Kutatók a durhami Duke Gyűrűsfarkú Maki Központban nyolc hím és hét nőstény maki nemi szerveinek környékéről vettek illatmintákat a termékeny időszakuk különböző fázisaiban, majd laboratóriumi körülmények között beazonosították ezek kémiai összetevőit, és megállapították, hogy a minták összesen több mint 250 féle összetevőt tartalmaztak.

A szakemberek azt is megállapították, hogy a gyűrűsfarkú makiknál az azonos szag az összetartozás jele, vagyis minél inkább hasonlít két maki szaga egymáséra, annál szorosabb köztük a kötelék. A vizsgálatban résztvevő állatok a sifaka makik közül kerültek ki, ahol a szakemberek azt is nyomon követték, miként vettek illatmintákat egymásról az állatok és milyen szagminta vételi szokásokat alkalmaztak a szaporodási időszakukban.

A gyűrűsfarkú makik fehérbundájú emlősök csokoládébarna foltokkal a mellkasukon, illetve mellső és hátsó lábaikon. Testük különböző helyein, például a nemi szerveik körül illatmirigyek találhatóak, melyek ragacsos anyagot termelnek. Ezt a ragacsos anyagot a makik az erdőben barangolva maguk után hagyják a faágakon és fatörzseken. A kutatók hat potenciális pár esetében azt is tanulmányozták, milyen gyakran hagyták az illatanyagukat ezek az állatok a környezetükön, illetve, hogy a többiek által otthagyott nyomokat milyen gyakran szimatolták, nyalogatták, vagy esetleg jelölték meg saját nyomukkal.

Amint arról a kutatást vezető Lydia Greene, az Evolucionáris Antropológia Tanszék munkatársa beszámolt, azok az állatok, akik párban voltak, átvették egymás viselkedését e téren, és ha az egyik gyakrabban szimatolta a mások által otthagyott nyomokat, illetve ő maga gyakrabban hagyott illatjeleket maga után, a másik is ugyanígy tett. A szakemberek emellett azt is megfigyelték, hogy azok a párok, akiknek még nem volt kölyke, több időt töltöttek szimatolgatással, ami valószínűleg egyfajta ismerkedési fázist jelentett a számukra, míg az utóddal rendelkező párok már kevesebb időt töltöttek ezzel, viszont a saját szaguk egyre jobban kezdett egymáséhoz hasonulni, aminek a köztük levő gyakori fizikai kontaktus is az oka lehet.

Az Animal Behaviour című szaklap februári számában megjelent tanulmány készítői szerint utóbbi jelenség magyarázata az lehet, hogy a makipárok a közös illat segítségével könnyebben tudják kijelölni saját közös területüket, illetve ezáltal a csoport többi tagja felé könnyebben ki tudják fejezni összetartozásukat.