, hogy olcsóbb, mint a gyári készítmények, és nem tartalmaz esetleg káros kémiai anyagokat.

A dél-európai országok háziállattartói hagyományosan használják erre a célra a különféle illóolajokat. Bevált recept, hogy 1 evőkanál olívaolajhoz 2-3 csöpp levendula- és eukaliptuszolajat kevernek, és időnként ezzel bedörzsölik a kutya vagy macska nyakát, hajlatait, hasát.

A bolha és tetű elleni – mai, korszerű technológiával gyártott – nyakörvek szintén a régi tapasztalatokhoz, ősi receptekhez nyúlnak vissza.

Akinek kedve van, maga is elkészítheti. Az állat nyakának átmérőjéhez illő, nedvszívó, nem műszálas textil zsebkendőt vagy kendőt 12 órán keresztül az alábbi folyadékba kell áztatni:

  • 2-3 csöpp levendulaolaj (vagy friss levendula)
  • 1/2 teáskanál kakukkfű (ha van, akkor friss!)
  • 1 kávéskanál édeskömény,
  • 1-2 gerezd apróra vágott, összenyomott fokhagyma,
  • 1 teáskanál tiszta alkohol (vagy vodka)

A keveréket annyi szénsavmentes ásványvízben kell tenni, hogy az a belehelyezett kendőt ellepje. A nedves kendőt kiszárítva, lazán az állat nyakára (kutyák esetén a nyakörv mellé) kötve, hetekig védettség biztosítható a nemkívánatos élősködők ellen.

Fürdetés

Korábban szintén nem volt ekkora, szinte áttekinthetetlen választék és kínálat különféle kutyasamponokból, fürdető- és illatosítószerekből, mint manapság. A kutyák viszont akkor is koszossá, piszkossá váltak, különösen az őszi-téli időszakban. Házilag könnyen elkészíthető a következő fürdetőszer, amellyel a kutya csapzott és piszkos szőrzetét helyre lehet hozni, és még a kellemetlen illat is elmarad:

Néhány rozmaringágat 1 liter tiszta, szűrt almalébe kell áztatni 40-60 percig. Első mosáshoz ezt a folyadékot kell használni, lehetőleg 5-10 percig a szőrzetet jól átitatva, majd tiszta, langyos vízzel jól kimosni – ha a kutya tűri, lezuhanyozni. (A megadott mennyiség kisméretű kutyára értendő, egy bernáthegyinek nem elegendő az 1 liternyi!)

Gyakori probléma, hogy a kutya (szőre/bőre) valamilyen oknál fogva kellemetlen szagú, és a szokásos fürdetés, tisztítás, kefélés, fésülés után sem múlik el a bűz teljesen vagy amennyire a gazdi szeretné. Ilyen esetekben jól bevált módszer, ha az állat fürdetővizébe nem illatos, habzó fürdetőszert, hanem 1?2 pohár paradicsomlevet, egy késhegynyi vaníliás cukrot vagy 1-2 csöpp vaníliaaromát keverünk el, majd 1-5 perc várakozás után alaposan, bő vízzel a kutyust leöblítjük.

Idős kutyatartók szerint a paradicsomos fürdő minden bűzt megszüntet.

Csaláncsípés

Rövid szőrű, kistermetű kutyák némelyike vagy rövid szőrű macskafajta érzékenyen reagál a csaláncsípésre, és erősen vakarni, nyalni, rágni kezdi a viszkető testrészét, vagy sok esetben az érintett felületen megpróbálja kitépni a szőrét.

Egy marék friss petrezselyemlevelet egy pohár tejfölben jól össze kell keverni, és időnként ezzel az érintett testrészt bedörzsölni.

A kutyák különbözően reagálnak: némelyik imádja a tejfölt, és igyekszik olyan gyorsan lenyalni, ahogyan csak lehet, míg mások teljesen közömbösek maradnak, és szinte élvezik a viszketési tünet elmúlását.

A macskák mindegyike lenyalja a tejfölt, de ez nem gátolja meg a hatást.

Falánk, habzsolva evő kutya, macska

Némely kutya és macska függetlenül attól, hogy mennyire éhes, mit kap enni és mikor evett utoljára, gyorsan, kapkodva eszik. Ennek az egyik hátránya, hogy sok levegőt kapkod be, a másik az, hogy nem rágja meg megfelelően az ételt. Mind a kettő rossz hatással van az emésztésre.

Ilyen esetben az etetőedényének a közepére egy akkora méretű követ kell tenni, amit az állat véletlenül sem tud a szájába venni és lenyelni. Ez kényszeríti a kutyát, macskát arra, hogy a szájával, fejével a követ körbe-körbe kerülgetve egyen az edényből, tehát nem tudja olyan gyorsan a szájával kiszedni az ételt, mint egyébként tehetné.

Pásztorok és állattartással foglalkozó kutyatartók (Portugáliában, Svájcban és Görögországban egyaránt) mindennap 1 teáskanálnyi kecsketejből készült joghurtot tesznek a kutya ételére, hogy a kutya lassabban egyen. Dél-olaszországi pásztorok a narancsérés időszakában egy fél narancs levét rányomják a kutya ételére, hogy a kutya ne legyen falánk, ne egyen gyorsan. Az észak-európai állatbarátok között közismert, hogy falánk házikedvencük ételére nagyon kevés frissen reszelt tormát szórnak, aminek az erős illatanyaga lassabb evésre kényszeríti a kutyát vagy macskát. (Kérdéses, hogy ez a módszer a városi kutyák, macskák száraztápja esetében is hatékony lehet-e?)

Stefan Siman
dipl. állatterapeuta
http://www.4tappancs.hu
Tel.: (30)-292-9995

(Folytatjuk)