Gyomorgyűrűzés: veszélyesebb, mint gondolták
A gyomorgyűrűzés, melyet kicsit fennköltebben nyugaton elhízási műtétnek is neveznek, többet jelent egyszerű kozmetikai jellegű beavatkozásnál, és sokkal nagyobb kockázattal jár, mint feltételezték. Korábban az orvosi szakmában elfogadott nézet szerint a műtét után bekövetkező halálozás aránya 1% alatt volt. Egy most közzétett, új kutatás viszont megdöbbentő eredménnyel zárult: a 35-44 éves korosztályban a férfiak több mint 5 és a nők csaknem 3%-a halt meg a műtétet követő egy éven belül.
Az idősebbeknél még magasabb a gyomorgyűrűzés utáni időszakban regisztrált halálozási arány: 65-74 év között a férfiak csaknem 13, valamint a nők 6%-a halt meg a műtétet követő egy éven belül.
Az eredményekről a tekintélyes amerikai szakfolyóirat, a Journal of the American Medical Association 2005. októberi száma adott hírt. A tanulmányt jegyző vezető kutató, dr. David Flum, a Washington Egyetem sebésze 16 155 beteg adatait elemezve kijelentette: „a halál kockázata sokkal magasabb, mint ahogy korábban jelentették”. A tanulmány során 1997-2002 között gyomorgyűrűzésen átesett emberek adatait dolgozták fel. A kutatás nem tért ki a konkrét halálozási okokra, de ismeretes, hogy az elhízási műtét lehetséges halálos szövődményei között szerepel az alultápláltság, a fertőzések, a bél- és epehólyag-problémák. Emellett idősebb életkorban az ilyen beavatkozás a szervezetnek különösen erős sokkot jelenthet, amely akár halálhoz is vezethet.
Flum szerint a hasonló műtéteteket korábban „a legjobb sebészek” végezték, és ők a „legjobb eredményeket” jelentették. Egyedül az Egyesült Államokban az idén több mint 150 ezer ilyen műtétet hajtanak végre, ami több mint tízszerese az 1998-as adatnak.
A műtétnek több változata ismert. Az Egyesült Államokban a leggyakrabban alkalmazott eljárás során a gyomor felső részét egy „gyűrű” segítségével tojás méretű „zacskóvá” szűkítik le, és közvetlenül a béllel kötik össze. Ily módon a beteg kevesebb ételt tud befogadni a gyomrába, következésképpen kevesebb tápanyag szívódik fel a szervezetében, és fogyni fog.
A tanulmányt jegyző másik vezető kutató, dr. David Zingmond, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem munkatársa úgy véli, hogy sok ember, aki aláveti magát ennek a műtétnek, csupán egyszerű kozmetikai jellegű beavatkozásnak tartja azt, és nem számol a műtétet követő időszakban jelentkező kockázatokkal.