Egyedül élni nagyon nehéz. Meg kell küzdenünk testünk, lelkünk problémáival, félelmeivel. Ha csak egy kedves háziállat motozását észleljük magunk körül, máris élettel telik meg a világ. De az állatot – éppúgy, mint társunkat, gyermekünket – sok-sok türelemmel meg kell tanítani arra, hogy emberi környezetben mit várnak el tőle.
Mancsok, karmok
Kutya a játszótéren – friss szemmel a környezettudatos nevelésről
A legtöbb anya – mármint a mai sajnálatos tömegtájékoztatás áldozatai – és „jól kondicionált” gyermekeik többsége ettől a ténytől már önmagában visítozni kezd: „Belekakil a homokozóba! Azonnal vigyék ki a kutyát!” Biztosan ennyire szörnyű a helyzet? Jöjjenek velem és a kutyámmal egy átlagos játszótérre!
Az állatkínzástól az embervédelemig
Az elmúlt években megdöbbentő méreteket öltött a gyermekeket érő kutyaharapások körüli szenzációhajhászás a sajtó berkeiben. Sokat törtem a fejem, vajon dédszüleink idején, a tanyavilág acsarkodó kuvaszai mellett felcseperedőkről miért nem cikkeztek ennyit. Azon is töprengtem, állatvédelmi törvény ide vagy oda, sajnos nem lett kevesebb a napvilágra kerülő állatkínzásos esetek száma, sőt… Ebbéli gondolataimba mélyedve aztán beletoccsantam egy szép, nagy, illatos, barna kutyakakiba a járda kellős közepén. Újabb talány: hova tűnt Magyarországról az állattartás kultúrája? S volt-e ilyen egyáltalán?